Az ukrajnai orosz agresszió következményei Szlovákiát is érintik, ezért az USA kész még többet segíteni az országnak – biztosította telefonbeszélgetésük során Kamala Harris amerikai alelnök Zuzana Čaputová köztársasági …
Itt és Most
-
-
A NATO-nak fel kell készülnie az Oroszországgal szembeni elhúzódó feszültségre, és ehhez szisztematikusan meg kell erősítenie keleti szárnyát – mutatott rá Jaroslav Naď (OLaNO) védelmi miniszter a NATO-tagállamok …
-
Megváltoztatta az állam a menekültekkel kapcsolatos rendszert a keleti határokon, hogy megkönnyítse a menekültek dolgát és kényelmesebbé tegye az önkéntesek munkáját – mondta Eduard Heger miniszterelnök a kormányülés …
-
Ismét a hús és húskészítmények jelentős drágulására számíthatunk. A sertéshús és a húsipari termékek árának emelkedése annak tudható be, hogy a gyártók áremeléssel ellensúlyozzák növekvő termelési költségeiket, közölte …
-
Eduard Heger kormányfő azután döntött úgy, hogy nem utazik el Kijevbe a cseh, lengyel és szlovén miniszterelnökkel együtt, miután konzultált a biztonsági egységekkel, amelyek „kifejezetten nem tanácsolták” az …
-
Szlovákia-szerte jelenleg több százezer koronavírus-fertőzöttet tartanak nyilván, tegnap 20 047 PCR-teszt készült, ezekből 11 528 lett pozitív, az elhunytak száma 30-cal nőtt, immár 19 009, s jelenleg 2435 …
-
A folyamatosan csökkenő életszínvonal miatt a Kovo szakszervezeti szövetség tiltakozó akciók sorozatát tervezi. Ahogy keddi sajtótájékoztatójukon a szakszervezeti tanács elnöke, Emil Machyna elmondta, a tiltakozások májusban általános sztrájkban …
-
Az orosz diplomaták kiutasítása Szlovákia területéről megfelelő reakció a katonai hírszerzés és a bűnüldöző szervek vizsgálati eredményeire – véli Zuzana Čaputová államfő.
-
Zuzana Čaputová, a Szlovák Köztársaság elnöke felelős és szükséges megoldásnak tartja a saját védekezőképességünk megerősítését az Észak-atlanti Szerződés Szervezete (NATO) országai által garantált kollektív biztonság révén. Erről kedden …
-
A napokban a forradalom és szabadságharc dicső napjaira emlékezik a magyarság, éljen bár az anyaországban, vagy attól távol. A szabadság eszméiért bátran kiálló negyvennyolcas hősök példája a mai …

