Az európai leszakadó vagy hátrányos helyzetű térségek felzárkóztatását, az európai szolidaritás megnyilvánulását a leginkább a kohéziós politika láttatja.
A 2014-2020-as többéves pénzügyi keretről folytatott tárgyalások szorosan összekapcsolódnak a kohéziós politika jövőjéről folytatott egyeztetésekkel, így teljesen érthető, hogy az Európai Bizottság konkrét jogalkotási elképzeléseinek nyilvánosságra hozatala előtti hónapokban a témával egyre több konferencia, találkozó és sajtócikk keretében foglalkoznak. Ez a fokozott figyelem jogos következménye annak, hogy a kohéziós politika az Európai Unió költségvetésének jelentős részét teszi ki, így annak jövőbeni formája egyik tagállam számára sem lehet közömbös. Az EU költségvetésének legnagyobb „donorai” számára pedig természetesen az sem mindegy, milyen arányban veszik ki részüket a következő hétéves időszak finanszírozásából, hisz a gazdasági és pénzügyi válság mély nyomot hagyott Európa legnagyobb gazdaságain is. A hazai költségvetés mellett így a figyelem középpontjába került az európai költségvetés is, amely sokak számára a takarékoskodási intézkedések elsőrendű célpontjává vált. A kérdés, hogy erősödni tud-e az európai összetartozás a nemzeti önzéssel szemben.
Az Európai Bizottság 2010 novemberében hozta nyilvánosságra a kohézióról szóló ötödik számú jelentést, amely a politika jövőjét előirányzó terveket is tartalmaz. Ezután az érdekelteknek a konzultációs eljárás során lehetősége nyílt a legfontosabb felvetésekre reagálni, így hozzájárulva egy széles körben támogatást élvező politika kialakításához. Ebben az időszakban az Európai Parlamentben is intenzíven foglalkoztunk a témával, az egyik ilyen jelentés például a strukturális és kohéziós alapok merítésével kapcsolatos gondokról szól. A jelentéshez megfogalmazandó vélemény előadójának a Foglalkoztatási Bizottságban engem választottak, így több megszólított intézmény meglátásait bedolgozva magam is befolyásolhattam az EP nézőpontját. A véleményemről az illetékes bizottság várhatóan még júniusban szavazni fog.
A legtöbb, témáról folytatott egyeztetésben az adminisztratív szabályok leegyszerűsítésére támasztott igény rezonált a leginkább. Az EU-s alapokból való merítést a túlzott bürokrácia a kisebb falvak és az adminisztratív kapacitással nem rendelkező szervezetek számára teljesen ellehetetleníti. Ezt maga az Európai Bizottság is tudatosítja, így az új időszak jogszabályaiban remélhetőleg komoly előmozdulás várható a kérdést illetően. Az igazsághoz hozzátartozik azonban, hogy az uniós alapok adminisztratív irányítása sosem lesz egyszerű, ugyanis a pénz az európai polgárok adóiból származik, joggal várható el tehát, hogy a felhasználásáról pontos és részletekbe menő kimutatás készüljön. A helyzeten azonban lehet javítani, főleg ami a szabályok egyértelművé tételét illeti. Egy májusi konferencia előadói majdnem egyöntetűen megegyeztek abban, hogy az uniós szabályokat gyakran az egyes tagállamok, minisztériumok bonyolítják túl és az általuk kért adminisztráció néha túl is tesz az Unió által megkövetelten, elsősorban tehát saját jogszabályainkban és eljárásainkban kell majd rendet tenni.
A merítéssel kapcsolatos problémák bizonyos része a jogszabályok és programdokumentumok elfogadására vezethető vissza. Egyrészt ezek kései elfogadása azt eredményezte, hogy a programozási időszak jelentős késéssel indult minden tagállamban. Ez a merítés alacsony színvonalában szintén fontos szerepet játszott. A jövőben ezért fontosnak tartom, hogy a stratégiai dokumentumok elfogadása még a programozási időszak elején végbemenjen, nem hátráltatva így a pályázati felhívások kihirdetésének megkezdését. Még ennél is fontosabbnak tartom azonban, hogy a hétéves időszak folyamán ne történjenek az elfogadott szabályokban komoly változások, mert az a már folyó projektek folytonosságát veszélyezteti és a pályázókra aránytalan adminisztratív terheket ró. Erre a problémára is sokan felhívták a figyelmet.
Ami az alapok tartalmi részét illeti, a következő időszakban a célokat és prioritásokat nagyban az EU 2020 stratégia fogja befolyásolni. A strukturális alapok célkeresztjébe a munkahelyteremtés, a szociális inklúzió, az oktatás javítása kerül, ez is azt a célt szolgálja, hogy az EU új tízéves stratégiai programja sikeresebb legyen, mint az elődje, a Lisszaboni Stratégia. Ehhez a források koncentrációjára van szükség, a túlságosan szerteágazó és nagy számú célok ugyanis fölöslegesen megosztják az amúgy is szűkös pénzügyi keretet, meggátolva ezzel a „kritikus tömeg” hatványozott hatását. Nem szabad azonban arról sem megfeledkezni, hogy a strukturális és kohéziós alapok elsősorban a hátrányos helyzetben lévő régiók megsegítésére, és nem egy globális versenyképességi stratégiát finanszírozó alapként jöttek létre.
A véleményben komoly hangsúlyt kapott a regionális és helyi szereplőkkel való szoros együttműködés is, nemcsak a megvalósításban, de az előkészületi (a programdokumentumok előkészítése) fázisban is, hisz végső soron ők azok, akiknek a pályázati kiírások szólnak. A nem megfelelő kommunikáció és egyeztetés oda vezethet, hogy a rosszul megszabott prioritások csekély befogadóképességbe ütköznek, míg az igazán égető gondok megoldását célzó finanszírozásra nem lesz mód.
Remélhetőleg az említett vélemény főbb pontjai a Bizottság javaslatában is tükröződni fognak, ezzel is hozzájárulva majd a kohéziós politika megújult, egyszerűbb és hatékonyabb formájához.
Bauer Edit EP-képviselő, Felvidék.ma
