Berényi József és Szigeti László, az MKP parlamenti képviselői javaslatot terjesztettek elő a parlamentben a nemzetiségi iskolák tankönyveinek nyelvhasználatáról. Az első megmérettetés sikeres volt, azaz a második olvasatba került. Ez elsősorban az MKP, a kereszténydemokrata képviselők és a legnagyobb kormánypárt, a Smer szavazatainak köszönhető.
Az MKP javaslata az oktatási törvény módosításával jogilag kívánja megakadályozni, hogy az iskolákban kevert nyelvű tankönyveket használjanak, azaz hogy a földrajzi neveket csak szlovákul tüntessék fel, illetve magyarul csak a könyv végén a szótári részben. A törvénymodósítási javaslat első olvasatban 75 támogató szavazatot kapott (azaz, kormánypártiak is szavaztak mellette!). A javaslat értelmében a helységnevek és a földrajzi nevek a magyar könyvekben magyarul lennének feltüntetve.
Az MKP-t és a parlament túlnyomó többségét meglepetésként érte, hogy a 34 tartózkodó képviselő közt van az SDKÚ képviselőinek túlnyomó része.
Nem csak a Szlovák Nemzeti Párt képviselői szavaztak a javaslat ellen (hiszen ezzel eleve számoltak), hanem a DSZM Néppárt két képviselője és Dzurinda pártjának egy képviselője is, a volt belügyi államtitkár, Martin Pado is.
Támogatta a javaslatot természetesen az MKP valamennyi képviselője, de 55 szlovák képviselő is, köztük Pavol Paška is, a parlament elnöke (Smer), Martin Fronc volt KDH-s oktatásügyi miniszter, Ján Hrušovský KDH-elnök, Daniel Lipšic KDH-alelnök, Juraj Liška (SDKÚ), František Mikloško (volt KDH-s, most a KDS tagja), Vladimír Palko (KDS), Milan Urbáni (HZDS).
Ellene volt Ján Slota és a többi SNS-es képviselő, de Zdenka Kramplová (HZDS) is.
Tartózkodott, tehát nem támogatta Mikuláš Dzurinda (SDKÚ), Eduard Kukan (SDKÚ), Ivan Mikloš (SDKÚ) és ami a magyarok számára valószínűleg a legfájóbb: Iveta Radičová ellenzéki államfőjelölt is tartózkodott.
Vladimír Mečiar nem volt jelen.
Felvidék ma, on –