A Felvidékről kitelepített magyarok emléknapján, április 12-én a budapesti Zsófia Rendezvényhajón tartott megemlékezésen beszédet mondott Gubík László, a Magyar Szövetség elnöke is. Az esemény apropóján készült interjúban személyes …
Itt és Most
-
-
A kassai születésű Slachta Margitot (1884-1974) sokáig elhallgatták. Mintha nem is létezett volna. Pedig ő volt a magyar országgyűlés első női képviselője. Csehszlovákiában nem említették, pedig sokat tett …
-
A mátyusföldi Rétéről számos családot érintett a lakosságcsere egyezmény. A korábbi faluközösséget talán örök életre megváltoztatta a döntés, mely szerint több rétei családnak kellett elhagynia otthonát, szülőföldjét, ahogy …
-
Itt és Most
A magánorvosok szerint elfogadhatatlan a járványügyi intézkedések megsértéséért járó kártérítés
A Szlovákiai Magánorvosok Szövetsége (ASL) elfogadhatatlannak tartja, hogy kártérítést fizetnének azoknak, akik megsértették a közegészségügyi intézkedéseket. Az úgynevezett COVID-amnesztiatörvény elfogadása a szövetség szerint a világjárványra vonatkozó, tudományosan igazolt …
-
Pénteken került sor a Kezdj okosan – ötletből vállalkozás című országos projektverseny döntőjére Komáromban. A rendezvényen a 10 döntőbe jutott diák, illetve csapat közül kilenc a helyszínen mutatta …
-
Megfigyelőközpont alakul a száj- és körömfájás ellenőrzésére. Ez lesz az állam központi irányító szerve a járvánnyal kapcsolatban – jelentette ki pénteki sajtótájékoztatóján Matúš Šutaj Eštok belügyminiszter. Hozzátette, nincs …
-
Peter Pellegrini államfő látogatása óta egymást követik a miniszterek Komáromban. Az oktatásügyi és az egészségügyi miniszter múlt heti látogatását követően április 11-én, pénteken Jozef Ráž (Smer-SD) közlekedési miniszter …
-
Súlyos járványügyi kockázat miatt a dunaszerdahelyi Regionális Állategészségügyi és Élelmiszer-felügyeleti Hivatal elrendelte az alistáli szarvasmarhatelep állományának felszámolását. A döntés előzménye, hogy a telepen végzett epidemiológiai vizsgálat gyakori kapcsolatot …
-
A következő parlamenti ülésre halasztották a képviselők a kormány elleni ellenzéki bizalmatlansági indítvány, valamint a miniszterek leváltására vonatkozó indítványok megtárgyalását. Csütörtökön azt is megszavazták a képviselők, hogy bár …
-
Megoldható a következő, 2026-os szavazásig a helyi önkormányzati és a megyei választás ismételt szétválasztása – jelentette ki csütörtöki sajtótájékoztatóján Michal Kaliňák (Hlas-SD) belügyi államtitkár. Emlékeztetett, hogy a tárca …