Mihályi Molnár László jegyzete: Amióta az emberiség foglalkozásszerűen irtja egymást, vagyis egyes egyedei és csoportjai az állatvilág szintje alá süllyednek, azóta a legtermészetesebb, hogy a győztes kifosztja a vesztest, amennyire csak tudja.
Nem változott ez a huszadik században sem, s napjainkban is tart a szabadrablás. Pedig jó kilencven éve befejeződött az első világháború, amelyet már a kitörése előtt alaposan előkészített mindkét szemben álló fél, vagyis a háborúért mindegyik egyformán felelős volt. A kirobbantásához pedig az oroszok által pénzelt szerb terrorszervezet segédkezett az osztrák trónörökös meggyilkolásával. A gazdaság és a pénzügyek szakértői már a kezdeteknél meg tudták jósolni, hogy a fél világot gyarmati sorban tartó és kirabló angol-francia-orosz bűnszövetkezet lesz a nyerő. Nem véletlen tehát, hogy a „félidőben” az USA is az esélyesebb mellé állt, ami után már az oroszországi bolsevik puccs sem számított sokat. Ennyi tisztességtelenség után csak ráadás volt a versailles-i palotakertben az a „béketárgyalásnak” nevezett fosztogatás, aminek következtében azt a Magyarországot büntették meg újra, amelyet már egyszer, 1849-ben azért tiportak el, mert el akart szakadni rabtartójától, vagyis megint „magára hagyták, egymagára, gyáva népek a magyart…”. Csehország és Lengyelország függetlenségét nagyon helyesen helyreállították, de Magyarországét már nem, sőt még jobban megalázták. A háborúért személyesen senkit nem vontak felelősségre (mint pl. a második világháború után), sőt Ausztriát sem fosztották meg egyetlen eredeti területétől sem (csak bekebelezett birtokaitól), de az ezeréves Magyar Királyságtól elorozták területének kétharmadát, és olyanoknak adták, akik azóta sem képesek megmutatni, hogy méltányosan tudnának bánni az ajándékba kapott terület tőlük idegen népével. Márpedig a nemzetközi gyakorlat azt diktálná, hogy ha erre alkalmatlanok, akkor kötelesek visszaszolgáltatni ezt az „ajándékot”. Mégsem teszik, hanem egyszerűen visszamenőleg legalizáltatni akarják jelenlétüket a bitorolt térségben. Sztálini módszer, mert ő is úgy íratta át saját életrajzát, hogy legyilkoltatta azokat a tanúkat, akik az ő meséjét cáfolni tudták volna. Például osztálytársait a papi szemináriumból, akik mind tudták, hogy nem forradalmi tevékenységéért, hanem ismétlődő lopásokért kellett távoznia. Ehhez hasonló a román, szerb , ukrán és szlovák történetírás is, amikor azt akarják igazolni, hogy a magyarok úgymond ezer évig elnyomták őket, amiből legfeljebb csak a magyarok jelenlétének ezer éve igaz, mert emezek alig öt-hatszáz éve jelentek meg a Kárpát-medencében (valószínűleg ezért van útjukban ez a földrajzi név is), de a még jelenleg is magyar többégű területekre csak a trianoni rablótanya döntése után tolakodtak be. Nem csoda hát, hogy allergiásak minden olyan jelenségre, amely arra emlékezteti őket, hogy ez nem a jogos birtokuk, és a rendesebb házaknál nem így bánnak sem a vendéggel, sem a házigazdával. Mert bizony az történt, hogy a házigazdát, a tulajdonost akarják kizsuppolni jogos birtokából. A rossz lelkiismeret gonosz törvényeket szül: ezért kell mindent átneveznie annak, akinek nincsenek használható történelmi emlékei ebben a tájban. Volt időszak, amikor egész Európában az volt a divat, hogy mindent lefordítottak a maguk nyelvére: a Bibliát, a pápák, királyok és írók neveit is. Ezért tűnik magyar írónak Jules Verne, akit csak Gyulának hallottunk, de ma már furcsán hangzana, ha például Karel Gott helyett Isten Károlyt mondanánk. Vannak, akik manapság is úgy akarnak országot, nemzetet és jövőt építeni, hogy maguk körül mindenkit kifosztanak, megaláznak, besároznak, hogy ettől ők tűnjenek szépnek, jónak és okosnak. Persze ezzel csak egyre szerencsétlenebbek és sajnálatra méltóbbak lesznek, mint a jelenlegi szlovákiai kormány, amely – ha így folytatja – rövidesen kiérdemelheti a lelki szegénységi bizonyítványt, amit euróra is egy az egyben fognak beszámítani a nemzetközi bolhapiacon.
Mert azt azért illik megtanulni, hogy trágyából nem lehet várat építeni!
