Újabb „tetemre hívást” tartott ma a kulturális tárca nyelvi főosztálya, ezúttal Ladányi Lajos, a kalászi Csemadok- alapszervezet alelnöke képviselte a nyelvtörvény-sértést elkövetőeket, Elena Kačalová igazgató és Viera Rosinová titkár a hatóságot. Újra megbeszélték, milyen fajta törvénysértést követett el a kalászi Csemadok, amikor műkedvelő színjátszói január 17-ei gímesi bemutatójukra háromnegyed részt magyar, egynegyed részt szlovák röplapon népszerűsítették előadásukat. Ahogy portálunknak Ladányi Lajos elmondta: az álláspontok közte és a hatóság között most sem közeledtek. A kalászi színjátszók nem hajlandók elfogadni azt az érvelést, hogy diszkrimináltak bárkit is Gímesen azzal, hogy az Aranylánc c. színmű bemutatójára vonatkozó tudnivalókon kívül mást nem közöltek vele államnyelven. Magyarul még versidézetek, irodalmi idézetek is voltak a röplapon, de azt – régi gyakorlat szerint – januárban sem fordították le szlovákra.
Nos, ebbe kötött bele valaki Gímesen. Ladányi Lajos ma sem tudja pontosan, ki az az egyetlen személy, aki diszkriminálva érezte magát a szólap miatt, de mint mondta: sejti, ki lehet. Ma annyit megtudott, hogy egy ott élő úr (pán) a feljelentő. A hozzávetőleg egy órás minisztériumi tárgyaláson Ladányinak átadták Marek Maďarič miniszter írásos figyelmeztetését, mely arra kötelezi a kalásziakat: hozzák helyre a törvénysértést, különben pénzbírságot rónak ki rájuk.
Kérdésemre, hogy egy január 17-ei szórólap hogyan hozható helyre augusztus 15-ig (elvben), szeptember 30-áig pedig gyakorlatban – mert ez áll a két hivatalnok által papírra fektetett útmutatóban –, Ladányi Lajos nem tudott válaszolni, csak ecsetelte, milyen javaslatokat kapott. Kačalováék kioktatták, hogy bizonyára továbbra is játsszák a darabot és más bemutatóikon is ilyen röplapokat/műsorfüzeteket használnak, tehát továbbra is megsértik az államnyelvtörvényt, csak éppen mostanában senki nem jelenti fel őket. A minisztériumi hivatalnokok szerint az lehetne jóvátétel, pontosabban a törvénynek megfelelő eljárás, ha betűről betűre lefordítanák szlovákra a röplap magyar szövegét, vagy ha egyáltalán nem adnának ki ilyen röplapot. Amikor Ladányi megkérdezte, ugyanígy számon kérik-e a kétnyelvű műsorfüzetet vagy szórólapot, ha szlovák társulat megy vendégszerepelni Dunaszerdahelyre vagy Komáromba, Kačalováéktól azt a választ kapta: nem, mert azt eleve feltételezni lehet, hogy Szlovákiában mindenki tud szlovákul. Ugyanígy feltételezi az államnyelv-őrködő főhatóság azt is, hogy az angol – illetve más, nem magyar idegen szövegeket az óriásplakátokon, boltokon, más reklámhordozókon – a szlovák lakosság érti, ezzel indokolták ugyanis, hogy az ilyen feljelentések esetében egyetlen eljárás sem indult. Azt viszont Kačalová és a kulturális tárca eleve kizárja, hogy a vegyesen lakott községekben élő szlovákok értik a magyart is, ezért fontos nekik a betűhív szlovák fordítás kikényszerítése, summázta a találkozón elhangzottak lényegét Ladányi, aki a sok évszázados szokásjog felemlegetésével ezúttal sem ment semmire. Kioktatták arról is, hogy Szlovákiában él, örüljön, hogy az állam lehetővé teszi neki, hogy műkedvelőként magyarul mutathat be darabot. Ezt a kijelentést ő abszurdnak tartja, ám jellemzőnek, hiszen az ilyen látásmód szülte az egész nyelvtörvényügyet is.
Ladányi Lajos azzal tisztában van, hogy augusztus közepéig valamilyen választ adniuk kell a miniszter döntésére, így jogásszal is konzultálni szeretne. Nem tartja véletlennek, hogy a Zobor-alji nyelvszigeten akar „rendet tenni” a nacionalista hatalom. Szerinte Marek Maďaričék eleve feltételezték, hogy itt gyengék a közösségek – Gímesen is csak 20 százaléknyi a magyarság –, s úgy gondolhatták: itt lehet megfélemlítő példát statuálni. E helyett azonban csak azt érték el, hogy az emberek közé bizalmatlanságot hintettek. Néha már elhangzik – amolyan szólásként -, hogy „feljelentette, mint Gímes Kalászt”, bár éle a dolognak még nincs. A gímesiek is tudják, kitől származhat a feljelentés, csak bizonyítani nem lehet, mert a minisztérium nem adja ki. Helyette inkább kivizsgálták, milyen szerepet játszott, és játszott-e egyáltalán a kalásziak „törvénysértésében” a gímesi önkormányzat, amely természetesen makulátlannak bizonyult, mert csak a kultúrház bérleti díját vasalta be a színjátszókon.
Hogy utolsó levonása/rúgása-e a mai forduló a Maďarič-féle antikulturális tárca kalászi színjátszók elleni ügyködésének, Ladányi Lajos maga sem tudja. „Amennyi energiát a csoporttól elvett a nyelvrendőrség – mondja -, azzal már egy újabb darabot is betanulhattak volna.” Minden azon múlik, mit és milyen gyorsan változtat meg az új kormány az államnyelvtörvényben. Szerinte a legjobb az lenne, ha az egészet eltörölné, minél előbb, s helyette tényleges kétnyelvűség lehetne azokon a területeken, ahol kisebbségiek és többségiek élnek együtt.
Felvidék Ma, gyr
