Pozsony / Pressburg / Bratislava
Főváros
| Kerület | Járás | Lakosság | Magyarok | Szlovákok |
| Pozsony | Pozsony | 428 672 | 3,84% | 91,39% |
(Az adatok a 2001-es népszámlálás alapján)
***
A pozsonyi Klarissza– templom
Szerző: Brogyányi Mihály
Pozsony számos műemléke közül talán mindenki ismeri a várat, a Szent Márton Dómot (koronázó templomot),vagy a hajdani országgyüléseknek helyt adó Magyar Királyi kamara épületét. Ám rengeteg olyan látnivaló is akad, amiről eddig sok turista még csak nem is hallott, pedig megérdemelnék a nagyobb ismertséget. Egy ilyen alig ismert pozsonyi gyöngyszem a Klarisszák temploma és kolostora.
***
Több évezredes település fontos szárazföldi útvonalak s az egyik legnagyobb európai vízi út, a Duna mentén. A Szlovák Köztársaság fővárosa, legfelsőbb politikai és közigazgatási szerveinek székhelye, a szlovák gazdasági és kulturális élet központja, ugyanakkor a szlovákiai magyarság legjelentősebb kulturális intézményeinek is székhelye. Területe 368 négyzetkilométer, lakosainak száma az 1991-es népszámlálás eredménye szerint 442 197, ebből 20 312 személy (4,6 %) vallja magát magyar nemzetiségűnek. A korábban háromnyelvű és -kultúrájú város a második világháborút követő években öltött határozottan szlovák jelleget, amikor is – miután zsidó lakosságát a háború alatt felszámolták – magyar lakosságát részben, német lakosságát pedig teljes egészében kitelepítették.
Pozsony környékén már a kőkorszakban is élt ember. Neolitkori vadászok, földművelők telepedtek le a Vödric-patak völgyében és a dombtetőkön. Az i.e. I. évszázad már keltákat talált a Várhegyen s az alatta húzódó dunai teraszokon. A jelenlegi Úri utca (Panská ul.) 19–21. szám alatt, a Pálffy-palota helyén előkerült leletek valószerűsítik, hogy e helyütt működött az a pénzverde, amelyből a kelta fejedelmek Biatec-típusú ezüst tetradrachmái kikerültek. Alighanem a kelták építették a Várhegy alatt azt a kőtornyot is, mely egy emelet magasságig mindmáig fennmaradt (Vízitorony). Időszámításunk I. századában a rómaiak tartották kezükben a Várhegyet: katonai erődítményük Carnuntumot (a mai Hainburgot) és Vindobonát (Bécset) védte. A Római Birodalom emlékét a mai Nagy-Pozsony területén az oroszvári római tábor (Gerulata) és a pozsonyhidegkúti római fürdő maradványai őrzik, de egy római mérföldkövet Pozsonypüspökiben is találtak: azt mutatja, hogy 16 mérföldnyire van innen Carnuntum római tábor. A szőlőt állítólag szintén a rómaiak telepítették meg a környéken. A rómaiak letűntével avar birodalom létesült e tájon, az avaroktól a frankok ragadták el a hatalmat, s észak-északkelet felől a szlávok is megjelentek.
A Fuldai évkönyvek Dévényt 864-ben, Pozsonyt 907-ben említik először. A frank krónikás a „Fuit bellum pessimum” (szörnyű háború volt) szavakkal kezdi a 907-es frank–magyar összeütközés leírását, mely a pozsonyi vár alatt a magyar hadak győzelmével ért véget. A magyar honfoglalás után a pozsonyi erősség az ország nyugati kapuját védte. Az Árpádok egyik első várispánsága Pozsonyban létesült.
Az 1200-as évek elején német – főként bajor – telepesek érkeztek a városba. Ez a tény, valamint Bécs közelsége volt az oka annak, hogy Pozsony egészen az első világháború végéig német jellegű város maradt. A város főleg 1291 után indult fejlődésnek: ekkor kapott III. Andrástól – egy 1291. december 2-án kiállított oklevéllel – királyi városi privilégiumokat. 1467-ben Mátyás király Pozsonyban alapította meg Közép-Európa egyik első egyetemét, az Academia Istropolitanát, melynek kancellárja Vitéz János érsek lett. Mátyás halála után az egyetem megszűnt. A városnak ezután csak 1914-ben nyílt ismét egyeteme Erzsébet Egyetem néven (ez 1921-ben Pestre, majd Pécsre költözött, Pozsonyban pedig szlovák egyetem létesült).
A tragikus kimenetelű mohácsi csata után új időszámítás kezdődött Pozsony történetében: az 1536-ban Pozsonyba összehívott országgyűlés Pozsonyt deklarálta az akkor – Habsburg Ferdinánd megkoronázásával – már „Habsburg”-gá lett birodalom magyar részének fővárosává, legalábbis arra az időre, míg helyre nem áll Magyarország 1526 előtti területi egysége. A központi hivatalok (a Királyi Kamara meg a Királyi Helytartóság) már Buda török megszállása előtt Pozsonyba költöztek, akárcsak a megözvegyült Mária királyné a kincstárral és a koronázási jelvényekkel. Ekkor lett a pozsonyi vár Magyarország legjelentősebb objektuma, a Szent Korona őrzője, Pozsony pedig koronázó város. A várat Mária Terézia építtette át, maga is sokszor lakott benne, lényegében azonban a királyi helytartónak, a királynő vejének, Albert szász-tescheni hercegnek szolgált méltó udvari környezetül. Ez időtől kezdve a magyar mágnások is egymás után építettek maguknak palotákat Pozsonyban. 1772-ben – mivel már növelni kellett a várost – lerombolták a város falait és három kapuját. 1780-ban Pozsonyban alapította meg Ráth Mátyás az első magyar nyelvű újságot, a Magyar Hírmondót, 1796-ban pedig Csokonai Vitéz Mihály a Diétai Magyar Múzsát, a „költői” újságot. 1783-tól 1787-ig Presspurske nowiny címmel szlovák újság is jelent meg a városban. 1805-ben és 1809-ben Napóleon serege szállta meg Pozsonyt. 1805-ben a franciák és az osztrákok itt, a Prímási palotában kötötték meg az ún. pozsonyi békét.
Pozsony szerepe 1848 után kezdett csökkenni: az első felelős magyar minisztérium ugyan még a pozsonyi Prímási palotában alakult meg 1848. április 11-én, de a szabadságharcban már nem számított a város: Bécs túlságosan közel volt hozzá. Néhány évtized múltán azonban ismét főváros lett Pozsony: a Monarchia széthullása után létrehozott Csehszlovák Köztársaság szlovák részének fővárosa. (Ezzel kapcsolatban megjegyezzük, hogy nem önként: Csehszlovákia kikiáltása után Pozsony még két hónapig a magyar állam része maradt, s a párizsi békekonferencián keményen harcoltak érte az érdekeltek. A sorsdöntő pillanatokban a város túlsúlyban lévő német lakossága is az október 31-én kikiáltott Magyar Köztársaság oldalára állt, s az október 31-i népgyűlésen a magyar lakossággal közös képviseleti szervet választott. A várost 1919. január 1-jén foglalták el a csehszlovák legionáriusok.) A régi Pozsony rombolása, mely a harmincas évek végén már az ősi várat is célba vette (helyén az Országos Hivatalnak akartak új épületet emelni), a nagy kezdőbetűs Jövő nevében kezdődött és folyt lényegében 1989-ig. A klerikális fasiszta szlovák állam (1939–1944) idején teljesen elpusztították a város egyik legrégebbi részét, a váralji Zsidó utcát, majd a háború után a magyarok és németek kitelepítésével gazdátlanná tett és elhanyagolt Váralját. Az Új híd építésekor a Hal tér és a Grassalkovich-palota közti területen gótikus és reneszánsz utcarészek tűntek el a föld színéről nyomtalanul.
1989 után a város új vezetése leállította a különböző – egyebek közt a Carlton Szálló meg a Széplak utca lerombolásával is számoló – „városfejlesztési” terveket, s az azóta eltelt évek alatt már a régi Pozsony többé-kevésbé hű „restaurálását” is megérhettük.
A város híres szülöttei közül megmelítjük Johann Nepomuk Hummel (1778–1837) zeneszerzőt, Kempelen Farkast (1734–1804), Segner János (1704–1777) fizikust, Rómer Flóris Ferencet (1815–1889), a magyar művészettörténet, régészet és műemlékvédelem egyik kezdeményezőjét, gróf Batthyány Lajost (1806–1849), az első felelős magyar kormány miniszterelnökét, Fadrusz János (1858–1903) szobrászművészt, Zsigmondy Vilmos (1821–1888) geológust, Lóczy Lajos (1849–1920) földrajztudóst, Aulich Lajos (1792–1849) tábornokot, az „aradi tizenhárom” egyikét, Dohnányi Ernő (1877–1960) zongoraművészt és zeneszerzőt, Rigele Alajos (1879–1940) szobrászművészt. A kis Jókai Zsigmondyéknál volt 1835–37-ben cseregyerek. Petőfi több ízben is megfordult Pozsonyban. Bartók Béla szintén sokat tartózkodott itt, itt is érettségizett.
LÁTNIVALÓK
A Klarissza utca legnevezetesebb épületegyüttese a klarisszák kolostora és temploma. A templom legrégebbi részei XIV. századiak. Építészeti unikumnak számító 34 m magas ötszögletű tornya (a Jagelló-torony) a XIV–XV. század fordulóján épült: alapja nincs, vagyis nem a talajon, hanem a templomhajó délnyugati sarkán, a falak szegletén áll. A zárda eredetileg a cisztercita apácák otthona volt, ők azonban 1271-ben, II. Ottokár betörésekor elmenekültek. Az ő épületükbe költöztek be két évtized múlva a klarisszák. Az 1590-ben leégett épületet Pázmány Péter hozatta rendbe 1637-ben. 1782-ben II. József a klarisszák kolostorát is bezáratta. Először a jogi akadémia, majd a katolikus gimnázium költözött ide – ez utóbbi diákja volt többek között Bartók Béla, akinek emléktáblája az épület főbejárata mellett látható. Ebben a gimnáziumban rendezte be Martinengo Nándor Pozsony város első tornatermét. A későbbi évek során működött az épületben postahivatal, menedékhely, az Erzsébet, majd a Komenský Egyetem könyvtára.
A Ventur utca 9. számú épülete a Zichy-palota: Zichy Ferenc gróf építtette 1775-ben, s a Zichy család tulajdona maradt 1869-ig, amikor a pozsonyi Iparbank vásárolta meg. Később lakóházzá alakították, de zálogház is működött benne. Utoljára 1980–1989-ben restaurálták. Két gyönyörű terme van: a polgári szertartások terme és az emeleti zeneterem. Az utca 10. számú épülete, melyben most az osztrák nagykövetség székel, a gróf Pálffy Lipót-féle palota 1742-ben épült, s Pálffy táborszernagy 1747-ben vette meg a Pongrácz családtól. A pozsonyiak általában Mozart-háznak nevezik, 1762-ben ugyanis itt hangversenyezett az akkor hatéves Mozart. A kapu feletti címer nem Pálffy Lipót grófé, hanem a későbbi tulajdonos Wachtler családé. A 3. számú reneszánsz homlokzatú épület a Mátyás király alapította Academia Istropolitana épülete. Mivel a XV. század közepéig pénzt vertek benne, egyes források Régi pénzverőház néven emlegetik. Amikor Mátyás király 1466. október 16-án először érkezett Pozsonyba, ebben a házban szállt meg, s a konyha is itt volt számára berendezve. Az épület később (egészen 1918-ig) bérházként szolgált, majd a Munkásakadémia kapott benne helyet. Jelenleg a Művészeti Főiskolának (VŠMU) ad otthont. Legfelső emelete már XX. századi ráépítés. A Ventur utca 2. számú (az Úri u.–Panská ul. sarkán álló) háza a XVII. század első felében épült, s egy időben a Rákócziak pozsonyi szálláshelye volt.
Ha a Pálffy Lipót-féle palota mellett nyíló Zöldszoba (Zelená) utcán végigmegyünk, Pozsony főterére (Hlavné námestie) jutunk. A Zöldszoba utca túlsó végén álló Zöldszoba (ma a Szlovák Takarékpénztár székhelye) Pozsony egyik legrégibb épülete. Neve onnan ered, hogy falait annak idején kívül-belül festmények díszítették, s a gótikus stílusban dolgozó hajdani művész különösen sok zöld színt használt. A ház két tágas termében országgyűléseket, tartományi gyűléseket, később színielőadásokat, lakodalmakat, fogadásokat tartottak. Itt ülésezett 1671. április 10-én a Bónis Ferenc felségsértési ügyében kiküldött „iudicium delegatum”, mely a vádlottat fej- és jószágvesztésre ítélte (az ítéletet a Fő téren hajtották végre). Pozsony Fő tere teljes egészében műemléki védelem alatt áll. Súlypontjában a híres Roland-kút látható, melyet 1572-ben I. Miksa király parancsára Andreas Luttringer németóvári kőfaragó mester készített, elsősorban tűzoltás céljából, I. Miksa királlyá koronázásakor ugyanis hatalmas tűzvész pusztított Pozsonyban. Roland vitéz egyben a város önállóságát is jelképezte. (A Roland szoborról a szlovák források azt állítják, hogy nem Roland lovagot, hanem magát Miksa királyt ábrázolja. A jelenleg is itt álló szobor már csak másolata az eredetinek, a legutóbbi „szoborjavításkor” ugyanis kiderült, hogy Roland vitézt már nem lehet megjavítani.) A Fő tér és a Nyerges utca (Sedlárska ul.) sarkán álló Esterházy-palota, melyben ma a pozsonyi Francia Intézet és Franciaország Nagykövetsége székel. 1762-ben épült rokokó stílusban, a magyaróvári jószágigazgató Kutschfersfeld megrendelésére (egyes ismertetésekben ezért Kutschersfeld-palota néven szerepel, az Esterházyaknak ugyanis több palotájuk volt Pozsonyban). A jószágigazgatótól Esterházy Imre gróf vásárolta meg. Az Esterházyak 1847-ben itt látták vendégül Anton Grigorjevics Rubinsteint. A palota szomszédságában álló emeletes barokk épület az egykori Helytartósági palota vagy Consiliaris-ház, amely 1762-ben kapta mai formáját, amikor is összekapcsolták a mellette álló Zsigray-palotával. A tér legrégebbi épülete az Óvárosháza: tornyos részét 1370-ben említik először. A torony sokáig Pozsony főtornyának számított: innen hirdették ki a királyválasztásokat s az országgyűléseket, a forgalomba kerülő új pénzeket, a győzelmi ünnepeket stb. Az ünnepek kihirdetésekor zenészek játszottak a toronyban, s itt lakott a város sajátos zenésze, a toronymester, akinek bizonyos alkalmakkor a fúvóshangszereket kellett megszólaltatnia. Az 1732-ben leégett tornyot 1733-ban barokk formában állították helyre. Maga az épület három ház egybeépítésével kapta mai formáját: a tornyos rész Jakab bíró háza, mellette az egykori Unger-ház, a Városház utcába (Radničná ul.) benyúló rész pedig a régi Apponyi-palota. Az Unger-ház homlokzatán egy kis kőszobor áll pajzzsal, melyen a régi magyar címer látható: a ma már nemigen olvasható „Wladislaus” felirat alapján ezt a XIII–XIV. századi szobrot Szent László-ábrázolásnak tartják. Az Óvárosháza kapuja fölött, a XV. századi konzolok mellett látható arckép mindmáig vita tárgya, senki sem tudja, kit ábrázol. Egyesek az ógörög Szolón vagy Lükorgosz, mások Jakab városbíró arcképének tartják. A harmadik – s egyben legnépszerűbb – feltételezés már a legendák világához kötődik: a freskó eszerint egy városi tanácsos arcképe, akit abban a pillanatban vitt el az ördög, amikor hamis esküt akart tenni. Az épületet az évszázadok folyamán többször átalakították, s ha a Fő tér felől, a gótikus portálon lépünk be az udvarba, az udvaron már csak a tőlünk bal kézre eső nyitott, reneszánsz emeleti loggia az eredeti (1581-ben építették). A többi emeleti folyosó oszlopait az 1912-es átépítéskor faragták neogótikus és neoreneszánsz stílusban. Az utoljára 1969-ben restaurált Óvárosháza épületében ma a Városi Múzeum található: azokat a tárgyi és írásbeli emlékeket foglalja magába, amelyek kapcsolatban állnak a város múltjával. Ebben az épületben van elhelyezve továbbá Pozsony Város Levéltára (Archív hlavného mesta Bratislavy), mely a maga nemében egyedülálló Európában (a fennmaradt okiratok mennyiségében csak a kölni levéltár versenyezhet vele). Az Óvárosházzal 1867-ben egybeépített rokokó Apponyi-palotát Apponyi György gróf építtette a XVIII. század harmadik negyedében; földszintjén ma a Szőlészeti és Borászati Múzeum székel.
A Ferenciek tere (Františkánske námestie) – mely már az 1300-as években majdnem úgy nézett ki, mint napjainkban – egykor a Fő tér kiegészítő része volt: a két tér együtt alkotta a belvárosi Főpiacot, a Vásárteret. A téren álló szobrok közül a barokk Mária-oszlopot I. Lipót király állíttatta 1675-ben, a Wesselényi-féle összeesküvés leleplezésének örömére. A Templom utca (Kostolná ul.) sarkán álló Szent Salvator-templom építészeti nevezetessége, hogy nincsen tornya. A templomot ugyanis az evangélikusok építették, akiknek csak azzal a feltétellel engedélyezték az építkezést, hogy a templomnak nem lehet tornya, mert nem hasonlíthat a katolikus templomokhoz, s nem nyílhat az utcára (mint látjuk, a második feltételnek nem tettek eleget). Az új templomot 1638. december 20-án avatták fel ünnepélyesen, Kollonich Lipót esztergomi érsek (aki egyébként ebben a templomban van eltemetve) azonban 1672-ben I. Lipót király nevében elkobozta, s a jezsuitáknak adta át. A jezsuita rend feloszlatása után a templom a város gondjaira lett bízva, s ez volt Mária Terézia vejének, Albert szász-tescheni hercegnek, a pozsonyi várban székelő helytartónak az udvari temploma. 1855-ben visszakapták a jezsuiták. A templom ékessége a barokk szószék, melyet 1753-ban készíttetett Jäger Antal pozsonyi polgár és kamarás, valamint felesége, Zsuzsanna. A tér névadó épületegyüttese a ferencesek temploma és kolostora. A kolostor alapításának éve ismeretlen: a már 1272-ben romokban heverő épületet valószínűleg IV. (Kun) László király állíttatta helyre a II. Přemysl Ottokár cseh király felett aratott győzelme után.Új templomot is építtetett melléje, ezt azonban csak III. András uralkodása alatt fejezték be, s 1297. március 26-án a király és az országnagyok jelenlétében mint fogadalmi művet szentelték fel. A templom Szent János-kápolnája 1361-ben, egy régebbi kápolna helyén épült. Az egykori Szt. Sebestyén-, ma Rozália-kápolnát a városi tanács alapította 1502-ben, az akkor dühöngő pestis emlékére. A templom ereklyéi közül a legnevezetesebb Szent Reparatus 1771-ben Rómából kapott, üvegkoporsóban elhelyezett teste. A templom és a kolostor számos történelmi esemény színhelye volt: ebben a templomban választották meg és kiáltották ki 1526. december 17-én magyar királynak Habsburg (I.) Ferdinándot, a mohácsi csatában elesett II. Lajos király özvegyének testvérét. A koronázások alkalmával az újdonsült király ebben a templomban (a főoltár mellett felállított trónon ülve) avatott Szent István kardjával aranysarkantyús vitézeket. A kolostor még a XVIII. században is menedékhelynek számított. A Ferenciek terének 11. számú épülete – Pozsony Város Galériájának székhelye – a Mirbach-palota. Mai külsejét 1795-ben kapta, amikor egy Spech nevű dúsgazdag serfőző építtette át saját ízlése szerint. Stílusa (ún. „pozsonyi rokokó”), a lépcsőház s egész elrendezése arra vall, hogy Hildebrand Paulai Ferenc építette. Későbbi tulajdonosai között gróf Csáky Imrén kívül (akinek címerét a timpanonban látjuk) a báró Vay és a Nyáry család is szerepel. Utolsó gazdája, Mirbach Emil gróf azzal a feltétellel ajándékozta a palotát Pozsony városának, hogy benne képtárat létesítenek.
A Fő térről a szűk kis Templom utcán vagy az Óvárosháza udvarán át a Prímás térre (Primaciálne námestie), a Prímási palota elé jutunk. A Prímási palotát – a tiszta klasszicista stílus példáját – Batthyány József esztergomi hercegprímás rendeletére és költségére 1778–1781-ben építette Heffele Menyhért udvari építész. Mivel homlokzati timpanonján az eredeti freskók az idők folyamán tönkrementek, ott az érseki címeren kívül ma Ernest Zmeták mozaikja látható. Tetején, a címerdísz fölött ma is ott a bíborosi kalap. Az épület oromzatán, a címerdísz két oldalán allegorikus szoboralakokat látunk. Az épületnek az Orsolya utca (Uršulínska ul.) felőli oldalán Paracelsus emléktáblája látható (a világhírű orvos és alkimista 1537-ben látogatott el Pozsonyba), ezen kívül egy vízszintes vonal az „1850. febr.-5” felirattal: a vonal a Duna aznapi vízszintjét jelöli. A Prímási palota főleg a múlt században volt jelentős történelmi események színhelye: az austerlitzi csata után, 1805-ben itt írták alá az ún. pozsonyi békét, 1848. április 11-én pedig V. Ferdinánd császár és király itt (az első emeleti Tükörteremben) nevezte ki az első magyar felelős minisztériumot, és szentesítette – Batthyány Lajos gróf, Kossuth Lajos, Szemere Bertalan, Deák Ferenc, Esterházy Pál herceg, Széchenyi István gróf, Mészáros Lázár, Eötvös József báró és Klauzál Gábor, vagyis a magyar miniszterek jelenlétében – a „márciusi törvényeket”. Miután Pozsony megszűnt a koronázások s az országgyűlések városa lenni, a palota helyiségeit bérbe adták, majd 1902. augusztus 30-án az egész épületet megvette a város, hogy múzeumot rendezzen be benne. Az épület udvari szökőkútján Szent György viaskodik a sárkánnyal, éppen döfésre emeli lándzsáját: az 1600-as évek közepéről származó szobor ismeretlen alkotó műve. Az udvarról nyíló kápolna kupoláján Maulbertsch freskóját látjuk: Szent László királyt ábrázolja, amint lándzsájával vizet fakaszt a sziklából. Noha a palota ma reprezentációs célokat szolgál, bizonyos termei látogathatók (hétfő kivételével naponta 10-től 17 óráig). A XVII. századi angol gobelinek itt látható gyűjteményének már a története is mesébe illő. A világhírű gobelineket – melyek Hero és Leander szerelmi történetét ábrázolják – 1630-ban készítették Angliában, s eredeti tulajdonosuk Mazarin bíboros volt. Batthyány József hercegprímás a XVIII. század végén vásárolta meg őket pozsonyi palotája számára. Hogy Napóleon katonái s főleg az ilyesmire vadászó Talleyrand megbízottai fel ne figyeljenek rájuk, a falikárpitokat 1805-ben tapétákkal fedték le. Ez az esemény lassan feledésbe merült, s egy emberöltővel később már senki sem tudta, mekkora érték rejtőzik a tapéták alatt. A gobelinek akkor kerültek ismét napvilágra, amikor Pozsony városa megvásárolta a palotát, s hozzálátott felújításához. Az esztergomi érsekség persze aztán megpróbálta visszaperelni a Mortlake-gyár nagyszerű alkotásait, Vaszary Kolos esztergomi érsek azonban végül is kiegyezett a várossal: az volt a kikötése, hogy a gobelineket nem szabad eladni és a palotából kivinni.
Az Orsolya utca és a Kalapos utca (Klobučnícka ul.) sarkán, a Kalapos utca 2. számú bérházának udvarán áll Johann Nepomuk Hummel szülőháza. Ebben a kicsiny, barokk épületben született 1778. november 14-én a Mozart-tanítvány zeneszerző és zongoravirtuóz, Beethoven és Goethe barátja. A ház ma emlékmúzeum.
Az Orsolya utca (Uršulínska ul.) felső részének egyik oldalát az Orsolya-apácák temploma és kolostora foglalja el. A templom – a jezsuitákéhoz hasonlóan s ugyancsak Segner András városbíró idejében – evangélikus templomnak épült. Költségeit közadakozásból gyűjtötték össze: e magyar s szlovák istentiszteletek tartására tervezett templom építéséhez még Sopron és Kőszeg városa is hozzájárult. Az 1658-ban befejezett templomépületet Lipót király 1672-ben adatta át az Orsolyáknak. Bár a bejárata felett lévő márványtábla felirata 1676-ot jelöli meg a felszentelés éveként, Szelepcsényi esztergomi érsek ezt már 1672. szeptember 14-én elvégezte. A kolostor – melynek területén korábban 10 ház állt – alapkövét Kollonich Lipót esztergomi hercegprímás tette le, építését 1687-ben fejezték be.
Az Orsolya-apácák templomától csupán néhány lépés a Szlovák nemzeti felkelés tere (Námestie SNP), melynek közepén a felkelés 1974-ben leleplezett emlékműve, Ján Kulich szoborcsoportja áll. A mögötte lévő református templom 1913-ban Wimmer Ferenc pozsonyi építész tervei szerint épült. A tér legrégebbi épületegyüttese az irgalmasok temploma, kolostora és kórháza. A templom 1692-ben, jórészt Maholány János báró költségén épült, a kolostor építését 1728-ban fejezték be. A templom főoltára és első két mellékoltára 1739-ből való, a többi a szószékkel együtt későbbi munka. A kolostor 1882-től 1903-ig a Magyar Birodalmi Irgalmasrend székhelye is volt. A falába illesztett ágyúgolyó az 1809-es napóleoni háborúra, illetve a tér 1809. június 28-i bombázására emlékeztet. A pozsonyi koronázások alkalmával az újonnan megkoronázott magyar király ez előtt az épületegyüttes előtt tett esküt az alkotmányra.
A térről – mely a régi Pozsony városfalain kívül esett – az alsó részréről nyíló Lőrinc-kapu utcán (Laurinská ul.) térhetünk vissza a középkori városba. Az utca elején 1778-ig a Csallóközbe vezető főút kapuja, a Lőrinc-kapu állt: ez ugyanolyan volt, mint a Mihály-kapu, s az előkapuja meg a bejárata közti, tompaszögben megtörő rész ma is jellegzetessége ennek az utcának. Az utca 9. számú háza az ún. Paracelsus-ház, mely két XVI. századi reneszánsz ház egybeépítésével jött létre a XVIII. században, amikor egyszersmind barokkosították. Az Orsolya utca felőli szárnyában lakott állítólag a várispán, akinél pozsonyi látogatásakor Paracelsus megszállt. Az utca túloldalán álló 8. számú ház (ma étterem van benne) a Motesiczky grófok 1870-ben épült, később bérházzá alakított palotája: a középkorban ennek helyén állt a „Vademberhez” (Zum wilden Mann) címzett fogadó, melyben a város legelőkelőbb vendégei megszálltak. Mielőtt az utca folytatásán, az Úri utcán (Panská ul.; a két utca közös neve már 1577-ben Hosszú utca volt) elindulnánk, nézzünk ki a Hviezdoslav térre, melynek egyik dominánsa a Szlovák Nemzeti Színház épülete, amely előtt Tilgner Viktor híres alkotása, a Ganümédész-díszkút (1888) áll. A színház 1884–1886-ban, Fellner Nándor és Helmer Henrik tervei szerint Városi Színháznak épült. 1886. szeptember 22-én nyitották meg fényes külsőségek között, Tisza Kálmán és más kormánytagok jelenlétében. A megnyitó ünnepségen Jókai Mór is jelen volt (Lidércfény címmel „prológot” írt ez alkalomra), Erkel Ferenc pedig személyesen vezényelte a Magyar Királyi Opera által előadott Bánk bánját. A tér arculatát meghatározó következő épület a Carlton Szálló, mely 1928–1930-ban az egykori Zöldfa helyére épült. A Zöldfa erkélyéről hirdette ki Kossuth Lajos 1848. március 17-én Magyarország újjászületését. A Zöldfa későbbi vendégei közül megemlítjük I. Ferenc József királyt (1872), Alfred Nobelt (1892) és Albert Einsteint (1911). A Zöldfa hírnevét tulajdonosa, Palugyay Jakab alapozta meg, akinek neve a régi Pozsonyban körülbelül annyit jelentett, mint Budapesten a Gundel és a Pilvax együttvéve.
Az Úri utca egyik leghíresebb épülete a Krisztus Teste Testvériség háza (Panská ul. 11): 1627-ben építtette Telegdy János kalocsai érsek, majd 1772-ben Walch Mátyás tervei szerint átépítették. A mellette álló barokk palotát Esterházy János gróf emeltette 1743-ban két régebbi ház helyén, melyekből egyes elemeket átvett az építész. Átjárót a XX. század első felében nyitottak az udvaron. Az utca 15. számú épülete a késő barokk Balassa-palota, melyet Balassa Pál gróf építtetett 1754–1762-ben. A harmadik emeletet a XX. század első felében építették rá. A mellette álló épület – a középkori Rozgonyi-kúria – a XIX. század második negyedében kapott empire stílusú homlokzatot. Miután a kúria felét 1470-ben Rozgonyi László a pálosoknál elzálogosította, másik felét pedig Rozgonyi Ilona a pálosoknak ajándékozta, a ház Fehérbarátok háza néven is ismert. Mint szerzetesi birtok ez a ház is menedékjoggal bírt, s jóllehet I. Lajos, majd Zsigmond király eltörölte a menedékjogot, az olyan szívósan tartotta magát, hogy a pálosok és a város között még a XVIII. században is per támadt, amiért a városi darabontok elfogtak egy gonosztevőt, aki ebben a házban talált menedéket. A XVIII. században a pálosok eladták a házat, az új tulajdonos pedig vendéglőt rendezett be benne: ez volt a híres Zur Schlange („A Kígyóhoz”) címzett vendéglő; 1850 után lakóházzá alakították.
A Pálffy-palota helyén állt a múlt század közepéig a Vármegyeház. Miután ez az 1840-es években a mai Vármegyeház térre (Župné námestie) költözött, id. Pálffy János gróf építtetett itt klasszicista stílusú palotát. Az I. Csehszlovák Köztársaság és a szlovák állam idején ebben a palotában működött a pozsonyi Toldy Kör. Az épületet 1988 óta Pozsony Város Képtára (GMB = Galéria mesta Bratislavy) használja, melynek a századforduló és a XX. század szlovák képzőművészetét bemutató állandó kiállításán több magyar képzőművész alkotásait is felfedezhetjük. A Ventur utcával való kereszteződés után az Úri utca következő, 27. számú háza a Keglevich-palota: 1730-ban épült, a város legelső barokk épületei közé tartozik. Kapuja fölött a Keglevich grófok címere látható, melyen két oroszlán tartja a grófi koronát. A palotában állítólag Ludwig van Beethoven is megfordult, sőt zongorázni tanította Keglevich gróf leányát. Az utca 33. számú épülete, a Csáky-palota 1775-ben valószínűleg Walch Mátyás tervei alapján épült. Hátsó traktusa a régi városfalra támaszkodott. A XIX. században bérházzá alakították, s 1833-tól egészen 1904-ig, a szomszédos ház felépítéséig itt működött a Szent Salvator gyógyszertár, melynek mai neoreneszánsz épületét Adler Rudolf gyógyszerész építtette 1904-ben egy elég keskeny telekre: alighanem ezért lett aránylag magas, négyemeletes. A bejárata fölötti Megváltó-szobor Rigele Alajos műve. A patika eredeti barokk berendezése szlovákiai viszonylatban is egyedülálló volt.
A Rudnay téren (Rudnayovo námestie) álló Bernolák-szobor mögött, az egykori városfal maradványán két mellszobor látható: az egyik Georg Raphael Donneré, a barokk szobrászat egyik jeles művelőjéé, aki 1729-ben Esterházy hercegprímás meghívására jött Pozsonyba, a másik – Tilgner Viktor alkotása – Liszt Ferencé, akit különösen szoros szálak fűztek a városhoz. Az 1778-ig temetőül szolgáló tér alsó részéről lépcsőn megyünk fel a felső, egykor Dómdombnak nevezett részre, ahol Pozsony legnagyobb egyházi épülete, a Szent Mártonnak szentelt székesegyház, a koronázó templom áll, tornyán az Árpádok Szent Koronájának hárommázsás másolatával. Mivel a torony és a nyugati fal középső része kezdettől fogva része volt az itt húzódó városfalnak, a székesegyháznak a főhomlokzaton nincs bejárata. Főbejárata, az ún. „porta speciosa” északról nyílik. A háromhajós gótikus templom építését a XIV. század elején kezdték meg, az építkezést azonban többször megszakították. Végül is 1452-ben szentelték fel a templomot. A Cseh királyné kápolnája a XV. század első felében IV. Vencel özvegye, Zsófia számára épült, a Szent Anna-kápolna mintegy fél évszázaddal későbbi. Alamizsnás Szent János barokk kápolnája, Georg Raphael Donner műve 1734-ben épült: Esterházy Imre hercegprímás építtette 60 ezer forint költségen. Az oltára feletti ezüstkoporsóban Alamizsnás Szent János alexandriai pártriárka teteme nyugodott, melyet Mátyás király Konstantinápoly bevételekor kapott a török szultántól. A tetem egy részét a nagyszombati érsek a ciprusi görög ortodox egyháznak ajándékozta. A székesegyház tornya 1760-ban leégett, s öt esztendővel később barokk sisakkal építették újjá. Ekkor helyezték el csúcsán – egy 3 x 4 méteres kőpárnán – a Szent Korona hárommázsás másolatát. A templom Raphael Donner készítette főoltára a múlt századi regotizálásnak esett áldozatul: eredeti szoborcsoportjából ma már csak Szent Márton szobra látható a dómban. A dóm kriptájában nyugszik számos előkelő egyházi személy s a Pálffy család több tagja mellett Pázmány Péter is. 1563 és 1830 között ebben a templomban koronázták a magyar királyokat, királynékat: a 11 király és 8 királyné nevét márványtábla őrzi a szentély bal oldalán. A sor Miksával kezdődik, V. Ferdinánddal végződik; valamennyi Habsburg volt.
A Káptalan utca (Kapitulská ul.) dóm felőli végén a volt jezsuita kollégium épülete áll, melynek alapkövét Pázmány Péter tette le 1628. április 17-én. Az épületbe 1858-ban a királyi jogakadémiát költöztették, 1912-től az Erzsébet Tudományegyetem, 1919 után pedig a Komenský Egyetem jogi kara működött benne. 1938-tól a Szent Cirill és Metód Katolikus Hittudományi Főiskoláé. A falán elhelyezett emléktábla arra figyelmeztet, hogy 1867–1870-ben ebben az épületben tanult jogot Svetozár Hurban Vajanský szlovák író, költő. Az utca szemközti (19. számú) épületét, az egykori prépostpalotát Draskovich György építtette 1632-ben. Kertjében Rigele Alajos 1907-ben alkotott műve, Árpád-házi Szent Erzsébet szobra áll. A 20. számú épület az Emericanum, a Szent Imre hercegről elnevezett kisebb papnevelő intézet, melyet Lósy Imre pozsonyi kanonok (később esztergomi érsek) alapított 12 papnövendék részére. Ebben az intézetben tanult többek között Rudnay Sándor, Simor János, Ipolyi Arnold, Rimely Károly. Az épülettel szemben, a Prépost utca sarkán álló 15. számú, az utóbbi években szépen restaurált kanonoki házról, melynek homlokzatát falfestmények díszítik, azt tartja a fáma, hogy ez Pozsony legrégebbi háza. A Plébánia utca (Farská ul.) sarkán álló 9. számú ház mindenkor Plébánia-házként volt ismert (napjainkban is itt van a Szt. Márton-székesegyház plébániahivatala). Az épületet már egy 1396-os okirat mint „tisztességes kőházat” említi. A 8. számú házat a pozsonyiak nádorháznak nevezik, 1649-től ugyanis Esterházy Miklós nádor birtokolta. Nevezetes épülete az utcának még az ún. kis prépostlak (4. sz.), melyet sokáig az utca legrégebbi épületének tartottak, számos eleme ugyanis a román építészeti stílus korát idézi. Valószínű azonban, hogy „csak” a XIV. században épült.
A pozsonyi Vár szabályos négyszög alakú, négy sarkán sisakos toronnyal. Már a tatárjárás idején komoly erődítmény lehetett, mert a tatárok nem tudták bevenni. Ezt a régi várat Zsigmond király 1423-ban lebontatta, s a helyére hatalmas, külső erődítménnyel körülvett palotát építtetett. A középkori palota I. Ferdinándnak már valószínűleg kényelmetlennek tűnt, mert 1561-ben megkezdték az átalakítását: az új ablakokat, ajtókat vágtak rajta, új mennyezettel cserélték fel a gótikus íveket. Az 1500-as évek végén földrengés rongálta meg a várpalotát, 1608-ban pedig villám csapott a Koronatoronyba (ez a torony a vár délnyugati – a többinél zömökebb, tömzsibb, erősebb – tornya: ha a tornyokat alaposabban szemügyre vesszük, látjuk, hogy egyedül ez áll a talajon, a többi három a várpalota tetejére épült). A várat 1619 és 1621 között Bethlen Gábor birtokolta. Az 1630-as országgyűlés Pálffy Pál ispánt bízta meg a várpalota rendbehozatalával. Ekkor építettek a palota két korábbi emeletére egy harmadikat, s emeltek a Koronatornyon kívül három további tornyot a várpalota három sarkára. 1670–1674-ben ebben az épületben működött az ún. pozsonyi vértörvényszék, mely 40 protestáns papot ítélt gályarabságra. A vár utolsó nagyarányú átépítését Mária Terézia rendelte el 1761-ben. A munkálatokat Franz Anton Hillebrandt, a királyi építészeti kamara vezetője irányította. Az építkezésben állítólag Kempelen Farkas, a híres pozsonyi ezermester is segített: vízszivattyút és vízvezetéket készített, s ezek segítségével emelték fel a Dunából a várba a vizet. Az újjáépített várpalotába Mária Terézia lánya, Krisztina főhercegnő, és veje, Albert tescheni herceg költözött, Mária Terézia halála után azonban II. József Belgiumba helyezte át őket, a vár műkincseit és képtárát pedig Bécsbe vitette (egy részük a budai királyi palotába került, majd elárverezték őket; néhány darab a budapesti Szépművészeti Múzeum birtokában van): a pozsonyi vár képgyűjteményéből lett a bécsi Albertina. Mária Terézia utódai egyáltalán nem törődtek a pozsonyi várral: 1783-ban papneveldét költöztettek a palotába, majd 1802-ben Pulszky ezredes terve alapján katonai laktanyává alakították. A vár 1811 májusában leégett; épségben megmaradt épületszárnya egészen a második világháborúig kaszárnya maradt. A várpalota restaurálását 1958-ban kezdték el, s a helyreállított épület kulcsát 1968-ban adták át Ludvík Svobodának, Csehszlovákia akkori köztársasági elnökének. Az udvari épületek, illetve a várudvar rendbehozatala napjainkig tart. A várpalota udvarának északnyugati sarkában található 84,75 méter mély Zsigmond-kutat 1436-ban ásta bizonyos Konrád mester. Ugyancsak ekkoriban, tehát Zsigmond király uralkodása alatt kezdték építeni a vár díszes, késő gótikus Zsigmond-kapuját, melyet Mátyás királyunkról a hollós címer miatt nevezett el az utókor. A vár nyugati kapuját, az eredeti formájában restaurált Bécsi-kaput Károly-kapunak is hívják, mivel III. Károly építtette. A Bécsi-kapu előtt építették fel a szlovák parlament monumentális új épületegyüttesét, melyet 1994-ben adtak át rendeltetésének.
A BELVÁROS PEREMÉNEK LÁTNIVALÓI
A Szlovák Nemzeti Galéria (Rázus rakpart–Rázusovo nábrežie), melynek anyagában jó néhány Markó Károly-, Mednyánszky László- és Stróbl Alajos-mű is akad, az egykori Vízikaszárnyában székel. A kétemeletes katonai laktanya 1763-ban épült 170 000 forint városi költségen, s a XIX. században börtönként is használták: a szabadságharc bukása után, 1852-ben Madách Imre is volt itt vizsgálati fogságban. Az U alakú épület két szárnyát a magasban összekötő áthidalás a XX. század hetvenes éveiben készült.
A kapucinus templom és kolostor (Vármegyeház tér–Župné námestie) barokk épületegyüttese 1708 és 1717 között épült, elsősorban gróf Esterházy Imre esztergomi érsek költségén. A templomot Szent István királyunk tiszteletére szentelte fel gróf Erdődy László nyitrai püspök 1717. június 6-án. Bejáratát Szent István szobra díszíti. Főoltára 1737-ben készült. A Szent Istvánt Imre herceggel ábrázoló oltárképet egy Udalrik nevű kapucinis szerzetes festette. A templom előtt álló Mária-oszlopot 1723-ban emelték.
A volt vármegyeháza (Vármegyeház tér 12) a trinitáriusok kolostoraként épült 1721-ben. Az 1782-ben feloszlatott rend barokk épületében először katonai kórházat rendeztek be, majd 1844-ben az idősebbik Feigler Ignác és a budapesti Hild József tervei alapján az egészet klasszicista stílusban átépítették, s ez az épület lett a vármegye székháza. 1945 után a Szlovák Nemzeti Tanács rendezkedett be benne.
A Szentháromság-templomot (Hurban tér–Hurbanovo námestie) 1717-ben kezdték építeni a Kollonich Lipót esztergomi érsek által Pozsonyba telepített ún. „rabváltó” trinitáriusok, akik az 1690–1730-as években 2043 keresztényt váltottak ki a török fogságból. A templom hatalmas festett kupolája a bécsi császári színház híres díszlettervezőjének, Antonio Galli Bibienának az alkotása. A szószékkel szemben Raphael Donner Mária-oltára látható.
Az evangélikus nagytemplom (Konvent u.–Konventná ul.) 1774 és 1776 között Walch Mátyás tervei alapján épült a pozsonyi német evangélikusok számára. Líceum utca (Lycejná) és az Apácapálya (Panenská ul.) sarkán álló evangélikus kistemplom viszont a magyar és a szlovák evangélikusoknak épült 1777-ben, s ugyancsak Walch Mátyás tervezte. A kistemplom helyén állt az 1682-ben épített evangélikus fatemplom, melyet 1683-ban gyújtottak fel a törökkel szövetkezett Thököly Imre hadai; a később helyreállított fatemplomban mondott gyászbeszédet 1749. augusztus 30-án Bél Mátyás koporsója fölött Serpilius Vilmos Sámuel.
A régi evangélikus líceum (Konventná 15) 1783-ban épült Walch Mátyás tervei alapján. Ebben az épületben tanult a kis Jókai Mór 1835–37-ben, amikor német szóra cseregyerekként Zsigmondyékhoz küldték Pozsonyba. E gyermekkori emlékei adták később a témát a Mire megvénülünk című regényéhez. A Konvent utca 13. számú klasszicista épülete, melyben ma a Szlovák Tudományos Akadémia Irodalomtudományi Intézete székel, az egykori új evangélikus líceum: Gottfried Ehrenreich Bendl pozsonyi vállalkozó tervei szerint épült 1854–1855-ben azon a helyen, ahol az evangélikusok 1682. szeptember 28-tól november 8-ig szabad ég alatti istentiszteleteiket tartották. Mivel az evangélikus líceumban a szlovák történelem és irodalom legnagyobb alakjai tanultak (névsoruk az épület Líceum utca felőli sarkán olvasható), az épület ma nemzeti műemlék.
A Grassalkovich-palotát (Hodža tér–Hodžovo nám.) 1760-ban építtette Grassalkovich Antal gróf. Mária Terézia idején gyakran volt fényes főúri összejövetelek és bálok színhelye. A bálokon rendszerint Joseph Haydn szolgáltatta a zenét a vezetése alatt álló Esterházy-féle zenekarral. Kempelen Farkas ebben a palotában mutatta be híres sakkozógépét. A palota 1882-től Frigyes főhercegnek és családjának adott otthont, a főherceg 1897-ben meg is vásárolta. Többször vendégeskedett itt I. Ferenc József és felesége, Erzsébet királyné, Rudolf trónörökös és felesége, Stefánia, de meglátogatta itt Frigyes főherceget Ferenc Ferdinánd, a Szarajevóban megölt trónörökös is. Az első világháború alatt egy ideig ez a palota volt az osztrák–magyar hadsereg főhadiszállása. 1919-ben a csehszlovák katonai parancsnokság, 1939-ben Jozef Tiso, a klerikális fasiszta szlovák állam elnöke, 1945-ben pedig a Szlovák Nemzeti Tanács vette birtokába, majd központi ifjúsági és úttörőpalota lett (s Klement Gottwald nevét viselte). Jelenleg a szlovák köztársasági elnök székhelye.
A Szlovák Köztársaság Kormányhivatala (Szabadság tér–Nám. Slobody 1) az egykori érseki nyári palotában székel. A palotát Forgách Ferenc esztergomi érsek építtette 1614-ben; eredetileg késő reneszánsz stílusú volt, 1765-ben barokkosították. A pozsonyi születésű Lippay György esztergomi érsek a XVII. század közepén szobrokkal, szökőkutakkal, mesterséges barlangokkal és sziklahasadékokkal díszített csodálatos parkot teremtett a palota kertjében. A kertet (melyről az érsek testvére, Lippai János a Posoni kert című irodalmi értékű szakkönyvét írta) a XIX. században angolparkká alakították, s fokozatosan pusztulásnak indult. Szobrai közül ma már egyet sem ismerünk.
A Szt. Erzsébet-templom és kolostor (Kórház u.–Špitálska ul.) II. András királyunk és merániai Gertrúd lányának, a valószínűleg Pozsonyban született Szent Erzsébetnek az emlékét őrzi. A kolostort először 1420-ban említik az okiratok, épülete azonban a következő két évszázad folyamán alighanem tönkrement. A jelenlegi, Franz Anton Pilgram bécsi építész tervezte épületet 1743–1744-ben emeltette s rendezte be gróf Esterházy Imre bíboros és esztergomi érsek. A kolostor bejárata fölött a kezében párnán töviskoronát tartó Szent Erzsébet kőszobra látható. A kolostor templomát ugyancsak Franz Anton Pilgram, az egész Magyarországon népszerű bécsi építész tervezte. Magasan a templomkapu felett ismét Árpád-házi Szent Erzsébet kőszobrát látjuk: legbájosabb szentünk ezúttal beteget gyámolít. Alatta, a bejárat jobb és bal oldalán Szent István és Szent László szobra látható.
A Szent László nevét viselő kórháztemplom (Kórház u.) 1830-ban épült az idősebbik Feigler Ignác tervei alapján. Az épületet a XIX. század végén egy 32 lakóhelyiségből álló javadalmi házzal bővítették.
A Kórház utca további nevezetes épülete az Aspremont-palota; jelenleg a Comenius Egyetem orvosi karának dékáni hivatala székel benne. A palota kertje, az ún. Medikus-kert ad 2003 óta otthont Petőfi Sándor hányatott sorsú szobrának, amely Radnai Béla alkotása. A szobor eredetileg az egykori Városi (ma Szlovák Nemzeti) Színházzal szemben állt, majd 1919 után eltávolították, s több mint 30 év elteltével állították fel újra, mégpedig Ligetfalun (Petržalka) a Janko Kráľ parkban, de ott sajnos rendszeresen megrongálták. A felújított szobrot 2003. március 15-én leplezték le új helyén ünnepélyes keretek közt. A Medikus-kertben látható még egy szép szobor, a horvát Ivan Mestrovit Kukučin szobra.
A restaurált Kempelen-házat (Duna u.–Dunajská ul. 30–32) Kempelen Farkas saját tervei szerint építette. 1769-ben itt készült a sakkozógép. Kempelen a ház földszintjén lakott családjával, műhelyei az emeleten voltak.
Az egykori Királyi Katolikus Gimnázium épülete (Grössling u.–Grösslingova ul. 18) 1906 és 1908 között Lechner Ödön tervei szerint épült, s ma is iskola van benne. A magyar nemzeti építészet megteremtője, Lechner Ödön életének utolsó négy esztendejében már „csak” Pozsonyban kapott jelentősebb megrendeléseket. A meglehetősen elhanyagolt gimnáziumépülettel szerves egységet alkot Lechner Ödön „kék temploma”, az 1907-ben (Árpád-házi Szt. Erzsébet születésének 700. évfordulójára) tervezett Erzsébet-templom s a mellette álló plébánia: ezeket a gimnázium épülete mögött, a Bezruč utcán fedezhetjük fel. A templom 1909 és 1913 között épült, s Lechner halála előtt nyolc hónappal, 1913. október 11-én szentelték fel. Az építmény és berendezése a korabeli „Gesamtkunstwerk” egyik legszebb példája.
