Április 12-én, pénteken 17.00 órai kezdettel szervezik meg a Kitelepítés 70 című kiállítást s felvidéki kitelepítések 72. évfordulója alkalmából a győri Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér épületében. …
Szövetség a Közös Célokért
-
-
Életveszélyben és krízishelyzet esetén, magyarul érhető el az a telefonos lelki elsősegély szolgáltatást, amelyet a Szövetség a Közös Célokért társulás indított a magyarországi és a kárpátaljai mintát követve.
-
A mai, Komáromban tartott sajtótájékoztatón számoltak be arról, hogy több mint két évvel az indulást követően a Felvidéki Lelki Elsősegély Telefonszolgálat januárban sikeres vizsgát tett önkéntesei márciusban megkezdték …
-
Hideghéthy Andrea, a SZAKC ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a Felvidéki Lelki Elsősegély Telefonszolgálat működtetőiként a technikai feltételek biztosítása után célként fogalmazták meg, hogy a beérkező hívások fogadásában felvidéki …
-
A Szövetség a Közös Célokért társulás június 26-án, szerdán Civil információs napot tart 9.00 – 15.00 óra között a társulás területi irodáiban: Királyhelmecen (Fő utca 787/87 – Hlavná ulica …
-
A Szövetség a Közös Célokért társulás június 12-én, szerdán Civil információs napot tart 9.00 – 15.00 óra között a társulás területi irodáiban: Királyhelmecen (Fő utca 787/87 – Hlavná ulica …
-
A Szövetség a Közös Célokért társulás május 29-én, szerdán Civil információs napot tart 9.00 – 15.00 óra között a társulás területi irodáiban: Királyhelmecen (Fő utca 787/87 – Hlavná ulica …
-
A Szövetség a Közös Célokért társulás május 15-én, szerdán Civil információs napot tart 9.00 – 15.00 óra között a társulás területi irodáiban: Királyhelmecen (Fő utca 787/87 – Hlavná ulica …
-
A Szövetség a Közös Célokért társulás árpilis 24-én, szerdán Civil információs napot tart 9.00 – 15.00 óra között a társulás területi irodáiban: Királyhelmecen (Fő utca 787/87 – Hlavná ulica …
-
A Szövetség a Közös Célokért társulás árpilis 10-én, szerdán Civil információs napot tart 9.00 – 15.00 óra között a társulás területi irodáiban: Királyhelmecen (Fő utca 787/87 – Hlavná ulica …