Sólyom László köztársasági elnök interjúja a Heti Válasznak. Ha a választások után sikerül új légkört teremteni, az energiákat szabadíthat fel – mondja Sólyom László. A köztársasági elnök úgy véli: ha már idén meglett volna a szavazás, az elejét vehette volna a válság elmélyülésének, s így a Jobbik megerősödésének is.
– Amikor tavasszal Gyurcsány Ferenc távozott a kormányfői székből, azt mondta: ha nem lesznek előrehozott választások, félő, hogy elvesztegetett év áll előttünk. Az elmúlt fél év tükrében igazolva látja akkori megérzését?
– Jobban járt volna az ország, ha akkor az előrehozott választások mellett dönt a parlamenti többség. Így, hogy csak kormányfőt váltottak, elvált egymástól a rövid távú válságkezelés és a hosszú távú kibontakozás. Gazdaságélénkítésre, reformokra ennek a kormánynak sem ideje, sem pénze, sem támogatottsága nincs. A tavaszi döntéssel tehát elúszott a jövő azonnali meghatározásának lehetősége. Eközben az IMF által elvárt, a kiadáscsökkentésre és hiányra korlátozott válságmenedzselésben sikeres a kormány, csak hát az állam nagy alrendszerei a régi struktúrában működnek tovább. Vagyis a válság többi része nincs menedzselve, ezért tovább mélyül. Kérdés, hogy ha idén lettek volna a választások, vajon ez a romlás tovább folytatódik-e.
– És mi a válasz? Mit előzhetett volna meg a választás?
– Sosem tudhatjuk pontosan, mi lett volna ha – ám azt látjuk, hogy időközben a politikai aréna gyökeresen átrendeződött. Volt párt, amely szétesett, volt, amely hirtelen nagyra nőtt. Némely rendkívül negatív jelenségek pedig más környezetben, egy szilárd, feljövő, a változást ígéretét hozó új kormány első hónapjaiban talán nem találtak volna olyan kedvező táptalajra, mint így.
– Jól értjük, hogy a Jobbikra gondol?
– Jól értik.
– A Jobbik azért is sikeres, mert az alkotmányos berendezkedést sokan kudarcnak érzik.
– Mindig elkedvetlenít, amikor konkrét politikai problémára azt a választ eszelik ki, hogy változtassuk meg az alkotmányt. Ezt hallottuk például a gyűlöletbeszéd esetében is. Mások pedig a Szent Korona-tantól várják a megoldást. Csupa reflektálatlan, sehová sem vezető felvetés.
– Azt éppen Orbán Viktor vetette fel, hogy a preambulumot olyanná kellene fogalmazni, amely kifejezi a nemzet öndefinícióját, hogy honnan jött, hová tart. Példaként a lengyel alkotmányt említette, amely például Istenre is utal.
– Amikor a lengyel alkotmány készült, megkértek, hogy szakértőként szóljak hozzá a tervezethez. Noha tudom, Lengyelországban mennyire mást jelent a katolicizmus, mit nálunk, mégsem tartottam szükségesnek az Istenre való hivatkozást. Voltaképpen féltésből: már akkor voltak riasztó tapasztalataim arról, hogyan él vissza a politika akár szent dolgokkal is. Persze az szintén nem szívderítő, hogy az Európai Unióban, mint ördög a tömjénfüsttől, úgy félnek egy egyszerű történelmi tény – Európa keresztény gyökerei – megállapításától. Hogy ez a gyökértelenné válás beismerése-e, vagy csak bornírt laicité – ezen el lehet gondolkodni. A magyar alkotmányra visszatérve: nem eldobni kell, hanem működtetni. Nem az alkotmány teremtette ugyanis a válságot, viszont szabályainak és alapértékeinek figyelmen kívül hagyása nagyon is elmélyítette.
– Konkrétabban?
– A 2006 októberében történt események, az, amit akkor a rendőrség művelt, és annak kormányzati kezelése, ide tartozik. Hazugsággal választást nyerni – ez sem a mi alkotmányos rendszerünk. 2006 októberében, amikor a miniszterelnök bizalmi szavazást kezdeményezett maga ellen, az alkotmányos demokrácia védelmében kértem a Fideszt, hogy vegyen részt a parlament munkájában. De egyúttal arra is figyelmeztettem az Országgyűlést, hogy arról fognak szavazni, megengedhető-e ez a módszer. A többség szerint az volt, s ennek az értékválasztásnak bélyegét azóta letörölhetetlenül viseli.
– Megérte ez a határozott kritika? Nem zavarja, hogy a baloldal ennek köszönhetően betolta a „jobboldali elnök” szerepébe?
– Sajnálom, ha mindent csakis pártszemszögből tudnak értékelni. Az mindenesetre abszurd elvárás, hogy az elnök a pártok álláspontjának mértani közepén helyezkedjen el. Ez azt jelentené, hogy csak hallgat és mosolyog. Szó sincs arról, hogy az elnöknek semmitmondásba kellene menekülnie, amolyan örökös „szeressük egymást, gyerekek”-szövegekbe.
– Egyik legfontosabb feladata mégiscsak az, hogy a közösséget képviselje, nem?
– Természetesen. Ami viszont még egy mélyen megosztott társadalomban is közös kell hogy legyen, és amihez mindig ragaszkodom is, az nem más, mint maga az Alkotmány. A „nemzet egységének” erre az értékelvű értelmezésére tettem fel az elnökségemet.
– Értjük, hogy az Alkotmánybíróság első elnökeként szívügye az alaptörvény, de köztársasági elnökként sok bosszúságot jelenthetett, hogy nem nevezheti ki a főbírót, nem oszlathat parlamentet…
– Igaz ugyan, hogy sok parlamenti demokráciában az államfő feloszlathatja a parlamentet, azonban amikor elvállaltam az elnökséget, tudtam, milyen jogkörök és eszközök állnak a rendelkezésemre. Nem volna elegáns, ha hivatalban lévő elnökként saját hatásköröm módosításáról értekeznék, vagy azon kezdenék sopánkodni: milyen kár, hogy nem nevezhetek ki kedvemre bárkit.
– Így azonban láthatóan nem működik a rendszer: ön nem egyeztette a jelöltjeit a pártokkal, így folyamatosan leszavazták őket.
– Miért is nincs az Állami Számvevőszéknek elnöke? Miért nincsenek alkotmánybírák? Azért, mert a parlament képtelen megegyezni, pedig ezekben a választásokban semmi szerepem nincs. A rendszer pedig láthatóan működik: az elnök jelölése alapján mind a hat tisztségviselőt megválasztották végül. Ha fogcsikorgatva is, de minden esetben megtörtént.
– Bajnai Gordonnal tehát jobb a viszonya, mint Gyurcsány Ferenccel volt?
– Amikor Gyurcsány Ferenctől tájékoztatást kértem a gazdaság valódi állapotáról, a kapott anyag egyértelműen félrevezető volt. Akkor úgy döntöttem: olyan boltban, ahol becsaptak, nem vásárolok, s nem kértem több tájékoztatást. Őszöd után pedig az addiginál is jobban beszűkült a kommunikáció közöttünk. Bajnai Gordon három-négy hetente tényszerűen tájékoztat, a fontos kérdésekről pedig azonnal; s korrekt az együttműködés. A viszony olyan, amilyen jogállamban elvárható.
– Most akkor mi kérünk tájékoztatást: a kormány szerint jövőre 3,8 százalékos hiánnyal számolhatunk, míg az ellenzék állítja, ugyanúgy trükkök százait vetik be, mint négy éve, s a valóságban 7,5 százalékos hiány várható. A Sándor-palota magasából látszik az igazság?
– A költségvetés felülbírálása nem az elnök asztala, az azonban igen, hogy a költségvetési fegyelem, amelynek betartásáért tavaly törvény is született, megvalósul-e. Itt óriási deficiteket látok. A Költségvetési Tanács – amelynek létrejöttét magam is szorgalmaztam – komoly aggályokat fogalmazott meg. S bár kivédte azt a botrányt, hogy az államháztartási törvényt az átláthatóság kárára módosítsák, az elfogadott büdzsében szép számmal maradtak nyílt – és tudatos – törvénysértések. Kétségtelen, hogy nem tartalmaz olyan trükköket, amelyekkel a korábbiak százszámra éltek, de törvényellenes gumiszabályokat tettek bele, például az ún. fölül nyitott tételekre vonatkozóan, azaz a kormány bármikor túlköltekezhet. Ez sajnálatos, hiszen a cél az volt, hogy helyreállítsuk az ország elmúlt években eltékozolt hitelességét. A hitelesség pedig nem csak odáig terjed, hogy nem csalunk, hanem valójában ott kezdődik, hogy az intézményeket komolyan vesszük.
– Nem csak a kinevezési gyakorlatát, vagy a vétóhasználatot tekintve tűnik erősebb elnöknek az elődeinél – utóbbi időben mintha kezébe vette volna a külpolitikát is.
– Ez túlzás. Az elnök a külügyi kormányzat politikájával összhangban, pontosabban nem azzal ellentétben képviseli az országot a nemzetközi kapcsolatokban.
– Azt például egyeztette a külüggyel, amikor nemrég kikérte magának a rádiófrekvenciák odaítélését elmarasztaló, több nagykövet által is aláírt levelet?
– Nem.
– Pedig ideje épp lett volna egyeztetni: nem szólalt meg azonnal.
– Az ember egy darabig türtőzteti magát. Az egyik nagy japán napilap azonban rákérdezett erre a témára, ezért elmondtam, hogy a diplomáciában rendkívül szokatlan, és barátságtalan lépés a nagykövetek levele, amelyet egyértelműen konkrét gazdasági érdekek motiváltak. Egy nagykövet szóvá teheti partnerének a kifogásait, főleg, ha ezt otthoni központjával egyeztette, hiszen az államát képviseli itt. A nyílt levél olyan arrogancia, amely a rég nem tapasztalt birodalmi attitűdöt idézi. Ezt nem fogadhatjuk el.
– Az amerikai kongresszus múlt héten még határozatot is hozott az ügyben, amelyben elítéli Magyarországot, a sajtószabadság komolyan vételére szólít fel…
– Természetesen lehet kifogásuk, s még azt sem állítom, hogy alaptalan lenne. A döntés előtt magam is megszólaltam, kifogásolva a pártok magatartását. Ha azonban az elnök megszólalt, a kormányfő szintén, s bírósági eljárás folyik, megintcsak sértő túlzás kívülről beleszólni a kérdésbe. Az, hogy egy újságcikkre alapozva hoznak határozatot, és kioktatják Magyarországot sajtószabadságból és demokráciából, elfogadhatatlan. Szeretném egyértelművé tenni: semmilyen emberi jog, szabadságjog szempontjából nem állunk rosszabbul, mint az Egyesült Államok.
– Pozsony idén még azt is megengedte magának, hogy ne engedje át az országhatáron. A magyar kormány gyengesége miatt lehetett ezt megtenni, vagy ön is követett el hibát?
– Magyarország imázsa rengeteget romlott az utóbbi években, ám ami történt, azt nem lehet a magyar kormány állapotával megmagyarázni. A határon túli nemzetrészekkel kapcsolatban nagyon komolyan vett stratégia mentén dolgozom. A Sándor-palotában konferenciákat szerveztünk azzal a céllal, hogy a sérelmi politizálás helyett szisztematikusan végigvegyük közös ügyeinket. Másrészt a 2004 decemberében fájdalmasan félresiklott magyar-magyar viszonyt kellett orvosolni – ezért bejártam az összes magyar lakta területet. Büszke vagyok arra, hogy én voltam az első magyar köztársasági elnök, aki március 15-én Kolozsvárról intéz beszédet az egész nemzethez – immár a kulturális nemzet egységének alapján, amely nem áll ellentétben egyes határon túli nemzetrészek integrációjával adott államukba. E stratégia részeként két éve is voltam Szlovákiában Szent Istvánt ünnepelni, a szervezők akkor sem hívtak meg szlovák notabilitásokat, mégsem volt gond. Az idei utat is időben bejelentettük, tehát nem érzem, hogy hibáztunk volna.
– Nem lett volna jobb itthon maradni, amikor már látszott, hogy nem engedik be?
– Pontosabban: el sem indulni? Azzal elismertem volna, amit ők állítottak, hogy tudniillik provokációnak szántuk a komáromi koszorúzást. Magáról a tiltó jegyzékről útközben, Komárom előtt tíz perccel kaptam telefonon hírt.
– A szlovákokkal való viszony sem ettől, sem az ottani nyelvtörvénytől nem javult. Utóbbi ügyben van mozgástere?
– Sok kollégámnak volt szerencsém vázolni a problémát, s a megoldás részeként megismertetni őket a kulturális nemzet koncepciójával. Általában megértést tapasztaltam, többen nyilvánosan is visszaigazolták ezt, ahogy jó néhányan az Európai Unió vezetői közül is. Rendkívül fontos volt az is, amikor Tadics szerb elnökkel két éve együtt jelentettük be Szabadkán, hogy a kettős állampolgárságnak nincs akadálya. Múlt héten megint ott jártam, s Tadics elnökkel együtt méltattuk a nemzeti tanácsokról szóló törvény elfogadását. Ezzel Szerbiában megvalósul a kisebbségek kulturális autonómiája, miközben az autonómia szó említése több más országban az állam elleni fenyegetésnek számít. Például az oktatásügy, az anyanyelvű médiumok és intézmények a Nemzeti Tanács tulajdonába kerülnek, az határozza meg a nemzeti szimbólumok, földrajzi elnevezések használatát. Szerbia és Magyarország államfője együtt állította ezt a példát azon országok elé, amelyekben kisebbségeink élnek. Kár, hogy ez a fontos nyilatkozat nem kapta meg itthon a megérdemelt médiafigyelmet.
– Vissza a határon belülre: megalakította a bölcsek tanácsát, azzal a céllal, hogy dolgozzanak ki koncepciót a korrupció visszaszorítására, valamint az oktatásügy reformjára. Az eredményről mégsem hallottunk.
– A bölcsek tanácsa befejezte a munkát, a tanulmányok nyomdában vannak, januárban bemutatjuk a kötetet. Ez a „bölcsek” véleményét tükrözi, de természetesen végigkonzultáltuk az elmúlt időszakot. A sokasodó botrányokból most már mindenki láthatja, milyen mélyre jutottunk, ami a korrupció mértékét illeti. Anglia a XVIII. század végén volt olyan korrupt ország, mint mi most. De aztán vettek egy nagy levegőt, és húsz év alatt felszámolták. A „bölcsek” javasolnak azonnali intézkedéseket, öt- és tízéves célokat. Ha megvan ehhez a valódi politikai akarat, bátorság és felhatalmazás, Magyarország is elindulhat ezen az úton.
– Akár már jövőre?
– Igen. A 2010-es választásoktól ezt várom. Az újrakezdést. Nem vagyok pesszimista. Főleg, hogy az üzleti szférából is olyan véleményeket hallok: ha a választások után sikerül új légkört teremteni, az energiákat szabadíthat fel. Én annyival tudok ehhez hozzájárulni, hogy – szokásom szerint – a lehető legkorábbi dátumra fogom kiírni a választásokat.
– Fél év múlva lejár elnöki mandátuma. Vállalna még egy ciklust?
– Ha valakit felkérnek egy ilyen fontos tisztség betöltésére, erkölcsi kötelessége nagyon komolyan mérlegelni. Ahhoz azonban előbb kérni kell. Addig a pillanatig pedig az elnöknek nem szabad foglalkoznia a kérdéssel, máskülönben elveszíti a függetlenségét. Én ezért tudatosan zárom ki a gondolataimból a hogyan tovább kérdését.
Felvidék Ma, Heti Válasz
