Szlovákiai Civil Becsületrend 2021
A Szlovák Belügyminisztérium 2014. október 10-én bejegyezte a Szlovákiai Civil Becsületrend Polgári Társulást, s e kitüntetés átadására évente egy alkalommal kerül sor Komáromban, hogy ily módon ismerje el…

A gyógynövények reneszánszukat élik napjainkban. A pünkösdi hiedelemvilágban a gyógyfüvek is fontos szerepet kaptak, így az ünnep közeledtével a Hagyományok Háza pályázatot hirdetett Csokorba szedett gyógynövény gyűjtemény címmel…
A Pozsonyi Kifli Polgári Társulás május 18-án, kedden 18.00 órai kezdettel szervezi meg a Régi pozsonyiak vagyunk című kültéri (pop up) kiállításának a megnyitóját a pozsonyi Óvárosháza udvarán.
Meghosszabbított határidővel 2021. június 15-ig várja a jelentkezéseket az Aquinói Szent Tamás Ökumenikus Közéleti Akadémia a 2021. őszén induló, 10 hónapos, költségmentes és teljesen egyedülálló bentlakásos képzésére. Május…
Május 20-án és 21-én 10.00 órai kezdettel Májusi Rosé Fesztivált szerveznek a kassai MaJel Központban működő BistRovásban.
Május 20-án és 21-én 10.00 órai kezdettel Májusi Rosé Fesztivált szerveznek a kassai MaJel Központban működő BistRovásban.
Május 21-én, pénteken 14.00 órai kezdettel szervezik meg Kiss László 105 éve halt meg Görgei Artúr című online történelmi előadását. Az esemény a Rovás Facebook-oldalán élőben tekinthető meg.
A Teleki László Alapítvány és a Magyarság Háza közösen szervezi meg május 21-én, pénteken 17.00 órai kezdettel az Ideje az építésnek - megújuló műemlékek a Kárpát-medencében című tárlat megnyitását a komáromi Egressy…
A Fórum Kisebbségkutató Intézet május 21-én, pénteken 18.00 órai kezdettel szervezi meg Trianon 1918–1920 - az államfordulat eseményei a mai dél-szlovákiai térségében című kiállítás megnyitóját a komáromi Tiszti Pavilon…
Május 21-én, pénteken 19.00 órai kezdettel szervezik meg a Magyar Nemzeti Táncegyüttes A hűtlen feleség című online bmutatót. További információk ITT olvashatóak.