A belga fővárosban tölthettem három napot Bauer Edit jóvoltából, aki pályázatot írt ki az őszi tanulmányútra. Az út célja az Európai Parlament, az Európai Néppárt és a képviselő asszony munkásságának megismerése volt. A sűrű három nap programjában mindez sikerült is és belefért még Brüsszel nevezetességeinek megcsodálása is. Látnivaló volt szép számmal!
Dunaszerdahelyről Komáromba indultunk Roli barátommal, még előtte a nagymegyeri alapiskolába, gimnáziumba és kereskedelmi akadémiába beugrottunk, hogy a DAC szurkolók által kezdeményezett magyar nemzeti jelképeket ábrázoló táblákat átadhassuk. Komáromban Péter vettük és irány a komáromi vasútállomás. Ott már ismerős arcokkal találkoztunk, Réka és Kis-Kis komáromi lakosok révén is vonattal indult Ferihegyre. Magyar Igazolványunk felmutatásával Komáromból Ferihegyre 215,- forintot fizettünk! Nem sűrűn használtam ki idáig az igazolvány által nyújtott kedvezményeket, mert jobbára eszmei értékét figyeltem az összetartozásunk új jelképének elkészített igazolványnak, de most vonatozni szerettem volna. Legutolsó utam óta a vonatok állapota is változott, már nem a zöld vagy kék színű szocis korszak szerelvénye futott be grafitti feliratokkal ékesítve, hanem egy modern gyorsvonat. A belseje tiszta és kényelmes, meglepődtem és az út hamar el is telt, hiszen Rékával, Kis-Kissel és Péterrel kellemesen elbeszélgettünk az aktuális politikai helyzetről, a brüsszeli útról Komárom és Dunaszerdahely helyzetéről.
A Keletiből a zuglói vasútállomásig buszra szálltunk, ahol a Nyugatiból közlekedő szerelvényre ugrottunk fel, hogy elvigyen Ferihegyig. A szakadó esőben egy szíverősítő az út előtt és a meghűlés ellen egy valódi „echte magyar” vendéglátóhelyiségben és iránya vonat. Itt jegyzem meg, hogy ha afféle valódi kis vasúti kocsmába kerül az ember, mielőtt az ember felhörpinti itókáját, jobb ha becsukja a szemét, erre engem is úgy figyelmeztettek. A ferihegyi felüljáróban a Blikk fotóriportere kapott le bennünket, aki a telefirkált és a nem éppen a tisztaság mintapéldájának kikiáltott felüljáróról kérdezett bennünket. Véleményformálásunk után bepózoltunk egy kép kedvéért, majd Réka hosszas tárgyalásba kezdett a fotóssal, akit a reggeli Mokkában fedezett fel. Miután felmértük és saját bőrünkön tapasztaltuk a ferihegyi árakat hosszas sorban kígyózva araszoltunk az ellenőrző kapuig, hogy becsekkolhassunk. Közben összeállt a kis csapat, vagy ahogyan a későbbiekben elnevezték csoportunkat a „brüsszeli tizes”. A két Márk, Sándor, Gábor és Kriszta is megvolt, egyedül Edináról nem tudtunk semmit, de bíztunk benne, hogy előbb-utóbb megtaláljuk a hiányzó láncszemet. Volt, aki simán átjutott a szigorú ellenőrzésen, voltak olyanok is, akikkel még a cipőt is levetették. Kis-Kis egy dezodorral lett szegényebb, amelyet nem engedtek tovább, de a lényeg, hogy a kamerájába nem kötöttek bele. A repülőgépen miután elfoglaltuk a helyünket rábíztuk magunkat a pilótára, mást nagyon nem tudtunk tenni. A felszállás és a landolás is zökkenőmentes volt, az elsőrepülősök is megnyugodtak és már mosolygó arccal szálltak ki a rózsaszín madár belsejéből. Repülőgépünk a belga fővárostól 50 kilométerre fekvő Charleroi repülőtérre érkezett. Edina is előkerült időközben, aminek szívből örültünk. Onnét az öreg Aladdin szállított tovább. A bajuszos belga, rögtön kijavított miután elolvastam a busz oldalán található Aladdin Tours nevét és a helyes kiejtést megtanítva széles mosollyal invitált a buszba. Szállodánkhoz megérkezve már Gábor és Anikó várt bennünket és miután párokat alkottunk lerakodtunk és készülődtünk az esti vacsorára Bauer Edittel. A szobák mágneskártyás megoldása nem nagyon nyerte el tetszésemet, jobban szeretem a kulcsos megoldást, de lakótársam Péter kezelte a helyzetet és ő lett a kulcsember. Gyors felfrissülés és irány vacsizni. A Városházával szembeni hangulatos étterem második emeletén foglaltunk helyet. A szűk, falépcsős feljáró és a hangulatos belső rögtön elnyerte tetszésemet, oylan középkorias volt. A repülőgépen váltig állítottam, hogy nem vagyok sörös és inkább a bort szeretem. Nos, a vacsora után ez a véleményem megváltozott, miután megkóstoltam a barna sört. Vacsora közben lehetőségünk nyílt a kötetlen eszmecserére a képviselő asszonnyal és asszisztenseivel. A három hölgy Kis-Kis vezényletével hangos kacarászásba kezdett és a pincérek is vették a lapot és azonnal megbarátkoztak kis társaságunkkal. Fényképezés jobbra-balra, e-mail csere és Facebook elérhetőség csere és a pincérek máris ajánlották a legtöbb sör félét kínáló helyet. Miután elfogyasztottuk vacsoránkat és megköszöntük a képviselő asszonynak a vendéglátást elindultunk Brüsszel szűk kis utcáin keresztül a kijelölt Delírium nevű szórakozóhely felé, ahol a különböző sörök ízére voltunk kíváncsiak. Közben a kis utcákban az éttermek előtt álló pincérek invitáltak minket az étkezdébe, de mi ellent mondtunk nekik és a kitűzött cél felé araszoltunk. Mielőtt még beléptünk volna a sörözőbe megtekintettük a pisilő kislány szobrát is. Miután sem az alagsorban, sem a földszinten nem volt már hely számunkra, az első emeleten foglaltunk helyet és nekiláttunk a sörkóstolásnak. Az ízesített sörök, főleg a meggysör nyerte sokak tetszését, valakik a világos, valakik a barna sör mellett döntöttek. Gábort és Anikót közben alaposan kifaggatta a társaság Brüsszelről, a politikáról és munkájukról. Alaposan kielemezve pár sörmárkát úgy döntöttünk, hogy a szálloda felé vesszük az utunkat. Kísérőink elbúcsúztak és útbaigazítottak, ahonnét már könnyen hazatalálunk. Nos, nem egészen sikerült a hazaérkezés zökkenőmentesen, de végül is megoldódott a „keleti kérdés” és az éjszakai bolyongó magyarok hazataláltak. Közben még páran megkóstolták a kebabos és a sültkrumplis portékáit, hogy biztos ami biztos, semmiről ne maradjanak le. Elégedetten dőltünk az ágyba és vártuk a másnapot, hogy az EP épületét alaposan szemügyre vegyük és bepillantást nyerhessünk az ott folyó munkába.
A reggeli svédasztalos reggeli után a mindig mosolygós Anikó várt bennünket és kalauzolt végig a városon úticélunkig. Közben Brüsszel utcái sétálva a sokszínűségre lettem figyelmes és nem egy helyen a koszra, a szemétre és a kéregetőkre. Az Európa fővárosa címet viselő városban valóban szinte minden náció megtalálható, volt olyan rész, ahol európai fehér embert szinte alig láttam. Úgy tűnik, megférnek egymással a nemzetek. A bevándorlás már itt is egyre nagyobb méreteket ölt. Még ketten csatlakoztak hozzánk, két hölgy Somorjáról, akik szintén Bauer Edit vendégei voltak. Kiegészülve a testvérpárral a metró felé vettük utunkat. A hatalmas metró aluljáróban szinte elvesztünk. A felszínre érkezve folytattuk utunkat az EP felé. Közben egy hatalmas parkon vezetett át az utunk, egy diadalív alatt is áthaladtunk, ahol éppen a német katonaság készülődött valamiféle bemutatóra. Jó volt látni, hatalmas parkokat és végigsétálni bennük. Megtudtam, hogy több park és zöldövezet is a királyi páré és nekik nem érdekük eladni, hogy beépíthessék azokat különféle épületekkel, megfosztva az emberiséget a kikapcsolódás lehetőségétől és a pihenés örömétől. Vajon mikor jutunk el mi is oda, hogy felfedezzük a természet fontosságát és ne csak építsünk, építsünk, építsünk!? Sem az állam, sem a városvezetések, sem a pártok nem ismerik fel a parkok, erdők, zöldövezetek fontosságát. Belgiumban erre viszont pozitív példa van. Az EP negyedbe érve megint csak a rohanás, a forgalom és a szemét. Miután Anikó elmagyarázta a különböző épületek funkcióit elindultunk az Európai Parlament felé. Közben készültek a fényképek, minden alaposan dokumentálva lett. Miután szintén egy parkból közelítettük meg a parlamentet a bejárat előtt egy bolgár tüntetőt fedeztünk fel, akivel a biztonsági szolgálat képviselője cserélt eszmét. Az Antall Józsefről elnevezett épület előtt Gábor várt bennünket a belépőkártyáinkkal. Miután átvizsgáltak bennünket bejutottunk utunk célpontjába, az Európai Parlamentbe. Természetesen itt már tisztaság van minden szinten és rengeteg ember. Alkalmazott, asszisztens, képviselő és még ki tudja milyen funkciót betöltő személyek nyüzsögnek az épületben fel-alá járkálva ügyes-bajos dolgaikat intézve. Miután megebédeltünk Bauer Edittel egy tárgyalóterembe vonultunk, ahol először Agárdi Attila beszámolóját hallhattuk az Európai Néppártról, majd maga a képviselő asszony osztotta meg velünk napirendjét és az aktuális munkáit, miben ügyködik. Szomorúan állapította meg, hogy sem a szlovákiai sajtó egy része, sem a szlovák parlament nem kíváncsi munkájukra, véleményükre. Ezt furcsállottam, hiszen Szlovákiát képviselik és az itt élő lakosokat az európai népek nagy családjának központjában és nem kíváncsiak munkájukra? Beszélgettünk a proeurópai és az euroszkeptikus polgárokról is, a nyelvtörvényről, az MKP helyzetéről, a szlovák-magyar viszonyról. Társaságunk kíváncsian hallgatta Edit asszonyt és örömmel nyugtázta, hogy vannak még képviselők, akik dolgoznak és a mások javát szeretnék szolgálni. Megtekintettük a képviselő asszony irodáját is és örömmel fedeztem fel Esterházy János képét a folyosón a magyar EP-képviselők szobái mellett. Az arra járó szlovák EP-képviselők is kénytelenek egy pillantást vetni a mártírgrófra, hiszen előtte mennek el. Gond nincs belőle, miért is volna? A volt szlovák külügyminiszter Kukan éppen akkor száguldott át kis csoportunk között, hiszen ülést tartottak a parlamentben. Edit asszony is sietett, mi illedelmesen elbúcsúztunk és Anikó vezetésével továbbindultunk. Metróval közelítettük meg a Heysel stadiont, ahol a Mini Európa és az Atómium is található. Meglepő volt, hogy mindegyik metróállomás más és más stílusban volt feldíszítve, így láthattunk az ultramodern állomástól kezdve szinte meseszerű állomásig mindent. A kultúrprogram után visszatérve a belvárosba október 6. lévén a Bartók-szobornál mi is megemlékeztünk az aradi vértanúkról. Felolvasva a vértanúk utolsó mondatait elénekeltük nemzeti imádságunkat és fejet hajtottunk a hős vértanúk előtt. Az esti vacsoracsata után, amely mindenkinek szinte más helyszínen zajlott közös beszélgetésre jöttünk össze először egy eléggé sötét, talán arab tulajdonossal rendelkező szórakozóhelyen, majd az ismert Delíriumba telepedtünk le. Útközben találkoztunk az éppen vacsorázó Beňová képviselő asszonnyal is, aki egy étteremben vendégeskedett. Pedig az ülés még tartott… Alaposan kielemezve az aznapi látottakat még elkísértük Anikót az autóbuszához, majd a szálloda felé vettük lépteinket, hogy nyugovóra térjünk. Ezúttal egyre hazataláltunk.
Nem lustálkodtunk az utolsó napon sem, miután csomagjainkat a szálloda poggyászmegőrzőjében hagytuk Anikó vezetésével ismét városnézésbe kezdtünk. Az idáig kellemes időjárás most kissé esősbe ment át, de a szemerkélő esőt elviseltük és bejártunk mindent, amit csak lehetett. A széles parkokon át a Királyi palotát, a parlamentet, a Szent Mihály és Güdüll katedrálist és természetesen Brüsszel egyik jelképe a Pisilő kisfiú szobra sem maradhatott ki. Közben páran megkóstoltuk a belga gofrit is, amelyet éppen egy ázsiai hölgy készített el számunkra. A Városháza téren aztán mi is leültünk, mint pár fiatal és még utoljára megcsodálhattuk a főteret és a pompázó épületeket. Miután mindenki vett egy kis szuvenírt, elindultunk a szálloda felé, ahol az értünk küldött kisbusz már lefoglalta az utcát, így arra kényszerültünk, hogy berakodjunk. A sofőrök vagy megértették, hogy mi utazunk vagy beletörődve a helyzetükbe a kisbuszunk és Gábor autója mögött vártak. Miután elbúcsúztunk kísérőinktől a reptérre indultunk, ahol utoljára még megízlelték páran a belga sör zamatát majd pedig az ellenőrző kapu felé vettük az utunkat. Szerencsére nem akadt probléma senkinél sem, így bejutva a duty-free zónába még vásároltunk szeretteinknek pár apróságot aztán pedig már a kapuban tolongtunk, hogy kijussunk a repülőgépünkhöz. Visszafelé szinte jelképesen is repkedtek a percek és átbeszélgetve az utat hamar Budapestre értünk, amelyet fentről a jobb oldalon utazóknak volt lehetősége esti pompában is megcsodálnia. A reptéren gyors búcsú és különböző kis csoportokban vágtunk neki a hazafelé tartó útnak.
A tanulmányutat sikeresnek könyveltem el, hiszen megismerkedhettem az EP-vel és Bauer Edit munkásságával is. Lehetőségem nyílt a belga fővárosban a nevezetességek mellett az embereket is megfigyelnem, azok viselkedését. Jól eső érzéssel töltött el, hogy olyan emberek társaságában utazhattam és vehettem részt a kiránduláson, akik mögött érdemi munka is lakozik és a felvidéki magyarság jövője fontos számukra.
Karaffa Attila, Felvidék Ma
