A kassai Márai Sándor Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium és Alapiskola november 23-án méltó módon ünnepelte alapításának évfordulóját. Egyrészt az iskola nyitva állt az érdeklődők előtt. Sajnos, csak 13 óráig, amit a meghívóban nem tüntettek föl és így aki később érkezett, hoppon maradt. Nem vásárolhatott például a kerámiákból. De amúgy is hasznos lett volna a délutáni órákig nyitva tartani a kapukat, mert akik munkába járnak, azok csak akkor jöhettek (volna) el, hogy körülnézzenek. Ez a diákok számára is nagyobb sikerélményt hozott volna.
A délelőtti órákban – érthető módon – elég kevesen érkeztek, hogy körbejárják az iskolát. Aki eljött, láthatta, amint a kicsik szorgalmasan fonnak. A másik osztályban adventi énekeket próbáltak. Az egyik osztályban két fiatal nem az ördögöt, hanem Öveges József portréját festette, miután a neves fizikus arcképét kivetítették a falra. Az emeleten régi és új fényképeket, filmeket és a diákok által készített ügyes animációkat tekinthették meg az érdeklődők. Így az iskola élete megelevenedett. Volt játszóház is, a diákok kutatómunkáinak bemutatása, előadás Márairól, beszélgetés az iskola volt diákjaival, vásár…
16 órakor kezdődött az ünnepi gálaműsor a Művészetek Házában. Kár, hogy Korognai Károly, a kassai Thália színház rendezője nem jött el, mert láthatta volna, miképpen kell megrendezni egy magas színvonalú előadást. A műsor kezdetén meglepetések is értek bennünket. František Knapík főpolgármester magyarul kezdte beszédét: Jó napot kívánok! – szavakkal. Örömét, csodálatát és elismerését fejezte ki, valamint köszönetet mondott a hatvan évért. Szerencsés János, az MK főkonzulja elmondta, „bármiről is essék szó a külhoni magyarokkal foglalkozók közgondolkodásában (…) az oktatásügy területe kimondva-kimondatlanul mindig ott van a háttérben: képzett emberek utánpótlása nélkül e közösség felemelkedése nem sikerülhet. A külhoni magyarok oktatása (…) a magyar identitás megőrzésének eszköze és a család, az egyház mellett legfontosabb, sőt olykor kizárólagos színtere. A biztos tudás alapját minden gyermek számára az anyanyelvi oktatás szavatolja. A cél az lehet, hogy a diák tartsa meg anyanyelvét, kommunikáljon a többségi nyelven és sajátítson el idegen nyelveket, hogy érvényesülni tudjon a hazai és nemzetközi környezetben. (…)
Az iskola épülete (További képek a Képgalériában)
Fábry Zoltán gondolatával kívánok további 60 sikerekben gazdag évet az iskolának: „ahogy az ember nem kérkedésből, vagy mások ellenére születik magyarnak, szlováknak, csehnek, vagy románnak, ugyanúgy a tavaszi hérics sem hiúságból nyílik sárgának, s önteltségből pirosnak a pipacs, vagy kéknek a búzavirág, hanem egyszerűen azért, mert: ez a világ rendje. És megmaradni annak, ki minek született, mindig az emberi jellem legnagyobb próbatétele.”
A Kassai kerület részéről Szőllős János beszélt, akit Ján Szőllősként mutattak be és egy kukkot sem mondott magyarul, pedig az MKP színeiben választották meg! A kerület iskoláinak nevében beszélő szepsi tanárnő viszont két nyelven köszöntötte az iskolát. Csurkó Éva igazgató asszony Márai szavait idézte az ünnepről. Megemlítette a legendás tanárokat. A múltról a jövő érdekében kell megemlékeznünk – szögezte le. Ez a történet a támogatást nyújtó szülőkről és tanárokról szól, akik szabadidejüket áldozták föl az iskola érdeklében. Az ünnepségen megjelent Bába Iván, magyarországi külügyminisztériumi államtitkár, az iskola egykori diákja.
A beszédek alatt eszembe jutott az a történet, amit tudtommal még senki sem jegyzett föl. Amikor Kassán 1950-ben az ipari magyar osztályai megnyíltak, szó volt róla, lesz magyar általános iskola és gimnázium is. Az utóbbi azonban valamilyen oknál fogva nem nyílhatott meg és ezért, Cservenka József, az ipari akkori magyar osztályainak vezetője a gimnáziumi osztályokat önhatalmúlag fölvette az ipariba. Emiatt őt bilincsben vitték el az iskolából…
A műsort két nyelven konferálták. A szlovák nyelvű szövegben zavaró volt, hogy a lányok nevéhez odabiggyesztették a kötelezőnek vélt –ovát. Úgy látszik, az elmúlt évtizedek kényszerzubbonyát még mindig nem sikerült levetkőzni. A másik oldalon viszont azok, akik azt kiáltják világgá, hogy a magyar iskolában nem lehet megtanulni szlovákul, láthatták, ez hazugság.
A műsor valóban mindent feledtetett. Mintha Márai szavai érvényesültek volna: „Ha az ünnep elérkezik, akkor ünnepelj egészen. (…) Az ünnepet nemcsak a naptárban írják piros betűkkel. Nézd a régieket, milyen áhítatosan, milyen feltétlenül, milyen körülményesen, mennyi vad örömmel ünnepeltek! Az ünnep a különbözés. Az ünnep a mély és varázsos rendhagyás. (…) Az ünnep az élet rangja, felsőbb értelme. Készülj föl reá, testben és lélekben. (…) Ilyenkor felejts el mindent, figyelj az ünnepre.”
A Csengettyű kórus és a Leánykar remekelt. A somogyi táncokat az Árvácska fiataljai mutatták be ügyesen és gyermeki bájjal. Az elsősök tornagyakorlata ugyanúgy vastapsot aratott, mint az akrobatikus fitness-gyakorlatok. A kicsinyek kórusa nagy tetszést aratott ugyanúgy, mint Demjén Ferenc szellemesen előadott Iskolatáskája. Furulyajáték és musical-részlet. Máraitól több alkotás is elhangzott. Külön öröm volt hallani a legszebb 56-os verset, a Mennyből az Angyalt. Üde hangok, lelkesedés, ünnepi áhítat. Méltó befejezése volt a műsornak Sally K. Albrecht – Jay Althouse: I am a Small Part of The World (Egy kis része vagyok a világnak) c. éneknek, melynek magyar szövegét Kozsár Zsuzsanna írta. A gimnazista diákok összkara adta elő. A gálaműsort ünnepi fogadás követte.
…a szelleme érvényesüljön
A nagy kihívás, lesz-e az iskolának újabb 60 éve. A fogadáson ismerőseimet kérdezgettem erről, de mindenki óvatosan nyilatkozott. Volt, aki úgy vélte, ha még tíz éve lesz, az jó eredményt. Nekünk ez kevés!
Egy ember saját életét 200 évre kell, hogy tervezze, mert nem lehet számára mindegy, megmarad-e unokái, dédunokái emlékezetében. Egy iskolát legalább 600 évre kell tervezni! Annak ellenére, hogy a fiatalok, akik gyermekeiket a magyar iskolába írathatnák, tömegesen távoznak Kassáról és sokan magyarországi iskolákba taníttatják gyermekeiket. Ennek csak egy ellenszere lehet. Ha a kassai magyar iskola olyan hírnevet szerez, melynek nyomán még a szlovákok is ebbe az iskolába szeretnék járatni gyermeküket és presztízskérdés lesz, hogy vajon ebbe az iskolába járnak gyermekeink és unokáink. Ez egyáltalán nem lehetetlen, mégha ez ma vágyálomnak is tűnik. A nyitott nap és a gála is feljogosít erre bennünket!
Ehhez kívánok az iskolának humort, bölcsességet, kitartást és isteni áldást!
Felvidék Ma, Balassa Zoltán
