A Gömöri Kulturális Napok rendezvénysorozata október 12-én a „Magyarok a Gulagon” című kiállítás megnyitójával vette kezdetét a Rozsnyói Bányászati Múzeum Galériájában. A rendezvényt a XV. Nemzetközi Kórustalálkozóval folytatják. „Amiről …
Gömör-Nógrád
-
-
Az elmúlt napokban a ReforMaraton 500 háromszor is átjött a Felvidékre, ezzel is jelképezve, hogy a határok nem léteznek. A rendezvény közepén a Rimaszombati járásba, Nemesradnótra is megérkezett …
-
A Magyar Nemzeti Kereskedőház Rimaszombati irodája október 16-án a Városi Művelődési Központ Gömbteremében regionális agráripari fórumot és üzletember találkozót szervez. A műsor a következő: 09.00 – 09.20 Regisztráció …
-
Szent László ma is jelenvaló és inspirál – hangsúlyozta Rimaszombatban tartott előadásában Gál Péter zamárdi művelődésszervező, Szent László-kutató. A Szövetség a Közös Célokért Rimaszombati Területi Irodájának a közbenjárásával …
-
Idén emlékezünk meg Rimaszombat jeles fia, Szombathy Viktor születésének 115. és halálának 30. évfordulójáról. Ebből az alkalomból a Lilium Polgári Társulás és a rimaszombati 4. számú Hatvani István Cserkészcsapat Száll …
-
A múlt hétvégére már rányomták a bélyeget a jövő hónapi választások. Pár csapat ezért nem jött főzni, kampányolnak… Nem volt más megoldás, hajnalban keltem és a kora reggeli busszal …
-
Sajószentkirályon ünnepi istentisztelet keretében került sor az Első könyvem kiadványok ajándékozására a Szövetség a Közös Célokért Rimaszombati Területi Irodájának Sajószentkirály Község Önkormányzatával, óvodájával és a Református Egyházközséggel együttműködésben. …
-
Varnus Xavér orgonaművész és zenésztársai felejthetetlen koncertet adtak a Csemadok Demecs Andrea által vezetett losonci alapszervezete szervezésében a nemrégiben felújított és kulturális központtá átalakított losonci zsinagógában október 6-án. …
-
Miko Attila városi képviselő javaslatára Tompa Mihály nevét vette fel a művelődési központ Tornalján. A városnapok keretében domborművet is avattak a papköltő emlékre, akinek idén ünnepeljük születése 200. …
-
Október 21-én, szombaton harmadik alkalommal rendeznek nótaestet Balogfalán neves nótaénekesek közreműködésével. Az est a helyi kultúrházban 16.00 órától kezdődik, a belépés ingyenes. A helyi Fürtöcskék asszonykórus mellett fellép …