Több évnyi kihagyás után szervezték meg újra az Ipoly menti térség egyik legjelentősebb, pedagógusoknak szánt továbbképzését Ipolyságon. A Pongrácz Lajos Alapiskolában március 31-én megtartott Honti Pedagógustalálkozón három tematikus …
Rákóczi Szövetség
-
-
-
A Magyar magazin március 29-én, szerdán 8.05 órai kezdettel jelentkezik új műsorával az STV2 tévécsatornán. A tartalomból: Családi nap Ipolyságon – az iskolabuszoknak köszönhetően emelkedett a magyar iskolába …
-
Március 27-én, hétfőn 11 óra 30 perckor, Magyarország főterén, a Kossuth téri Rákóczi-lovasszobornál emlékezik névadójára a Rákóczi Szövetség, közel 300 budapesti középiskolás diák részvételével. II. Rákóczi Ferenc fejedelem …
-
Az iskolába hívogató rendezvényeken a gyerkőcök szórakoztatása mellett az iskola bemutatására, a pedagógiai program ismertetésére is sor került, méghozzá kötetlen és játékos formában. Ám az ipolyviskiek programja igen …
-
Összesen 147 Kárpát-medencei középiskola mintegy 6500 diákja utazik a március 15-i nemzeti ünnepen legalább egy határ átlépésével egy másik iskolához közösen ünnepelni és emlékezni a Rákóczi Szövetség Diákutaztatási …
-
Közös összpontosítást tartottak a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség önkénteseit képző vezetők Paláston, amelynek keretén belül március 10-én megemlékeztek a képzői csapat névadójáról, Isten szolgája Esterházy Jánosról.
-
A Rákóczi Szövetség 1991 óta minden év márciusában Esterházy János életművére emlékezik és Esterházy-díjat adományoz olyan személyeknek vagy intézményeknek, akik és amelyek az ő szellemében a magyar közösségek …
-
Képriport
A Rákóczi Szövetség Esterházy-díjat adományozott Majnek Antal nyugalmazott munkácsi római katolikus püspöknek
A Rákóczi Szövetség 2023. március 12-én az Országház Felsőházi termében Esterházy-díjat adományozott Majnek Antal nyugalmazott munkácsi római katolikus püspöknek, a kárpátaljai magyarokért és minden Kárpátalján élő emberért végzett …
-
A felvidéki mártír sorsú politikus utolsó budapesti lakása színhelyén, a Szép utcában 1991 óta tart megemlékezést a Rákóczi Szövetség és az Esterházy János Emlékbizottság. A bronz emléktábla (Nagy …