A Magyar Közösség Pártjának Keresztény Platformja a 2015. február 7-i népszavazással kapcsolatban a következő sajtónyilatkozatot adja ki.
2015. február 7. – Népszavazás
-
-
A Pázmaneum Társulás felhívja tagsága és támogatói figyelmét, hogy vegyenek részt a 2015. február 7-i népszavazáson, és három igen szavazattal álljanak ki a család védelmében.
-
A Most-Híd semmilyen kampányt nem kíván folytatni és nem is fogja arra biztatni választóit, hogy február hetedikén a szavazóurnákhoz járuljanaka Szövetség a Családért kezdeményezésére kiírt népszavazáson.
-
MInt arról korábban hírt adtunk, a Családlánc Kárpát-medencei és a Szlovákiában működő magyar civil szervezetei egy felhívást adtak ki, amelyben támogatásukat fejezik ki a Szövetség a Családért társulás …
-
Manapság jobban teszi, ha felkészül, aki azt merészeli magáról állítani, hogy európai-nemzeti-keresztény (így együtt) érzelmű, gondolkodású ember. A jól fizetett toleranciabrigádok címkézőosztagai az ilyeneket ugyanis szempillantás alatt az …
-
Szlovákiában nincs működő családpolitika – jelentette ki beszédében a Szlovák Püspöki Konferencia elnöke, Stanislav Zvolenský pozsonyi érsek a katolikus egyház képviselőinek e heti találkozóján.
-
Berényi József az MKP Országos Tanácsát követő sajtótájékoztatón újságírói kérdésre közölte, hogy támogatják a család védelmében indított kezdeményezést.
-
Szépemlékű Zs. Nagy Lajos fogalmazott úgy egyik beszélgetésünk során, hogy „kocsma lett az egész ország”, amikor demokráciánk állapotát jellemezte tömören, a tőle megszokott fanyar iróniával. Nem tudom, mit …
-
A Családlánc felvidéki szervezetei a Szlovákiában február 7-én lezajló népszavazással kapcsolatban egy nyilatkozatot adnak ki, amelynek a Felvidék.ma helyet ad.
-
Polgári aktivisták „Mondjunk nemet az értelmetlen népszavazásra” címmel országos tiltakozó akciót szerveznek a családról való népszavazás napján, azaz február 7-én a szlovák fővárosban.