Agárdy Gábor Vitára fel című cikke sok és hasznos kérdést vet fel ahhoz, hogy nyilvánosan az elektronikus sajtón keresztül vitassuk meg ezt a témát, pontról pontra. Jó, ha minél többen fejtjük ki gondolatainkat a témával kapcsolatban.
Úgy vélem, a velünk kapcsolatos jogokról és kisebbségi témákról nem nekünk egyéneknek, civileknek kellene vitát kezdeményezni a szlovák féllel, hanem azoknak, akiknek ez a dolguk: a bennünket legálisan képviselő politikus uraknak. Így a MKP-nak, a Most-Hídnak, és Agárdy Gábornak is, aki szintén sokáig képviselt bennünket.
Az autonómia az egyedüli megoldás a kisebbségek számára, de ezt én nem halkan mondom ki, hanem kiáltom. Mert, minél tovább halogatjuk a téma napirendre tűzését, annál kisebb az esélye a megvalósításának. Ahogy olvashattuk is a cikkben, talán már nem lesz kinek! Sajnos, ettől félek én is. Ezért írtam éppen itt, a hírportálon, hogy ne várjuk ebben a kérdésben a megfélemlített kisebbségtől a kezdeményezését, mert őket a politikusoknak kell vezetniük a helyes úton. Azt, hogy ők jól teszik-e dolgukat, ítélje meg mindenki a maga módján. Emlékezhetünk, az autonómia kérdését mindig félretették, ha a kormányba kerülés volt a tét. Az eredmény, sajnos, ismert. Nem akarok a múlttal foglalkozni, hiszen éppen a mi politikusaink hagytak bennünket cserben még 1994-ben.
Meddő vitákból már elég. Keresni kell a szlovák értelmiség között az olyan embereket, akik hajlandók ezekről a pontokról ésszerűen beszélni, esetleg vitázni. Itt van például Ján Slota, akivel lehet ugyan vitatkozni mindenről, de mindig neki lesz igaza. De ide sorolhatnám Martin Froncot, Fickót, vagy Matovičot., hogy csak a mai választékot említsem. Mert az elsőnek említett személyt kivéve mind demokrata és művelt ember is. A kérdés tehát nem az, hogy vitázhatunk-e ezekről a témákról, hanem az, hogy érdemes-e? Talán nem vagyok nagyképű amikor azt állítom, ezekre a kérdésekre részünkről már előre borítékolható a kudarc.
Mik a kölcsönös magyar- szlovák megértés legfőbb akadályi? Egyszerűen az, hogy itt élünk az őseink földjén..
Mikorra fogja tudni a szlovákság feldolgozni azt a tényt, hogy félmillió magyarral kell (jól) együtt élnie? Szerintem nemsokára, hiszen egyre csak fogyunk. A teljes asszimiláció már csak idő kérdése. És ezt ők nagyon jól tudják. Mivel az EU Szlovákia belügyének tekinti a nemzetiségi kérdést, ezért rábízza annak megoldást is. Ők pedig meg is oldják, mivel játékszerek vagyunk a kezükben. Ha pedig Magyarország szót mer emelni mellettünk, mert eddig ez nem volt divat, akkor nemzetközi szinten sem szégyellik magukat úgy beállítani, mint áldozatot egy militáns állammal szemben.
3. Sikerül-e belátható időn belül a szlovákság nemzetté válása? Tudtommal már az, olvassuk csak el az alkotmányuk preambulumát. „Mi národ Slovenský“.
4. Meddig tartható az egy helyben való totyogás? Nekik ez nagyon, de nagyon megfelel. Hiszen évek óta van nemzetstratégiájuk – nekünk meg nincs -, melynek eredményeként fokozatosan elszlávosítják az általunk lakott területeket. Igyekeznek bennünket meggyőzni a takarítónőtől a kutató dolgozóig arról, hogy ami magyar, vagy velünk kapcsolatos, az mind csak rossz lehet. Ennek a hazug beállítottságnak már kezdenek beérni a gyümölcsei. Egyre csak fogyunk, és fogyunk. Honfitársaimat egyre nehezebb meggyőzni arról, hogy a magafajtáját válassza társának egy életre, és hogy a magyar iskola többet ad gyermekének, mint a szlovák.
5.Hogyan tudjuk cáfolni a bevett mináči téveszmét, hogy „Fuss a magyar elől, még akkor is, ha a kezét nyújtaná!“ Úgy mint 1946-1947-ben, a kitelepítéskor. Azaz, majd megint mi futunk előlük, ha tudunk, és ha lesz hová..
Melyek azok a politikai körök és gazdasági körök, amelyeket meg lehetne szólítani ez ügyben, az egész ország többségi nemzetének felháborodása nélkül? Sajnos nem ismerek ilyen embereket, mert azok is, akik demokratáknak vallották és vallják magukat, ha a szlovák érdekekről volt szó a parlamentben, akkor mindjárt az első alkalommal cserben hagytak bennünket, vagy megváltoztatják nézeteiket. Elég a kisebbségi nyelvtörvényre utalnom.
A meglévő magyarellenességet elég-e militánsabb meg toleránsabb kategóriákba sorolni? Talán akadhatna egy szinpatizáns csoport is, amelyet nyilvánosan is meg kellene keresni és felkérni a közreműködésre? Szeintem mi már nagyon régen ezt tesszük, de minden eredmény nélkül.Hiszen a szlovák elit már régen rájött arra, hogy velünk már azt lehet csinálni, amit csak akar. Ezért hiú ábránd lenne azt hinni, hogy a velünk szép és választékos virágnyelven tanácskozó ún. szlovák demokratikus elit, megadja nekünk a jogot, és így árulóvá lép elő nemzete szemében.
Kell-e nekünk a nemzeti önrendelkezés (értsd halkan:“ autonómia“), és ha igen, akkor milyen formáit látjuk átjárhatónak és mikor? A területi autonómia a megoldás, amely nemzetrészünk fennmaradását úgy-ahogy biztosítja. A többi csak részmegoldás, az elnyomás enyhítésére. Ami az időpontot illeti, elég nagy késésben vagyunk már, tehát nincs időnk halogatásra, meg az emberjogi kérdések kozmetikázására, mint napjainkban tesszük. Ki kell végre állni a megmaradásunkat biztosító önrendelkezés mellett. Hiszen szégyen, hogy évtizedek múltán jutottunk csak el oda, hogy magyar feliratok is díszelegnek majd vegyes lakosságú városainkban és falvainkban. Vajon mikor lesz természetes a magyar nyelv használata is, minden megkötés nélkül szülőföldünkön? Csak várjuk, és várjuk a sültgalambot?
Milyen demográfiai mutatók várhatók az elkövetkező harminc-ötven évben a felföldi magyarság körében? Ha rövid időn belül lesz autonómiánk, akkor megmaradunk, s talán létszámunkban növekedés is beállhat. Ha másként cselekszünk, lehúzhatjuk a redőnyt.
Mészáros László
{iarelatednews articleid=”29228″}
