Áldásukat adták Szlovákia püspökei a Menetelés az életért akcióra. Ez alkalomból az alábbi levelet adták ki.
A résztvevők szeptember 20-án kifejezhették meggyőződésünket az élet védelme mellett a megfoganástól a természetes halálig, valamint, hogy fontosnak tartják minden ember személyi méltóságának tiszteletben tartását. A menetelés Pozsony utcáin délután fél háromkor kezdődött (www.pochodzazivot.sk). A program keretén belül délelőtt 9 órakor Haľko József püspök atya magyar nyelvű szentmisét mutatott be az óvárosi ferences templomban.
„Drága testvérek! Ha figyelmesen és összefüggően hallgatjuk a mai vasárnap minden olvasmányát – vagyis Izajás próféta könyvének szavait, a zsoltáros felhívásait, Jakab levelét, valamint Márk evangéliumát –, észrevesszük közös nevezőjüket: mindegyik említi az emberi képességet a látásra és hallásra. Az első olvasmányban a próféta azt ígéri, hogy a vakok szemei és a süketek fülei megnyílnak, s hogy a néma nyelve örömmel felkiált. A zsoltáros hozzáfűzi, hogy a szerető, védelmező, felemelő Úr az, aki „a vakokat látóvá teszi”, de „elpusztítja a bűnösök útjait”. Majd pedig Jakab apostol a „felfigyelni” és „hallgatni” igékkel fejezi ki magát; felfigyelni nem a gazdagra, hanem a szegényre, hallgatni a mennyek országának igazi örököseiről szóló szavakat. Mindezek a képek közelebb visznek minket az evangéliumhoz, amelyben Jézus érintése az „Effeta!” felszólítással meggyógyítja a süketnémát, miközben ennek a „Nyílj meg!”-nek nem csak az lett a gyümölcse, hogy a süket hallani kezdett, hanem, hogy elkezdett „rendesen beszélni” is.
Tudni rendesen, vagyis valódian beszélni, a hallás meggyógyításának természetes következménye; hiszen a rendes beszéd függ a készségtől rendesen hallgatni, vagyis megkülönböztetni a valódit a valótlantól, a hamisat a hitelestől. Ez a megkülönböztetés néha nehéz, mivel a bomlasztó hazugság az emberi társadalom legmélyebb alapjairól mint ártalmatlan álláspont képes mutatkozni, mint egy a demokratikus párbeszéd sok nézete közül, mint jog a személyes véleményre. És mi félünk kimondani, hogy ez egyszerűen nem igaz. Ezek a hazugságok nem kerülik el az olyan komoly problematikát sem, mint amilyen a család témája, a szülőké és gyermekeké.
Fél évvel ezelőtt az egyik szlovák gazdasági hetilapban megjelent egy írás megdöbbentő címmel: „Köszönöm, de nem lesznek gyerekeim. Miért előnyös az életet utódok nélkül élni” (Trend, 2015. 4. 21.). A szövegben egy külföldi könyvről anyagilag jól bebiztosított emberekről írnak, akik mégis elhatározottak nem vállalni gyermekeket. A motivációk az efféle elhatározásokhoz hasonlóképpen meglepnek, mint a cikk címe. A nő anyasága, mint természetes követelmény előítéletként van jelölve, vagy a közlekedési eszközökön zavaró gyerekek hátrányos megkülönböztetésként a többi utassal szemben. Egy következő kijelentés nem tétovázik a gyerekek nevelését idő- és energiaveszteségnek tartani, vagy kifejezni az aggodalmat a gyermek nemzésével kapcsolatban egy ilyen érzéketlen fogyasztói világba. Nem hiányoznak a vádaskodások sem az olyan emberekkel szemben, akik elhatározták, hogy szülőkké válnak. Állítólag gyakran sokkal önzőbbek, mint a gyermektelen párok, akik állítólag bizonyos tanulmányok szerint hasznosabbak a közösség számára, mint a gyermekes családok. „A szülő nő elve” – idézzük – „mélyen begyökerezve marad a társadalomban, és ez a konzervatív Szlovákiát is érinti.”
Ezen kijelentések közös nevezője a remény elvesztése. A reményé, hogy az élet ajándékozásának van értelme, hogy van értelme feláldozódni, hogy van értelme a másikért lenni. Ennek a reménytelenségnek logikájában aztán a Szlovákiában mélyen gyökeret vert tisztelet a nő, mint szülő nő iránt mint konzervatív, elavult, korszerűtlen valami van megjelölve. Csakhogy a „konzervatív” szó a „konzerválni” szóból ered, vagyis megőrizni valamit az eredeti állapotban. És az anyaság, apaság, szülői hivatás a Teremtő legeredetibb tervének része, akinek szeretetét a Szentírás épp az atyaság vagy anyaság magasztos fogalmaival hozza közelebb hozzánk. Igen, konzervatívak vagyunk annak tudatában, hogy ha nem ragaszkodunk a legmélyebb, Isten által lerakott alapjaihoz az emberi civilizációnak és minden emberi életnek, pusztulásra ítéljük azt. „Minden élet ajándék” – hangsúlyozza Ferenc pápa (Ferenc pápa Tweet-je, 2015. 1. 22.). És felszólít minket a „mindennapi igyekezetre aktualizálni Isten tervét az életről, bátor és szeretetteljes védelmezésével annak minden szakaszában, s mindezt a kiselejtezés kultúráját elutasító emberi közelség szellemében” (Ferenc pápa üzenete, 2015. 5. 15.). Ezeket és hasonló szavakat címzett a Szentatya a résztvevőkhöz a meneteléseken az életért Washingtonban, de Párizsban vagy Rómában is, ahol egy kis időre még csatlakozott is a menetelésen résztvevőkhöz, és buzdította őket e szavakkal: „haladjatok így tovább, az életet védeni kell mindig!” (Ferenc pápa beszéde, 2014. 5. 5.). A szükségességéről védeni valóban mindig és valóban minden emberi életet meg voltunk győződve a Menetelésen az életért Kassán 2013. szeptemberében is. Annak egyedi légköre még elevenen emlékezetünkben él. Már akkor többen a résztvevők közül kifejezték vágyukat a jövőben ismét bekapcsolódni valami hasonlóba. S a jövő, vagyis a mi jelenünk megmutatta, hogy az élet támogatása és védelme végképp nem veszített időszerűségéből.
Haladjunk tehát tovább – mi is meggyógyított hallással és látással –, hogy „rendesen beszéljünk”, mint az a meggyógyított férfi az evangéliumból. Beszélni, kifejezni magunkat szavakkal lehet, de lehet gesztusokkal, kapcsolatokkal, jelképekkel is, vagy például részvétellel valamilyen jelentős rendezvényen. Egyre közülük ismét és szívélyesen meghívunk Titeket: a Menetelésre az életért Pozsonyban, amely szeptember 20-án, vasárnap délután fél háromkor kerül megrendezésre. Jöjjetek a minden jószándékú ember békés manifesztációjára; jöjjetek közös tanúságot tenni életünk értelméről, amelynek van kiindulópontja, iránya és célja. Életünk és minden emberi élet értelméről, mint megszentelt ajándékról, amelyet fejlesztenünk és támogatnunk kell és szeretnénk. Az idei menetelés jelmondata: „Öröm az életből”. Vágyunk ezt az örömet megosztani; vágyunk felkínálni azt, továbbadni más embereknek, beleértve azokat is, akik nem bírják magukban fenntartani a reményt. Lépjünk ki Pozsony utcáira mint olyan emberek, akik közösen élik át reményüket , s kölcsönösen megerősödnek benne” – állt a püspöki levélben.
http://www.pozsonyikatolikusok.sk/ Felvidék.ma{iarelatednews articleid=”44692,56231″}