Első kézből és hitelesen hallhatunk olyan gondokról, amelyek a felvidéki magyarság megmaradását veszélyeztetik! A Felvidék Háznak Őry Péter, Csallóközcsütörtök polgármestere, a Magyar Szövetség alelnöke lesz a vendége szerdán, …
Magyar Szövetség
-
-
A Magyar Szövetség az oktatási tárca által kidolgozott, szakképesítés, felsőfokú oklevél elismerésére vonatkozó jogszabály módosítása kapcsán egyeztetést kezdeményezett a felelős miniszterrel a Magyarországon végzett gyógypedagógusok, logopédusok és pszichológusok …
-
Itt és Most
„Nem adjuk fel!” – úgy tűnik, marad a két vitatott szorzó az önkormányzatok finanszírozásáról szóló rendeletben
A Magyar Szövetség, a Pro Civis Polgári Társulás és egyes települések polgármesterei szakmai egyeztetésen vettek részt november 27-én a pénzügyminisztérium főosztályvezetőjével és szakembereivel az önkormányzatok finanszírozásával kapcsolatban. Az …
-
A Magyar Szövetség megkeresésére ma Robert Fico, Szlovákia kormányfője fogadta a Gubík László elnököt, valamint Őry Péter alelnököt.
-
A Szövetség a Közös Célokért tisztújító Tanácsülését követően került sor a szervezet évi közgyűlésére a királyfiakarcsai kultúrházban. Az eseményen kiemelték: Duray Miklós iránti tiszteletük jeléül a szervezet rendezvénysorozatot hirdet. …
-
November 21-én került sor a Magyar Állandó Értekezlet 22. plenáris ülésére, melyen részt vett a Magyar Szövetség képviseletében Gubík László elnök, Őry Péter alelnök és Pandy Péter, a …
-
Az önkormányzatok igazságosabb finanszírozásáért indított petíciót pár nap alatt a törvényben előírt 500 helyett csaknem tízezren támogatták. A széleskőrű támogatásnak köszönhetően a magyar párt becsatlakozhatott a községek finanszírozásáról …
-
Itt és Most
A Magyar Szövetség településeink igazságosabb finanszírozásáról szóló javaslata már a pénzügyminisztérium asztalán van
Alig egy hét alatt a törvény által előírt 500 aláírás helyett közel 10 000 aláírás gyűlt össze településeink igazságosabb finanszírozásáért. A Magyar Szövetség november 18-án benyújtotta módosító javaslatait. …
-
Itt és Most
Magyar Szövetség: Felelősséggel tartozunk a Szlovákiában élő nemzeti közösségek további jogkiterjesztéséért, melyeket nemcsak individuális szinten, hanem kollektív jogokként értelmezünk
35 évvel a rendszerváltás után az államnyelvtörvény szigorításának szándéka és a rendőri brutalitás is méltatlan mindahhoz, amiért az emberek 1989 novemberében az utcára vonultak. Elítéljük a hatóságok túlkapásait, történjenek azok fizikai bántalmazás …
-
Ugyanannyi adót fizetünk, befizetjük a helyi illetéket az óvoda, a hulladék, az ingatlan és a kutya után. Mégis kevesebbet érünk mi, (nemcsak) dél-szlovákiaiak, mint a liptószentmiklósi, a rózsahegyi, …