Dernő a Csermosnya patak völgyében fekszik, a Pozsáló és a Szlovák-karszt Nemzeti Park találkozásánál Rozsnyótól 12 km-re keletre terül el. A falu a krasznahorkai uradalomhoz tartozott. Az itt …
Régió
-
-
Magyarország Pozsonyi Nagykövetségének katonai attaséja, Vida Csaba az anyaország nevében több helyütt koszorút helyezett el. Ahogy a Felvidék.ma kérdésére a nyitrai temetőben elmondta: ezzel is jelezni kívánják, hogy …
-
A dunaszerdahelyi képviselő-testület március 16-án tartott ülésén egyetértett a Delizia Foundation Polgári Társulás által javasolt Grund piactér és kulturális placc létjogosultságával. A Grund piactér a dunaszerdahelyi Family Center …
-
Rimaszombatban március 16-án adták át a Magyarország által ajándékozott 27 lélegeztetőgép egyikét.
-
Felhívjuk a kedves magyar szülők, leendő szülők figyelmét, hogy az alábbi elérhetőségeken jelentkezhetnek a Felvidéki Vándorbölcső gömöri, Rimaszombat és környéke régióban elindított vándorbölcsőre. A vándorbölcsőre való jelentkezés feltétele …
-
Márciusban ünnepli 75. születésnapját Horkay László, a magyar nyelv és kultúra ápolásának kiemelkedő személyisége az Ung-vidéken. Laci bácsi a magyarság példaképe falujában, Kisráskán. Ő a magyar nyelv és …
-
A Szlovákiai Városok és Falvak Szövetsége felmérést készített arról, hogy urbanisztikai szempontból a települések fejlesztése és rendezése érdekében mi lenne kívánatos. Továbbá, hogy miként lehetne a községek városok …
-
Az 1848-49-es szabadságharc, a magyar nemzet történetének talán a legismertebb háborús konfliktusa. Mivel sajnos az idén sem tudunk együtt, méltóképpen emlékezni a forradalom és szabadságharc hőseire, ezért ebben …
-
Március idusán, miként Felvidék-szerte, Szőgyénben is, már másodízben emlékeztek a koronavírus árnyékában, szűk körben a helyi közösségek képviselői. Az elmúlt évhez hasonlóan az emlékezés ismét korlátok közé kényszerült, …
-
Hétfőn, 2021. március 15-én zajlott a Nyitra Megyei Önkormányzat soron kívüli, 25. képviselő-testületi ülése. Egyetlen napirendi ponttal: a megye nagy kapacitású oltóközpontjának létrehozásáról. Nyitrán, az összevont középiskola hatalmas …