Aki Szlovákia elnökének, a magyar parlamentben való látogatása alkalmával egy MTI-fotón látta Szlovákia magyarországi nagykövetének „ruhakiegészítőjét,” az bizonyára kuncogott egy jót, s majd feltette önmagának a kérdést: őt is látni ismét a nyilvánosság előtt? Hát – ez nem is igaz…
Korábban Peter Weiss-szel, Szlovákia jelenlegi magyarországi nagykövetével több alkalommal találkoztam, hál´ istennek csak az utcán, sajtóértekezleten vagy a televízió képernyőjén. Emlékszem, Pozsonyban szerkesztőségünk annak idején az átkosban a „ fehérháznak” becézett pártközpont alatt, a Kižkova utcán leledzett, így Weiss elvtársat gyakran láthattam, amikor ügyintézés gyanánt amolyan „kirittyentett angol-naszád” módjára vonult lefelé, az Óváros irányába, s jellegzetes orrát olyannyira a magasban tartva, hogy eső esetén … Na de sicc, hagyjuk a csípős megjegyzéseket. Tehát már kétsoros, sötétkék, ezüstgombos zakója is jelezte, hogy nem akárki vonul az utcán, hiszen ő akkor az SZKP KB Marx-Lenin ideológiai osztályának volt a vezetője. Azután a rendszerváltás, vagyis a „módszerváltás, vagy rendszerátmentés” után baloldali politikusként ismét színre lépett, teli volt vele” a szlovák parlament-, a média-, no meg a demokratikusan gondolkodók, politizálók hócipője is, majd a baloldal úgymond átszervezése után – eltűnt a nagyérdemű szeme elől. Persze amint ez a „baloséknál” szokás, néhány év múltán ismét felbukkant – mint kiadós zápor után a talajvíz.
Tehát, mint az SZKP KB volt ideológusát – az újra tákolt szekértáborának, s lakájainak tagjai – kinevezték Szlovákia magyarországi nagykövetévé. Ezek után túl sokat nem hallatott magáról, s hogy a klisé-teendőkön kívül komoly lépéseket tett volna Magyarország és Szlovákia közötti problémák megoldása terén, hát – erre bizonyára mi felvidékiek mindannyian ismerjük a rövid, de velős választ. Persze, egyszer egy „komoly” cselekedetét mégiscsak felfedték a szemfüles sajtó-fotósok, amikor személyesen is részt vett a Fidesz által szervezett, százezreket megmozgató Békemenetben, ahol sötét, amolyan „álcázó” szemüveget viselve, maga mellett társával, egy fotóssal ballagott, gondolván, személyesen is átéli, regisztrálja – mi a csuda is ez a nagy összefogás Budapesten. Utána persze körülötte nagy csend, hiszen minek is erőltesse magát, ha nem muszáj, hiszen mind a Beneš-dekrétumoknak, mind a más jellegű problémáknak jó helyük van a szőnyeg alatt.
A nagy hallgatás után a napokban ismét felbukkant jegyzetem hőse, ezennel Magyarország parlamentjében, Szlovákia elnökének, Ivan Gašparovič küldöttségének tagjai között. Zakója hajtókáján bizonyára a vak is észrevette azt a vizit-kártya nagyságú, szlovák-magyar zászlókkal ellátott „kapucédulát,” amelyhez hasonlót az ország házában csak a turistákkal tűzetnek ki hajtókájukra, akik éppen a parlament csodás belterét kívánják megszemlélni.
Peter Weiss nagykövet – egyedül a szlovák küldöttség tagjai közül – talán azért tűzte ki csodás tűzőkéjét, hogy a kormányőrség daliás tagjai – esetleg nem felismervén őt – mondjuk a parlamentből való távozásra szólíthatták volna fel?
Ugye, kedves Olvasóim, milyen jó lenne, ha megérnénk egyszer azt, hogy Magyarország parlamentjében olyan emberek képviselnék Szlovákiát, s valóban korrekt, érdemi tárgyalásokat folytatnának partnereikkel a mi, elszakított országrészek magyarjainak érdekében is, akik az átkosban nem vettek részt az SZKP vörös ideológiákat diktáló csúcsszerveinek munkájában. Ehhez persze hegyes-dombos tájainkon, vagyis a demokratikus berendezkedésű „Szlotákiában”, elnézést – Szlovákiában, bizony csodának kellene történnie.
Kalita Gábor
