Nyugat-Európában a közelmúltban megszaporodtak a bevándorlásellenes tüntetések. Történik ez egyáltalán nem ok nélkül, annak ellenére sem, hogy a résztvevők között gyakran jelennek meg szélsőjobboldali pártok, csoportok és aktivisták. A lakosság felháborodása jogos, ezt bizonyítja, hogy a tüntetések egyre nagyobb tömegeket mozgatnak meg, egyre nő a nem szélsőséges politikai irányultságúak aránya a résztvevők között.
Nyilvánvalóan sokan érzik úgy, hogy a bevándorlás kezelhetetlenné és egyre tarthatatlanabb problémák forrásává vált hazájukban. A terrorcselekmények, késelések, erőszakos bűncselekmények, bandaháborúk, fokozódó feszültség, romló közbiztonság, mindezek a jelenségek
joggal váltanak ki elégedetlenséget a törvénytisztelő polgárokból, akik számára nem kielégítő az a sokszor hallott érvelés, hogy az elkövetőt a frusztrációja késztette erre a cselekedetre.
A biztonsági szervek általában tehetetlenek, sok esetben a kormányok bevándorlókkal szembeni engedékeny politikája miatt meg van kötve a kezük. Ilyenkor következik be aztán az, hogy a rendőrség a kisebb ellenállás irányába mozdul el, azaz nem az elharapódzó migránsbűnözéssel, hanem a negatív jelenség ellen tiltakozókkal szemben lépnek fel eréllyel. Ennek ékes példáját szolgáltatta a holland rendőrség, mely vízágyúval oszlatta fel az észak-hollandiai Loosdrecht település önkormányzata előtt zajló menekültellenes tüntetés résztvevőit.
A loosdrechti tiltakozás kezdetben békésen zajlott a kijelölt demonstrációs területen, a városháza közelében, ahol az önkormányzat sürgősségi menedékhelyet nyitott menedékkérők számára. Az este folyamán azonban egyes tüntetők pirotechnikai eszközöket gyújtottak meg, és azokat az épület felé dobták, aminek következtében a városháza előtti bokrok lángra kaptak, ezért
a rohamrendőrség vízágyúval lépett fel a tiltakozó tömeggel szemben.
Az önkormányzatok a kabinet kérésére vállalták a menedékkérők elhelyezését, miközben állítólag egyre gyakrabban szembesülnek megfélemlítéssel, fenyegetésekkel, erőszakkal és szervezett rendbontással. A hatóságok szerint további intézkedésekre van szükség a helyzet eszkalációjának megakadályozása, a menekültellátási feladatok fenntarthatósága és az önkormányzatok támogatása érdekében, mivel az önkormányzatok és a rendőrség teherbíró képessége elérte határait.
Nem tisztünk és módunkban sem áll eldönteni, hogy a lakossági tiltakozások milyen mértékben feleltek meg a felsorolt állításoknak, viszont a migránsok által elkövetett bűncselekmények csak egy része alapján (már amennyit ebből a média láttatni enged) is
megértjük a kialakult félelmet és elkeseredettséget, melynek bizony van az szintje, amikor elszabadulnak az indulatok. Főként akkor, ha az emberek a hatóságok, a kormány tétlenségét (közönyét) látják.
Emlékezetes példa a hatóságok hozzáállására, hogy amikor tavaly Amszterdamban egy korábban már szexuális zaklatást elkövető 22 éves migráns megerőszakolt, majd halálra késelt egy 17 éves lányt, David van Weel igazságügy-miniszter a történtek hatására azt vizsgálta, hogy újra legálissá tegyék-e a paprikaspray használatát, mondván, el tudja képzelni, hogy vannak nők, akik szeretnék legalább valamivel megvédeni magukat végső megoldásként”. Nos, ezt mi is el tudjuk képzelni, ahogy azt is, mit érezhet a félelmében magára hagyott társadalom, s hogy milyen indulatokat válthat ki az ilyen „kompetens” hozzáállás.
Nagyon úgy tűnik hát, hogy nemcsak a rendőrség, hanem a nyugati lakosság is a teherbíró képességének határára érkezett a robbantások, gyilkosságok, az eluralkodó bűnözés miatt. A beilleszkedésre képtelen és dolgozni nem akaró migránsokra fordított, soha nem látott magasságokba emelkedett szociális kiadások, a késes támadások, erőszak, szexuális bűncselekmények az utcákon, tereken, parkokban, vasútállomásokon,
olyan félelmet és társadalmi feszültségeket szültek, amelyek egyre elkeseredettebb és egyre nehezebben elfojtható ellenálláshoz vezetnek.
Az ellenőrizetlen migráció veszélyeire utaló figyelmeztetések pedig már régen megjelentek, jóval azt megelőzően, hogy Merkel meghirdette volna az időközben valósággá, sőt, kötelezően követendő narratívává lett ideológiát, a Willkommenskulturt. Először 2010 körül kongatták meg halkan a vészharangot. Ebben az évben jelent meg Thilo Sarrazin Németország felszámolja önmagát című, azóta is toplistás műve, amelyben a szerző migrációs rémálomtól óvta (akkor még csak a németeket). A döntéshozók azonban sajnos nem olvasnak, vagy nem azt, amit kellene.
Az EU új, most júniusban életbe lépő migrációs paktuma súlyos fenyegetést jelent a tagországok szuverenitására, miközben valódi célja nem az illegális migráció megfékezése, hanem annak legális mederbe terelése a bevándorláspárti törekvéseket szolgálva.
A paktum széles körű ellátási kötelezettséget követel meg az államtól a migránsok javára és súlyos büntetéseket helyez kilátásba azon országok ellen, amelyek nem fogadnak be migránsokat.
Fontos tehát vigyázó szemeinket azokra az országokra vetni, melyekben egyre fokozódik az elégedetlenség a kezelhetetlenné váló migrációs helyzet miatt, hogy tanuljunk mások hibájából. Minden országnak és minden kormánynak elsőrendű kötelessége saját országa lakosságának védelme, biztonságának megőrzése, a választók akaratának tiszteletben tartása. Soha, egyetlen kormánynak sem szabad odáig elmennie, hogy szembeforduljon a választók akaratával, érdekeivel és idegen szempontokat, elvárásokat helyezzen fölébe. A lakossági tiltakozások vízágyúval való megoldása nem felel meg sem a jogállamiság, sem a demokrácia követelményeinek, még akkor sem, ha az Európai Bizottságnak ebben az esetben minden bizonnyal nem lesznek majd jogállamisági aggályai.
NZS/Felvidék.ma
