Az új francia államfő, Emmanuel Macron augusztus végén Közép-Európában és a Balkánon vizitelt. Látogatásával két stratégiai célt követett: egyrészt, hogy új, fiatal francia államfőként átvegye Németországtól a kezdeményezést …
V4
-
-
Az MKP európai parlamenti képviselője Brüsszelből nyilatkozott a HírTV-nek az Európai Bíróság elmarasztaló ítéletének apropóján. A keresetet Magyarország és Szlovákia együtt nyújtotta be a menekültkvóták ügyében. Csáky Pál …
-
A két kormány közös találkozójára a csodálatos kastély barokk lovardájából többfunkciós központtá átalakított nagy tárgyalótermében került sor, ahol a szlovák és a cseh kormány miniszterei a kétoldalú kapcsolatok aktuális …
-
A Keleti Partnerség országai az Európai Unió, a visegrádi országok és egyben Szlovákia prioritásait alkotják, közölte Lukáš Parízek a külügyminisztérium államtitkára csütörtökön, miután a V4-ek vezetői a Keleti …
-
Szerintem, aki kicsit is ismeri a szlovák vagy/és a cseh mentalitást, annak egy pillanatig sem volt kétsége afelől, hogy ezek az államocskák az első adódó alkalommal otthagyják a …
-
Kitekintő
Salzburgban nehéz tárgyalások voltak a külföldre kiküldött munkaerő bérezésének új rendszeréről
Az Európai Unió alapelvei elárulásának minősítette Emmanuel Macron francia államfő a más országokba kiküldött dolgozók mai bérezési gyakorlatát. „Olyan EU-t akarunk, amely megvéd a szociális dömping előtt“ – …
-
A visegrádi négyek közös pozíciója mindig addig volt megrendíthetetlen, amíg a német kancellár vagy a francia elnök nem nyúltak a telefonhoz és nem tettek visszautasíthatatlan ajánlatot az egyik …
-
Olvasom a hírügynökségi jelentésekben, hogy több magyarországi média Robert Fico keddi (augusztus 15.) kijelentéseivel kapcsolatban, miszerint Szlovákiának a mélyen integrált Európai Unióban, azaz az Unió Németország és Franciaország …
-
Közép-Európa politikusai az utóbbi időben füstfelhőket alakítanak ki olyan témákból, amelyek célja eltakarni a kormánypártok igazi céljait vagy vereségeit – mutat rá a Hospodářské noviny című cseh gazdasági …
-
Elsősorban az Európai Unió jövőjéről, valamint az európai gazdasági és biztonsági helyzetről tárgyalnak az úgynevezett slavkovi hármas – vagyis Ausztria, Csehország és Szlovákia – kormányfői és a francia …