1849. április 19-én Nagysallónál verte meg Damjanich a Nyitra vonalát védő Ludwig Wohlgemuth altábornagy csapatait. A nagysallói csata tiszteletére 1876-ban emeltek emlékművet a községben.
A váci ütközet után következett a gödöllői haditerv végrehajtásának legkritikusabb szakasza. A két csoportosítás, a Pest előtt maradó II. hadtest, a 12. hadosztály, és a Vácot megszálló Kmety-hadosztály, illetve a főoszlopot képező I. és III. hadtest, valamint a VII. hadtest két hadosztálya elszakadt egymástól, s nem tudott egymásnak segítséget nyújtani. Windisch-Grätz pedig még mindig nem tudta, merre járnak a magyar főerők. Április 13-án ennek megállapítására újabb felderítést indított Kerepes és Rákoskeresztúr térségében, azonban Aulich és Asbóth sikeresen kitértek az összecsapás elől. Windisch-Grätz terve az volt, hogy csapatai nagyobb részével Esztergomba siet, s ott a Dunán átkelve, elvágja a vélhetőleg Komárom felé előretörő magyarok útját.
Előtte azonban még április 14-én csapást szándékozott mérni a Pest előtt lévő magyar erőkre. Szándékában azonban megakadályozták hadtestparancsnokai, Schlik és Jellačić, akik megtagadták a parancs végrehajtását. Ugyanezen a napon Windisch-Grätz jelentéseket kapott arról, hogy a magyarok főereje, vagy legalább is egy erős hadoszlopuk Ipolyság felé tart, s szándéka onnan Kálnán át Komárom ellen előnyomulni. Ezért utasította Wohlgemuth altábornagyot, a Garam mentén összevont tartalék hadtest parancsnokát, hogy ennek megakadályozására tegye meg a szükséges intézkedéseket. Április 14-én éjjel aztán megérkezett Bécsből az udvari futár Ferenc József április 12-i rendeletével, amelyben felmentette a fővezérség alól Windisch-Grätzet. Helyette a 67 éves Ludwig Welden táborszernagyot, korábban Bécs katonai és politikai kormányzóját nevezte ki, s utasította Windisch-Grätzet, hogy ennek megérkeztéig a fővezérséget Jellačićnak adja át. A tavaszi hadjárat első szakaszának sikerei után a magyar fél joggal sajnálhatta Windisch-Grätz leváltását. Görgei tehát indokoltan írta emlékirataiban a fővezérváltásról: „…az az osztrák hadseregre nézve gyászos fordulat, amely az 1848. decemberi helyzettől az 1849. áprilisi helyzethez vezetett, meggyőzött minket arról, hogy herceg Windisch-Grätz tábornagynál kedvezőbb ellenfél aligha kerülhet az ellenséges hadsereg élére, sőt még hozzá hasonlóan kedvező odakerülése sem valószínű”.
Egyelőre azonban úgy tűnt, hogy cs. kir. csapatok számára kedvezőtlen tendencia folytatódik. Jellačić helyettes fővezérsége révén a cs. kir. fősereg eddig csupán válságos helyzete rövidesen katasztrofálissá vált. Első intézkedése az volt, hogy lefújta az Esztergomba történő átcsoportosítást, s csapatait Pest előtt hagyta. Ezzel azt az esélyt is elherdálta, amit Windisch-Grätz terve nyújthatott.
Közben a cs. kir. hadsereg újabb erősítésekhez jutott. A cs. kir. hadügyminisztérium Ludwig Wohlgemuth altábornagy vezetésével a Bécsben, Stájerországban, Cseh- és Morvaországban nélkülözhető csapatokból három dandárt állított össze, s ezeket a Vág és a Garam közötti térségbe indította. Az így összevonandó tartalék hadtest feladata az volt, hogy megakadályozza a magyarok Komárom felmentésére indítandó esetleges támadását. A Komáromot ostromló Simunich-hadosztályból szintén egy dandárt indítottak a Garam mellékére, s ide indult Jablonowski hadosztálya is. Ezek után Welden úgy vélte, hogy miután a hat dandárban közel 20.000 emberük van a Duna bal és a Garam jobb partján, Komáromért nem kell aggódniuk. Jellačić és Welden egymásnak ellentmondó intézkedései következtében azonban az immáron hat dandárból álló tartalék hadtestet nem sikerült időben felvonultatni a Garam mellékére. Emellett Welden április 17-én ugyan utasította Jellačićot, hogy Vác felé nyomuljon előre, s vegye fel az összeköttetést Wohlgemuthtal, ám a bán szokása szerint elkényelmeskedte az utasítás végrehajtását, s csak 20-án szándékozott megindulni. Pedig Welden úgy látta, a magyarok súlyos hibát követnek el, mert belemennek egy zsákba, s ha hibájukat kihasználják, szét lehet verni az egész hadsereget és a maradványait a bányavárosok felé űzni.
A Görgei vezette magyar főoszlop április 15-17-én érte el a Garam folyót, s megkezdte az átkelési előkészületeket. Ezzel egy időben Görgei egy 2300 főnyi, 10 löveggel rendelkező különítményt küldött ki bátyja, Görgey Ármin vezetésével a bányavárosok megszállására és a hadsereg hátának biztosítására. Az I. hadtest Kálnánál, a III. Óbarsnál, a VII. két hadosztálya Zsemlérnél vert hidat. Görgei arra számított, hogy 18-án mindhárom hadtest átkelhet a Garamon. Bár a hídverés Óbarsnál kezdődött először, itt haladt a legkevésbé, így Görgei az I. hadtestet is Nagyszecsénél szállította át a folyón. A zsemléri híd csak 19-ére készült el.
Április 18-án tehát az I. és a III. hadtest már a Garam jobb partján állomásozott, s 19-én megindult délnyugati irányba. Az I. hadtest Dessewffy-hadosztálya megszállta Nagysallót. A hat ellenséges dandárból a Veigl-dandár Besénél, a Herzinger-dandár Csekénél, a Vácnál már megtépázott Jablonowski-hadosztály Strastil- és Dreyhann-dandára és a Theissing-dandár Nagymálasnál, a Perin-dandár pedig Köbölkútnál állomásozott. Wohlgemuth utasítására a Nagymálasról kiinduló Strastil-dandár kiűzte Nagysallóról Klapka előőrseit. Klapka a történtekről értesülve, elhatározta a falu visszafoglalását, s egyben segítséget kért Damjanichtól is. Délelőtt 10 órakor megkezdődött az ütközet. A Strastil-dandár kemény védekezés után kiszorult a faluból, s Nagysallótól délnyugatra foglalt állást. Wohlgemuth – aki nem volt tájékozva a magyarok erejéről – újabb támadást parancsolt, s egyben előreküldte a Dreyhann-dandárt is. A két dandár ismét benyomult a faluba, de rövidesen visszaverték őket. Ekkor Jablonowski vezérőrnagy a két dandárt a Nagysallótól délnyugatra lévő magaslatokon állította fel. Wohlgemuth már a harc feladására gondolt, amikor a magyar jobbszárnyon hirtelen kiújult a küzdelem. A Csekénél álló Herzinger-dandár ugyanis az ágyúdörgés hallatára előnyomult, s a magyar jobbszárnyon álló Dipold-dandárt valósággal elsöpörte, és a hölvényi erdőig szorította. A Bobich-dandár azonban nem esett pánikba, felvette a hátrálókat, majd Guyon Richárd vezérőrnagy, Komárom kinevezett parancsnoka vezetésével megtámadta és visszaverte Hertzingert.
Délután 3 óra tájban végre megindulhatott a magyar támadás. Wohlgemuth a Jablonowski-hadosztállyal már éppen visszavonulni készült, csupán arra várt, hogy a Besénél tétlenül álló Veigl- és a Köbölkútról elkésve előnyomuló Perin-dandárok tért nyerhessenek Jászfalu felé, a zömmel való egyesülés céljából. Ám ekkor hirtelen megjelent a jobb oldalában a magyar VII. hadtest Poeltenberg Ernő ezredes vezette lovassága is.
A VII. hadtest reggel 7 órakor kezdte meg az átkelést a Garamon. Közben már hallatszott az ágyúdörgés Nagysalló felől, ezért Gáspár siettette az átkelést. A Nagysalló felé indult csapatokat a községtől balra rendelte, a tüzérséget és a lovasságot a III. hadtest segítségére, Poeltenberg egyik dandárát pedig közvetlenül Nagysallóra, hogy megfigyelje a zselizi utat.
Az ezután átkelt csapatok szintén egyenesen Nagysalló felé tartottak. A tüzérség olyan szerencsésen lőtte az ellenséges lövegeket, hogy azok azonnal visszavonultak, a Waldberg-dandár két zászlóalja pedig a falutól balra előnyomulva, az ellenséget a település kiürítésére kényszerítette. A cs. kir. tüzérség ugyan megpróbált újabb tüzelőállást foglalni, de miután a hadtest utászai két árkon hidat vertek, a magyar tüzérség ismét előnyomult, s elűzte a cs. kir. tüzérséget. Ezalatt Poeltenberg ezredes a 4. (Sándor) huszárezreddel és a lovasütegekkel az ellenség jobbszárnyát kapta oldalba, egyesülten a Nagysándor József vezérőrnagy vezette, a III. hadtesthez tartozó lovassággal. Az ellenség Nagymálasig vonult vissza, s eközben folyamatosan üldözték. Itt ismét előreküldték a lovasságot, míg a gyalogság egy része egy üteggel balról kerülte meg Nagymálast, két és fél üteg pedig az úton nyomult előre. Ezalatt a nagymálasi erdőből két ellenséges zászlóalj bontakozott ki, de a tüzérség lövései ezeket felbomlasztották és a községbe űzték. Miután a községet immár szemből és oldalról lőtte a tüzérség, az ellenség a település mögé vonult vissza. Ekkor az itt lévő csapatok feletti parancsnokságot Zámbelly Lajos alezredes, a hadtest táborkari főnöke vette át, s két zászlóaljat az erdőbe küldött, hogy az ott védekező ellenséges csapatokat oldalba fogja. Gáspár ezalatt a balszárnyon vezényelt, majd egyesülve Zámbelly oszlopával, Nagymálason átnyomulva, Farnádig üldözték az ellenséget. Itt a tüzérség ismét hevesen lőtte az ellenséges csapatokat, mire azok két részre szakadva, nagyobb részük Jászfalu, kisebb részük a csekei erdő felé vonult vissza. A nagyobb részt a III. hadtest lovassága, a kisebb részt Zámbelly üldözte, 3 század Sándor-huszárral, s mintegy 100 foglyot ejtett.
Wohlgemuth arra kényszerült, hogy seregével ne Komárom, hanem Érsekújvár felé vonuljon vissza. Ez volt a tavaszi hadjárat legszebb győzelme. Az új cs. kir. fővezér, a Windisch-Grätzet felváltó Welden szerint a cs. kir. csapatok vesztesége 8-900 fő lehetett, Wohlgemuth hivatalos veszteséglistája 112 halottat, 195 sebesültet és 1243 eltűntet és 87 lovat mutatott ki. A magyar hadijelentések szerint csak fogolyból 1200 fő került magyar kézre. A VII. hadtest jelentése szerint egyedül ez a hadtest 5 tisztet, egy főorvost és több mint 500 legénységi állományú foglyot ejtett, míg saját vesztesége 5 sebesült, 3 halott és 3 agyonlőtt ló volt. „Táborunk szelleme kitűnőleg jó. A győzelem lelkesíti s élteti a hazának minden védnökét, kik példátlan kitűréssel szenvedik a háborúnak minden viszontagságait és nehézségeit, s vidor kedvvel néznek a jövő események elébe” – írta Görgei az ütközet után.
Másnap, április 20-án a VII. hadtest Kéméndnél megverte és Párkányig űzte a cs. kir. II. hadtest Csorich-hadosztályának Franz Wyss vezérőrnagy vezette dandárát. A Wyss-dandár átkelt a Dunán és visszavonult Esztergomba. A Poeltenberg-hadosztály négy Sándor-huszára 22-én éjszaka 10 órakor a helyi parasztok segítségével leégette a Párkányt Esztergommal összekötő hidat, s ezzel megakadályozta, hogy az Esztergomba visszavonult cs. kir. csapatok esetleg újabb támadásba kezdjenek.
Felvidék Ma, atos
