Még október végi rendes ülésén hallgatta meg a rimaszombati városi képviselő-testület az olasz Enerco International cég 1 millió eurós ajánlatát, amely fotovoltos rendszerrel alakítana át napenergiát elektromos energiává, s az …
Archívum
-
-
A parlament módosította az ún. „iskolatörvényt”, melyet az MKP két képviselője kezdeményezett. Az eredeti tervezetet a házelnök módosító javaslatának elfogadása után bocsátották végső szavazásra, amikor is 107 igen …
-
Habár még közel egy év van hátra a José Manuel Barroso által vezett Bizottság mandátumából, egyre több találgatás kap szárnyra a jövendőbeli biztosok személyéről.
-
A Via Nova Ics Párkányi Alapszervezete és a Fidelitas Esztergomi Alapszervezete tavaly hagyományőrző szándékkal szervezte meg az Összetartozás Napját december 5-én Párkányban, a találkozóra idén Esztergomban kerül sor.
-
Robert Fico miniszterelnök elutasította Gyurcsány Ferenc magyar kormányfő összes kérését, amelyek a novemberi révkomáromi találkozón fogalmazódtak meg a kisebbségi témákat illetően.
-
Az 56 csepp vér című rockmusical ez évi utolsó bemutatójára készülnek az Érsekújvári Rockszínpad tagjai. December 4-én délelőtt 8,30 és 12,00 órai kezdettel az iskolások részére, majd 18,00 …
-
Archívum - Közélet
A fenyőerdőket veszélyeztető kéregszú kártételének mérsékléséről is tárgyalt a kormány
A kormány ma a fenyőerdőket veszélyeztető kéregszú kártételének mérsékléséről is tárgyalt 126. ülésén. Az elfogadott határozat szerint Szlovákia erre a célra 2013-ig több mint másfél milliárd koronát használ …
-
A parlament elfogadta a közoktatási törvény módosítását, amely lehetővé teszi a földrajzi neveknek a kisebbségek nyelvén való tankönyvi használatát olyan módon, ahogy ez 2002 és 2006 között gyakorlattá …
-
„Megfelelni az új kor követelményeinek” címmel adta ki a Csallóközcsütörtöki Magyar Tannyelvű Alapiskola mellett működő Szülői Munkaközösség propagációs kiadványát, mely a beíratási program keretében jelent meg, a helyi …
-
„A gazdasági válság miatt a jövőben még nagyobb szükség lesz az egyházak karitatív tevékenységére és lelki segítségnyújtására” – jelentette ki Sólyom László köztársasági elnök, amikor a Sándor-palotában fogadta …