Eduard Heger (OĽANO) szlovák és Mark Rutte holland kormányfő egyetértett abban hétfői megbeszélésük során, hogy a két halálos áldozatot követelő lengyelországi rakétabecsapódás után is szoros védelmi együttműködésre van …
Kitekintő
-
-
Nyolcvanegy éves korában elhunyt a magyar labdarúgás egyik nagy ikonja, Mészöly Kálmán – tájékoztatta a Nemzeti Sportot a család. Az egykori világválogatott Vasas-legendát november elején kritikus állapotban szállították …
-
A NATO-tagországok parlamentjei nyilvánítsák terrorista állammá Oroszországot az ukrán energiainfrastruktúra ellen elkövetett támadások miatt – jelentette ki az ukrán elnök az észak-atlanti szövetség 68. parlamenti közgyűlésének hétfői záróülésén …
-
Az angol válogatott fölényes, 6-2-es győzelmet aratott az iráni csapat felett a katari labdarúgó-világbajnokság B csoportjának hétfői nyitómérkőzésén. A találkozó elején csaknem tíz percig állt a játék, mivel …
-
Jelentős mennyiségű kőolajat talált a Mol Vecsés határában, 2100 méter mélyen, a társaság júliusban kezdett kutatófúrásba a területen, ahol a szükséges tesztek elvégzése után bebizonyosodott, hogy eddig ismeretlen …
-
Az energetika területén el kell törölni az Oroszország elleni szankciókat és új szankciók bevezetéséről még beszélni sem szabad – jelentette ki a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős …
-
Varsó elfogadja Berlin felajánlását a Patriot rakéták ideiglenes lengyelországi telepítésére, és javasolni fogja, hogy a rendszert az ukrán határ közelében helyezzék el – közölte hétfőn Mariusz Blaszczak lengyel …
-
Semmifajta szankció nem korlátozhatja a magyar energiaellátást, miután hazánk energiastratégiájának egyik alapelve, hogy az energiamix összeállítása kizárólagos nemzeti hatáskör – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn az …
-
Segítséget ajánl a német kormány Lengyelország légvédelmének megerősítéséhez az ukrán határnál történt rakétabecsapódás miatt – mondta a német védelmi miniszter egy hétfői interjúban. Németország egy Patriot légvédelmi rakétarendszerrel …
-
Hétfőn reggel folytatódott a kőolaj árának csökkenése a múlt heti meredek esést követően, részben a kínai gazdasággal kapcsolatos aggodalmak miatt. Röviddel fél kilenc után az északi-tengeri Brent olajfajta …

