Az 1994-es komáromi nagygyűlésre emlékeztek április 10-én a komáromi Pokol szálló konferenciatermében a Prudentia elnevezésű civil szervezet kezdeményezésében a jelenlevők. Az emlékkonferencia felett védnökséget vállalt Duray Miklós, az MKP parlamenti képviselője és Hrubík Béla, a Csemadok országos elnöke.
A megjelenteket Petheő Attila főszervező köszöntötte és örömmel konstatálta, hogy megérett az a generáció, amely a 16 évvel ezelőtti résztvevőknek jelezte, van, aki továbbviszi a lángot. Az emlékkonferenciát Samu Beáta, az MKP gútai alapszervezetének elnöke vezette. Elsőként Szabó Olga jogász az 1994-es nagygyűlés célkitűzéseiről tartott, kordokumentumokkal tarkított előadását hallgathatták meg a jelenlevők. Őt Kvarda József, Nagyszombat megye alelnöke követte, aki a magyar többségű megyehatárok kialakításának tervezetéről beszélt, amelyet az 1990-es években szerettek volna megvalósítani. Harmadik előadóként Hulkó Gábor jogász, egyetemi adjunktus következett, aki a szlovákiai magyar önkormányzatok helyzetéről adott aktuális képet felszólalásában. Nagy Péter közgazdász Szlovákia magyar lakta vidékeinek fejlesztési lehetőségeiről értekezett, majd Samu István kultúrantropológus a „Pozitív élmény és emóciók mint a magyar identitást erősítő alternatívák” című előadását hallgathatták meg az 1994-es nagygyűlés emlékkonferenciájára érkezett résztvevők.
Ladányi Lajos, a Zoboralja Közhasznú Társaság elnöke írásban küldte el előadását, amely a szlovákiai magyarság szórványhelyzetéről szólt. A konferencián többek között részt vett Harsányi Imre, aki Gúta város polgármestere volt 1994-ben, és Bölcs József, Komáromfüss polgármestere is. Az emlékkonferencia a Szülőföld Alap támogatásával valósult meg.
Szabó Olga jogász előadása az alábbiakban olvasható:
Tisztelt Hölgyeim és Uraim, kedves Barátaim!
Amikor megkaptam a felkérést, hogy beszéljek a Komáromi Nagygyűlés célkitűzéseiről belém bújt a kisördög. Melyikről is beszéljek? Az eredeti elgondolásról, vagy arról, ami megmaradt belőle?
Úgy döntöttem, hogy mindkettőről tájékoztatom Önöket. Egyrészt azért, mert az idő már nagyon kikezdte az emlékeinket, és lassan elhisszük, hogy az az igaz, amit leírtak, és kétségbe vonjuk azt, amit átéltünk. Másrészt, ennyi év távlatából nem csak jogunk, hanem kötelességünk is, hogy elmondjuk, miként történtek a dolgok azokban az emberpróbáló időkben.
Képzeljük azt, hogy 1993-at írunk. Hatalmon a Mečiar, polgártársaink szétszakították Csehszlovákiát, diadalittasak, mert létrejött az önálló szlovák állam, elszabadult immár sokadszor a nacionalista gőzhenger. Elfogadták a nyelvtörvényt, készül az ország új közigazgatási felosztása, az önkormányzatiság még csak bontogatja szárnyait, de már megnyirbálták, anygilag ellehetetlenítették.
A Csallóközi Városok és Falvak Társulását akkortájt vették nyilvántartásba a Belügyminisztériumban mint jogi személyt és egyre több község vált tagjává . Mi, soros polgármesterek közös célokat kerestünk és találtunk, megpróbáltuk megfogalmazni, hogy mire is van szüksége városunknak, falunknak, pátriánknak.
Gondolkodtunk egy 100 fős bizottmány létrehozásában. Választott tisztséget betöltö személyekből állt volna össze, ismételt választás alapján. Senatus néven szerettük volna bejegyeztetni ezt a társulást, de nem sikerült. Sőt, még az iratokat tartalmazó táska is eltűnt. Költői kérdés: Vajon miért nem írta be a Belügymisztérium? Miért vesztek el az iratok? Miért adtuk fel?
Másik gondolatunk a felvidéki magyarság önrendelkezése volt. Vagy ahogy mondják, autonómia. Az Európa Tanács 1201-es ajánlását hívtuk volna segítségül.
A gond az, hogy még a három magyar párt sem támogatott bennünket. Az Együttélés szakmai műhelyeiben készültek a dokumentumok, Duray Miklós vezetésével. Az MKDM látta, hogy eltökéltek vagyunk a nagygyűlést velük, vagy nélkülük, de mindenképpen megvalósítjuk. Miután nem tudta a robogó vonatot megállítani felszállt rá, de visszaidézve az akkori tárgylásokat elmondhatom, hogy nem véltelen, hogy Bugár most a Moszt-ban van. Remélem, másban is lesz. Nyakig.
A Független Magyar Kezdeményezés jogutódja a Magyar Polgári Párt volt az, amelyik – polgármestereinek, képviselőinek – csak az utolsó pillanatban engedte meg, hogy egyáltalán részt vehessenek a gyűlésen. Némi iróniával mondhatnám, hogy függetlenítette magát a magyaroktól.
Azoknak a politikusoknak egy része – akik a nagygyűlés eredeti elképzeléseinek megvalósítását nem támogatták – egy újkeletű kifejezéssel élve – időközben lehidalt, a felvidéki magyarság előtt leszerepelt. Nagy kár, hogy 1994-ben még olyan nagy befolyásuk volt a történésekre, hogy meg tudták akadályozni célkitűzéseink megvalósítását.
Igy aztán, miután a politikai képviseletünk sem állt fel mögénk egyöntetűen, és az anyaország támogatásáról sem voltunk meggyőződve, mi, polgármesterek is behúztuk a kéziféket. Igaz, hogy akkor már a 15 tagú elnökségből csak 8-an maradtak.Az ellenőrző bizottság elnökeként kilencekikként vettem részt a szervezésben.
1993. december 6-án fogadtuk el azt a felhívást, amire a szlovák társadalom döbbent csenddel, majd sajtóhisztériával reagált. Aztán meg fenyegetéssel, megfélemlitéssel. Voltunk négyesben – Pásztor István, Kvarda József, Lojkovics Sámuel és jómagam – a köztársasági elnöknél rapporton ahol ránk támadt az egész HZDS-es vezérkar. De nem volt kellemesebb a parlamenti bizottsági meghallgatás sem. Meg azok a telefonok, amiket kaptunk. Számonkérések polgármester kollégáktól, hogy hogyan mertünk mi az ő nevükben olyan felhívást elfogadni? Voltak bőven, akik belénk törölték a cipőjüket, írák a névtelen leveleiket.
Ezek után nem csoda, ha az édesanyám sírjától mentem a Komáromi Nagygyűlésre.
Akkor esett le a kő a szívemről, amikor megláttam egy autóbuszt, amire az volt írva, hogy Hajnácska. Istenem, ha még onnan is eljöttek, akkor nem vagyunk elveszve!
Nem is voltunk. Tisztességgel helytálltunk. Ahogyan akkor a sajtóban írták, a szlovákiai magyarság érettségi vizsgát tett.
Ehhez annyit tennék hozzá: néhány befolyásos pecsovics politikai képviselőjének köszönhetően a könnyebb tételt húzta ki, de annak legalább becsülettel megfelelt. Ha akkor nem csak és kizárólag a saját érdekeit nézte volna néhány vezető politikusunk, az a nap a Felvidéki Magyar Autonómia kikiáltásának a napja lehetett volna. De nem lett. A széthúzás, a kapzsiság, a zsarolhatóság, a gyávaság miatt. Mert ugye régen tudjuk, hogy
Krisztusnak és Pilátusnak,
Farizeusoknak és vámosoknak,
Zsidóknak és rómaiaknak
Egyformán szolgálni
Nem lehet.
Lássuk hát, hogy mi marad meg az utókornak:
– Előadásomat akkor a múlt és jelen bírálatáról, a szlovákiai magyarság jogállásáról írtam – antidemokratikus és kisebbségellenes törvényekre hívtam fel a figyelmet. Az anyanyelvi oktatás elsorvasztásáról, az alternatív oktatásról, nyelvi és kisebbségi jogaink csorbításáról beszéltem. Most is nyugodtan elolvashatnám, hszen időközben csak az egyetem jött létre Félő, hogy csak idő kérdése, hogy mikor rukkolnak elő ismét az alternatív oktatással.
Még mindig nem született meg a szlovákiai magyaság alkotmányos jogállásáról szóló törvény, viszont elfogadták a nyelvtörvény módosítását, és minden igyekezetükkel azon vannak, hogy jogainkat még inkább beszűkítsék.
Megállapíthatjuk tehát, hogy törvény kell az itteni kisebbségek jogállásáról, mert az a mai napig nem készült el!
– álmontunk egy összefüggő dél szlovákiai régióról, 511 községgel, ahol a lakosság 61,54 százaléka magyar lett volna, ill. három közigazgatási régióról, magyar többséggel.
Megállapíthatjuk, hogy a magyar többségű közigazgatási régiók létrehozása várat magára!
– riasztónak találtuk a munkanélküliség növekedését, az emberek és régiók elszegényedését, a mezőgazdaság ellehetetlenítésére irányuló igyekezetet, a környezetvédelem hiányosságait
Megállapithatjuk, hogy az ország nemzetgazdasága sajnos azóta sem oldotta meg ezeket a gondokat és ha nem lennének a Duna másik partján üzemek, az itt élő magyar lakosság körében lenne a legtöbb munkanélküli, mert az MKP kormányban töltött 8 évében nem létesültek itt új munkahelyek!
– kifogásoltuk a tervezett közigazgatási és területi átszervezést, rámutattunk az önkormányzatok anyagi kiszolgáltatottságára
Megállapíthatjuk, hogy a közigazgatási átszervezésnél a hatalom ügyelt arra, hogy egy-egy közigazgatási térségen belül a lehető legkisebb legyen a magyarok aránya!
Az Európai Unióba való belépés kapcsán feltétel volt az Önkormányzati Chartához valamint a Kissebbségi nyelvek Chartájához való csatlakozás. Szlovákia kiválogatta azokat a passzusokat amelyek a legkevésbé befolyásolták az eddigi gyakorlatot és azokat fogadta el. Ez tehát megvalósult a Komáromi Nagygyűlés kezdeményezései közül, afféle szlovák recept szerint.
Az önkormányzatiságról beszélve nem hagyhatom ki, hogy volt az autonómia létrehozására egy ragyogó alkalom. A Nyitrai Megyei Önkormányzatban 2001-2005 között magyar többség volt.Ez az önkormányzat létrehozhatta volna az önrendelkezését a megye költségvetésének , kompetenciáinak nagyságában annak területén.
Megmutathattuk volna, hogy tudunk korrekt partnerei lenni a szlovákságnak. Ehelyett bevezettünk egy arrogáns és lekezelő politizálást, melynek eredménye a szlovák nagykoalíció létrejötte volt.
Magánkézbe adtuk a kórházakat, segítettünk a megyei vagyon szétlopásban és már a szociális intézmények is sorra kerültek volna, amikor befejeződött a választási időszak.
Ennek a szégyenteljes időszaknak a következményei évtizedekre visszavetik az együttműködést és aláássák a magyar képviselet tekintélyét.
De van olyan – sajnos kézzel fogható és közvetlenül bennünket, komáromiakat érintő következményük is, hogy a komáromi kórházra az év végén bezárás vár, ha nem tuduk pénzt szerezni a műtők felújítására.
Mindezekkel együtt, elmondhatjuk, hogy a Komáromi Nagygyűlés célkitűzései megelőzték a korukat.
Bízom benne, hogy ha lesz bennünk elég erő és kitartás, ki tudjuk harcolni a felvidéki magyarság önrendelkezését.
Ehhez az kell, hogy vezetőink ne menjenek el a biznisz és a pénz irányába, hogy számítson a köz érdekében elvégzett munka és a felelősségvállalás. Egyéni szimpátia és hatalomféltés jegyében nem tehetünk be a parlamentbe szlovákul alig beszélő néma leveltéket, de olyanokat sem, akik magyarságukat még annyiban sem vállalták fel, hogy gyerekeiket magyar iskolába járassák.
Ne feledjük a haza bölcse, Deák Ferenc szavait:
“Amit erő és hatalom elvesz, azt idő és szerencse ismét visszahozhatják. De miről a nemzet, félve a szenvedésektől önmaga lemondott, annak visszaszerzése mindig nehéz, s mindig kétséges.“
Köszönöm megtisztelő figyelmüket.
Felvidék Ma
Fotók: petheoattila.blogspot.com
