A budapesti 2. és 23. honvéd gyalogezredek részvétele a felvidéki országgyarapításban.
Az első bécsi döntés 77. évfordulója alkalmából oly módon idézzük fel a felvidéki bevonulás eseményeit, ahogyan azokat két honvéd alakulat, a budapesti magyar királyi 2. és 23. honvéd gyalogezredek katonái élték át.
1938 őszén a budapesti magyar királyi „József nádor” 2. honvéd gyalogezred – amelynek ezredtulajdonosa József magyar királyi herceg, tábornagy volt – és ikerezrede, a 23. honvéd gyalogezred a vitéz lófő nagybaczoni Nagy Vilmos altábornagy parancsnoksága alatti budapesti 1. vegyesdandár (később: I. hadtest) 2. gyalogsági parancsnokának (később: 2. önálló dandár). Az „1/2. gyalogsági parancsnok” fedőnévvel ellátott seregtestbe – melynek parancsnoka Horváth László tábornok volt – a két gyalogezreden kívül az 1. vadászzászlóalj és ütege, a 2. önálló huszárszázad, a budapesti 2. tábori tüzérosztály, a 2. önálló távbeszélő század, valamint a III. utászszázad és több ellátó, utánszállító, egészségügyi alakulat tartozott.
Összetűzés a csehekkel
A magyar és cseh erők között már október 7-én szórványos tűzharc keletkezett. A hajnali órákban a 23/III. zászlóaljbeli 7. puskásszázad honvédjeinek egy csoportja polgári ruhába öltözve, Esztergom nyugati részén csónakon átkelt a Dunán és a csehszlovák erőkkel harcérintkezésbe lépett. Magyar András tizedes, rajparancsnok kitüntetési felterjesztésében az alábbiak olvashatók e harccselekményről: „(…) a csehek ellen folyóátkeléssel végrehajtott vállalkozására önként jelentkezett. Felderítésre polgári ruhában csónakon átkelt, majd újra átkelve, a golyószórót átvéve az áthajózó rész oltalmára tűzharcot kezdett. Az áthajózás az erős ellenséges tűzben meghiúsult. Magyar tizedes, Gulyás József szakaszvezetővel a sokszoros túlerő ellen ellenséges nehézfegyverek tüzében a reménytelen helyzetben is kitartva /: a vele két gyalogos esett sebesülten – Krecs József gyalogos már mint hősi halott kitüntetésben részesült, a másik, Wellisch Tibor gyalogos [golyószórós csatár – BZ] oly magatartást nem tanúsított, hogy kitüntetésre érdemes lenne :/ Az állandó állásváltoztatásokkal és merész magatartásukkal az ellenségben azt a látszatot keltették, hogy nagyobb erőnek sikerült átkelnie és a már állásban lévő gépeken kívül az egész párkányi helyőrséget magára vonva, lehetővé tette, hogy a helyőrséget magára vonva, lehetővé tette, hogy a sebesültekkel és halottakkal teli csónakok a magyar partra visszatérhessenek. A partról elszorítva, a kilátástalan helyzet dacára vitézül 13 órán át – míg a lőszerük el nem fogyott, hősiesen harcoltak a cseheknek, a lakosság bemondása szerint 18 halottat és több teherautó sebesültet okozott. Fogságba kerülésekor, mert polgári ruhában volt, halálra ítélték, majd diplomáciai közbelépésre három hónapi fogság után került vissza csapattestéhez.”
Magyar András tizedest fogságba kerülését követően halálra ítélték, s csak hosszas diplomáciai közbenjárás eredményeként, három hónap fogság után került vissza alakulatához. A kitüntetésre felterjesztett Magyar tizedesnek 1939 márciusában a Magyar Nagyezüst Vitézségi Érmet adományozták. A balul sikerült vállalkozás során Krecs József, Krizsán Vince és Szabó József honvédek hősi halált haltak. Ők post mortem a Magyar Nagyezüst Vitézségi Érmet kapták meg. A vállalkozásban részt vettek közül többen géppuskalövésektől sebesültek meg, nevezetesen Vígh Gáspár Pál karpaszományos címzetes tizedes, Kaán Pál, Leskó Lajos, Márki Dezső, Skultéti Gyula, Szabadi Antal, Szilágyi László századkürtös és Ungár Béla honvédek. A sebesültek közül később Márki Dezső és Ungár Béla honvédeket a Magyar Nagyezüst Vitézségi Éremmel tüntették ki, míg a többiek a Magyar Kisezüst Vitézségi Éremben részesültek. A Duna magyar oldalára sodródott csónakban fekvő, súlyosan sebesülteket élete kockáztatásával dr. Abaházy István, a 2. gyalogezred ezredorvosa részesítette elsősegélyben. A vállalkozás során Gulyás József címzetes tizedes és Wellisch Tibor honvéd eltűnt, Pranda József és Somogyi József honvédek viszont épségben visszatértek.
Bevonulás a Felvidékre
A visszatért felvidéki és kárpátaljai területek birtokbavételét megelőzően több intézkedés született a bevonuló alakulatok menetéről, fegyverzetéről, felszereléséről, a helyi lakossággal szemben tanúsított magatartásáról, s a várható ünnepélyes fogadtatásokról. Az 1. vegyesdandár parancsnoksága csakúgy, mint a többi bevonulásban részt vevő seregtest parancsnoksága, központilag szabályozta a bevonulással kapcsolatos tevékenységeket.
Miután megtörtént az első bécsi döntés kihirdetése, a bevonulásban részt vevő 1. vegyesdandárbeli csapattestek november 4-én zárkóztak fel a határra. Atrocitás nem történt, csupán a Balassagyarmat, Esztergom-tábor és Komárom előtti cseh légtérben volt tapasztalható némi ellenséges repülő tevékenység. A helyzetjelentések a csapatok „lelkes” hangulatáról számoltak be.
Az 1/2. gyalogsági parancsnok alárendeltségében lévő alakulatok november 6-án, délelőtt 11 órakor lépték át a trianoni határt. Az 1. vegyesdandár balszárnyát alkotó csapatok feladata a párkányi és a zselizi járás birtokbavétele volt. A zöm Párkánynál, részei Nyergesújfalu – Piszke térségében váltottak partot a Dunán. Katonai összetűzésre nem került sor, a csapatok hangulata „emelkedett és lelkes” volt. A november 6-i jelentés szerint: „A felszabadult területen a lakosság csapatainkat mindenütt lelkesen fogadja.” A bevonuló csapatok számára kötelezővé tették a legszigorúbb menetfegyelem betartását, s kizárólag az utak bal oldalát használhatták. Horváth László tábornok az öltözetről a következőkben intézkedett: „Menet, sisak a fejen. Nemzetiszínű szalagok alosztályonkénti egységes viselését engedélyezem. Virágok elfogadhatók.” Ezen a napon a seregtest menetcéljai Párkány, Garamkövesd, Lelléd – Bajta, valamint Bucs és Muzsla voltak, míg egyes részei Esztergomban és korábbi szálláskörleteikben maradtak vissza.
Az „1/2. gyalogsági parancsnok” csapattesteinek az Esztergomot Párkánnyal összekötő Mária Valéria hídon történő átvonulásáról, s azt követő eseményekről „A Felvidékünk – Honvédségünk” című, patetikus hangvételű összeállítás az alábbiakban emlékezett meg:
„Ami ezután következik, olyan, mint valami grandiózus történelmi freskó. A hídfőhöz már felérkezett az elővéd, a másik oldalon ott tolonganak, integetnek Párkány magyarjai és a hídon dr. Brenner Antal esztergomi főjegyző búcsúztatja az induló sereget.
– Vigyétek át a testvérek földjére Nagymagyarország varázsát! – hallatszik a hangja és rá keményen csattan Miskey László alezredes válasza:
– Büszke vagyok, hogy az én honvédeim bakancsa tapossa le először a trianoni határt.
A következő pillanatban a katonazenekarból felszárnyal a Nemzeti Hiszekegy.
– Imához! – hangzik a vezényszó.
– Hiszek, hiszek… – énekli tíz- és tízezer boldog, könnyes szemű magyar. A párkányi partról áthozza a szél az ének foszlányait. Az ember szinte hallja benne a torokfojtogató zokogást, a felviharzó szívek gyorsult dobogását. Hallja, hogy megkondulnak a Bazilika öreg harangjai, felsikoltanak a kürtök, harsan a vezényszó:
– Elővéd! Előre! Indulj!
Még egy szempillantás és Párkányban is megszólal a kis harang csengettyűszava, ideát pedig felviharzik a Rákóczi-induló.
– Mennek! Már mennek! – lobogja tízezer zászló, harsogja tízezer torok.
Igen. Mennek már! Elől lépdel egy hadnagy, mellette két cseh egyenruhás magyar fiú. A cseh sapkán már piros-fehér-zöld pántlika, a magyar tiszt kezében nemzetiszínű szalaggal átkötött, pirosra sült cipó, mert a szabadító magyar honvéd – az első, aki átérkezik a hídon – az édesanya, a tápláló, megtartó Hungária jelképét, az örök kenyeret viszi át testvéreinek. A hídon pedig vonul, egyre vonul az elővédcsapat.
Kivont karddal tiszt lovagol a szélben csattogó honvédzászló mellett, aztán elindul a gyalogsági törzscsapat, vágtat egy huszárraj, szürke lovakon indul a tüzérek felderítő járőre, majd gyalogágyús szakasz, árkászszázad és egy autós csendőrszakasz érkezik. Végül a posta és a sajtó autója robog a hídra, amint pedig elvonul az elővéd csapat, a József nádor gyalogezred élére áll József királyi főherceg [sic!]. Rohamsisakban, kezében marsallbottal, derékszíján és vállán egy-egy hatalmas őszirózsával, vezeti ezredét a párkányi hídon át.
Ami Párkányban fogadja az érkezőt, azt egyszerűen nem lehet leírni. A kenyeret hozó honvédtiszt egy pillanatra megáll. Letérdel a földre, amely ismét magyar lett. Körülötte sír, zokog a város. (…)
A főtér felé vezető úton bokáig virágban gázolnak a táncoló paripák. A diadalkapunál egy kipirult arcú magyar lány elkapja az első katonát, megcsókolja és könnyezve, kacagva mondja:
– Ezt nem kell meggyónni! Ezt látta az Úristen!
Fél tizenkettő elmúlt már, amikor beérkezett a főtérre József királyi főherceg és vitéz nagybaczoni Nagy Vilmos altábornagy, az átkelő csapatok parancsnoka. Ismét permetezni, zuhogni kezd az őszirózsák fehér virágesője. Megint harsog a kiáltás: Éljen Horthy! (…)
Délre az elővéd csapat már ott áll Párkány főterén. (…) Magyar ruhában, Bocskai-sapkában egy kislány áll a királyi főherceg elé és megkoszorúzza a magyar lobogót.
Aztán a beszédek következnek, s közben Imrédy Béla, Kánya, Hitler és Mussolini nevét harsogják a szavaló kórusok, majd pedig József királyi főherceg lép a díszemelvényre:
– Szeretett magyar testvéreim! – mondja meghatottságtól fojtott, fátyolos hangon. – Életem legboldogabb napja a mai, amidőn átléphettem a párkányi hídon és láttam Trianon várát meginogni. E vár alapjait a magyar kitartás és akarás rendítették meg és e vár, tudom, össze fog omlani teljesen!
Nagy Vilmos altábornagy beszél még és fél három van, amikor ismét felzendül a párkányiak könnyes, boldog Himnusza.”
A késő esti órákban az „1/2. gyalogsági parancsnok” kötelékétől azon jelentés érkezett, hogy csoportja elérte a Bajta – Garamkövesd – Párkány (két zászlóalj, egy üteg), valamint a Muzsla – Bucs (egy zászlóalj, egy üteg) vonalát. Werth Henrik gyalogsági tábornok, a Honvéd Vezérkar főnöke ezen a napon arra utasította a bevonulásban résztvevő vegyesdandár-parancsnokságokat, hogy amennyiben a bevonulási sávjukba eső településeken német és olasz katonasírok találhatók, azokat koszorúzzák meg. Az 1. vegyesdandár területén, Dunaszerdahelyen és Somorján jeleztek ilyen katonasírokat.
Még ezen a napon a IV. lövészzászlóalj állományát a 23. gyalogezredhez osztották be, oly módon, hogy mindhárom zászlóaljat egy-egy lövészszázaddal erősítették meg.
November 7-én az alakulatok elfoglalták aznapra kijelölt szálláskörleteiket. Vitéz Kolossváry Imre ezredes (2. gyalogezred, ezredparancsnok) csoportja Kéménd és Bény községekben, vitéz Kuczoray Dezső ezredes (23. gyalogezred, ezredparancsnok) csoportja Magyarszőgyénben, Bresztovszky Erik őrnagy (2/II. gyalogzászlóalj, zászlóaljparancsnok) csoportja Bátorkesziben, Hatnay János őrnagy (23. gyalogezred, zászlóaljparancsnok) csoportja pedig Párkányban szállásoltak el. Kivételt csupán a 23/III. gyalogzászlóalj és a 2/5. üteget képezett, amelyek Köbölkúton éjjeleztek. A kiadott helyzetjelentés a következőkben összegezte a helyzetet: „(…) a lakosság hangulata leírhatatlanul boldog – legénység hangulata kiváló (…)”
A 2. gyalogezred kötelékéből kivált, Pápay László őrnagy vezette esztergom-tábori 2/III. gyalogzászlóalj november 8-án, 16 órakor érkezett meg Garamkövesdre. Fogadtatásukról a következőket jelentette a zászlóaljparancsnok: „A fogadtatás várakozáson felül lelkes és talán őszintébb is volt, mint Párkányban. Különösen említésre méltó a világháborút jártak nagy katonaszeretete. Az elhelyezés a nagy létszám miatt szűkös, de azért a legénység hangulata kiváló.” A 2/III. gyalogzászlóalj másnap 11 óra 20 perckor indult tovább, s Bajta község lakossága az országútra kivonulva fogadta ezen csapattestet. A következő település Ipolykiskeszi község volt, melynek népe délután „tomboló lelkesedéssel” várta az oda megérkező menetoszlopot.
A helyzetjelentésben erről az alábbiakat írta a zászlóalj parancsnoka: „A csapatot a római katolikus esperes teljes papi díszben fogadta, majd az üdvözlő beszédek után a templomban áldást adott.” A 2/III. gyalogzászlóalj, illetve a menetoszlopába tartozó üteg és határbiztosító század aznap Ipolyszalkán és Leléden szállásolt be. A helyi tűzoltó zenekar este 18 és 21 óra között bált szervezett a bevonuló honvédek tiszteletére.
A 2/III. gyalogzászlóalj menetoszlopa november 8-án 11 órakor Ipolypásztón és Kissallón áthaladva Zselizre folytatta menetét. Ezen menet közben a 2/8. puskásszázad az ipolypásztói, a zöm pedig a kissallói ünnepségen vett részt. Pápay László őrnagy csoportja végül 17 óra 45 perckor érkezett meg Zselizre. Az itteni ünnepségen Horváth László tábornok is jelen volt. A község a tisztikart a helyi kaszinóban, a legénységet pedig Zseliz egyik terén vendégelte meg.
Kolossváry Imre ezredes csoportjának zöme ezen a napon Garamvezekényen állomásozott, részei Ruzinamajor – Nagypuszta térségét érték el. Kuczoray Dezső ezredes, Bresztovszky és Hatnay őrnagyok csoportjai a november 7-én az addig elért vonalon maradtak.
A 2. gyalogezred honvédeit Csata községben is ünnepélyes keretek között fogadták. A település határában Bajkai Mátyás községi bíró üdvözölte a bevonuló honvédeket, ezt követően Csata értelmisége és ifjúsága a falu belsejében felállított diadalkapunál felsorakozott alakulatok számára ünnepi műsort adott.
A párkánynánai járásbíróság épületébe települt „1/2. gyalogsági parancsnok” csoportjának zöme november 8-án, részei november 9-én érték el menetcéljukat. Ezt követően a határbiztosító erők kiváltak kötelékéből, s november 9-én, 11 órakor az „1/1. gyalogsági parancsnok” alárendeltségébe léptek. Elsőrendű feladatuk az új határ biztosítása lett. A határbiztosító erők Kolossváry ezredes vezette csoportja ezt követően Nagysallóra menetelt, Pápay László őrnagy 2/III. gyalogzászlóalja, Kuczoray Dezső ezredes 23. gyalogezrede, Fertsek Emil (23/III. gyalogzászlóalj, zászlóaljparancsnok) és Hatnay őrnagyok csoportjai pedig nem hajtottak végre további meneteket.
A Zselizen beszállásolt 2/III. gyalogzászlóalj több ünnepségen is részt vett, mivel a környező települések igényelték, hogy hozzájuk is vonuljanak be a honvédek. A 2/9. puskásszázad és egy üteg ennek értelmében jelen volt a november 10-ei tergenyei és nagypeszegi ünnepélyes fogadtatásokon is.
November 12-én 2/III. gyalogzászlóalj parancsnokától Nagypeszeg község jegyzője és papja kért segítséget. Erről Pápay László őrnagy a következőket jelentette: „(…) a visszatérő kommunista emberek /:volt cseh katonák:/ magatartása miatt karhatalom kirendelését kérték. A gyalogsági parancsnok a bejelentett esetre egy szakasz kikülönítését rendelte el, arra az időre, amíg ott a hangulat megnyugszik.”
A honvédség Felvidéken állomásoztatott részei a magyar kormány november 19-ei határozata alapján megindultak volna Kárpátalja fegyveres visszafoglalására is, de ezen akciójukra a november 21-ei német és olasz tiltakozó jegyzék miatt nem kerülhetett sor. A magyar katonai vezetés elképzelése szerint a tervezett hadműveletben a lengyel és magyar szabadcsapatok a demoralizált csehszlovák erőkkel szemben fegyveres akciókat kezdeményeztek volna, melyekben a debreceni VI. hadtest gyorscsapatokkal megerősített részei is részt vettek volna. A Felvidék déli részét megszálló másik három honvédseregtest ezen támadásokat volt hivatott biztosítani.
November 30-án a 2. gyalogezred csapattestei közül a 2. gyalogezred-parancsnokság és ezredközvetlenei, valamint a 2/II. gyalogzászlóalj Nagysallón, a 2/III. gyalogzászlóalj pedig Kis- és Nagysárón szállásolt el. Az ikerezred részei is több településen helyezkedtek el, nevezetesen a 23. gyalogezred parancsnoksága, a 23. távbeszélő század és a 23. gyalogsági ágyús század Tergenyén, a 23. árkászszázad és a 23. aknavető század Nagypeszeken, a 23. kocsizó géppuskás század Sándor-major területén, a 23/I. gyalogzászlóalj Fegyverneken, a 23/II. gyalogzászlóalj 3/4. része Kissajlón, a kikülönített 23/6. puskásszázad Kisölveden, míg a 23/III. gyalogzászlóalj Zselizen állomásozott.
A visszacsatolt felvidéki területen emelt csehszlovák kiserődök és erődövek védelmi szempontból történő felderítése és felmérése az I. hadtest által megszállt körzetben november legvégén történt meg. A kijelölt felderítő egységekbe elsősorban árkász, tüzér és gyalogos tiszteket osztottak be. Ezen tevékenységben a 2. önálló dandár alakulatai is részt vettek a Garam mindkét partja mentén, s ugyanekkor tartották meg a seregtest számára előírt, vegyes fegyvernemekkel tervezett gyakorlatokat is Nagysalló-délkelet – Kispeszek kápolna – Zseliz-kelet és Lontó-nyugat térségében.
Felvidéki tartózkodásuk alatt a kormányzó névnapját is megülték az alakulatok. Erre vonatkozóan az I. hadtestparancsnokság rendelkezése a következőket tartalmazta: „(…) minden olyan helyőrségben, ahol legalább egy zászlóalj (osztály) állomásozik, a polgári hatóságok vezetőinek bevonásával a tiszti étkezdében, egyszerű díszebéd keretében ünnepeljék meg.”
A békehelyőrségekbe történő visszatérés előtt a csapatok utasítást kaptak, hogy az élelmiszer felvételező helyeket a közétkezési cikkek tekintetében ki kell üríteni. A 2. önálló dandár részei december 8-án gyalogmenetben indultak meg békehelyőrségeik felé, ahová december 11-én érkeztek meg.
Babucs Zoltán hadtörténész, Felvidék.ma
A képek mindegyike az 1938. november 6-i párkányi bevonulás során készült.
