A belügyi tárca ESO elnevezésű széleskörű közigazgatási reformja első lépésben átalakítja az államigazgatást, jellemzően regionális szinten. A központi államigazgatási hivatalok számát számottevően nem szűkítik le.
Nem lesz kevesebb minisztérium és központi államigazgatási hivatal.
A következő lépés
A közigazgatási reform második lépésében azonban a megyei önkormányzatok jelentős átalakításába kezdenek. A kormányfő a három meggyés beosztás megemlítésével meghatározta a „reform“ alapvető irányát és célkitűzését. Ezzel együtt, ha meghagyják a többségi választási rendszert, amely inkább a helyi önkormányzati (nem a nagyrégiós) választáshoz köthető, akkor megállapíthatjuk, hogy frontális támadás készül a megyei önkormányzatok, áttételesen a szlovákiai magyarság megyei képviselete ellen. Ezzel a módosítással ugyanis a három megye mindegyikében tizenöt százalék környékére, vagy az alá zuhan a magyarság számaránya, ennek következtében pedig négy év múlva a magyar ajkú jelöltek vajmi kevés eséllyel indulhatnának a megyei választáson. Persze minden a választási körzetek kialakításától függ, ám ne legyenek illúzióink. 2001-ben is azért vezették be a kétkörös megyei elnökválasztást, hogy még véletlenül se lehessen magyar ajkú elnöke a megyéknek. Ha így fogunk tovább araszolni a választási rendszerek módosításain, nemsokára csak a helyi önkormányzati szinten lesz képviselete a szlovákiai magyarságnak.
Az MKP javaslata
Egyetértünk a javaslattal, hogy társadalmi vitát kellene bontani a megyék számáról és kialakításáról. Az MKP véleménye és javaslata töretlen. Csakúgy, mint 2001-ben a megyék létrehozásánál, most is amellett kardoskodunk, hogy az új megyehatárok kövessék a természetes régiók határait. Való igaz, a lakosság máig sem tudott azonosulni a 12 éve létező megyei önkormányzatokkal. Bizonyítja ezt a megyei választásokon megtapasztalt iszonyúan alacsony részvétel. A megyék természetellenesen, Mečiar 1996-ban létrehozott közigazgatási beosztása alapján jöttek létre. Annak ellenére, hogy 2001-ben a kormánykoalíció, amelyben az MKP is részt vett, a természetes régiókat figyelembe vevő, 12 megyés modellt javasolta a törvényhozásnak elfogadásra. Akkor is, ma is oly módon lehet a lakossággal úgy-ahogy elfogadtatni a megyei önkormányzatokat, ha azok a természetes régiók szerint jönnek létre, figyelembe véve a gazdasági-közlekedési-társadalmi vonzáskörzeteket. Legyen az akár Szepes, Sáros, Árva, Liptó, Hegyhát vagy akár a Csallóköz, Gömör, Bodrogköz. Mi köze van ma egy párkányinak a nagytapolcsányi Žochárhoz (mai Nyitra megye), vagy a szepsi polgárnak az iglói szepességihez (mai Kassa megye)? Ráadásul a három megyés modell önmagában nem jelent semmiféle megtakarítást, hiszen a „reform” következtében nem lesz kevesebb színház, múzeum, középiskola vagy nyugdíjasotthon. A három új megyei hivatal dolgozóinak száma viszont megnövekedne a mai kétszázról mondjuk ötszázra, mivel a 700 ezer polgár helyett annak (és a középiskolák, múzeumok, színházak, nyugdíjasotthonok számának) két és félszeresét kellene kiszolgálnia. Csakis politikai megfontolások vezérelhetik a „reform” keresztapáit, a nem szlovák ajkú lakosság mainál erőteljesebb vegyítése a megyékben. Az MKP éppen ellenkezőleg, a megyei önkormányzatok megerősítésében érdekelt, például az európai uniós alapok tervezésénél és felhasználásánál.
További intézkedések
Az ÁSZ (ESO) elnevezésű közigazgatási reform harmadik fázisa minden bizonnyal a helyi önkormányzatok összevonása lesz. Gazdaságilag indokolt javaslat lehet, ám ne legyenek illúzióink a tekintetben, hogy a nyelvhatáron milyen torzszülemények jönnek létre. Amennyiben 2004-ben az MKP kormányzó pártként a közigazgatási reform harmadik lépcsőjénél megtámogatta volna a kommunális reformot, akkor immár kilencedik éve 300 helyi önkormányzat lenne az országban. A hivatalos ügyintézés eltávolodna az emberektől. Mivel az MKP elkötelezett az önkormányzatok és az önkormányzatiság irányában, nem támogathattuk meg a helyi önkormányzatok összevonását. Egy képzeletbeli államigazgatási – önkormányzati tengelyen minden bizonnyal az utóbbi felé irányul a figyelmünk (az etatista irányzatú kormány figyelme épp ellenkezőleg, az államigazgatás megerősítése felé). Ne mások, máshol döntsenek egy tollvonással az emberek mindennapi, helyi jellegű ügyeiben, döntsenek a helyben élő, általuk választott vezetők szavazással (távolabbi egyéni döntés helyett helyi testületi, kollektív döntéssel). Persze, vannak kirívó ellenpéldák, ám valljuk be: a szubszidiaritásnak nincs hatékony, igazságos alternatívája. A települések összevonása helyett a közigazgatás szereplőinek (államigazgatás, megyei, helyi önkormányzatok) forrásait kell a faladataikhoz igazítani, arányossá, igazságossá tenni egy átfogó, széleskörű adóreformmal úgy, hogy közben a polgárok és a vállalkozások, vállalatok adóterhei ne növekedjenek meg. Míg a gazdasági válság ellenére 2007 és 2012 között az állami költségvetés kiadási oldala éves bontásban 50 százalékkal megnőtt, addig az önkormányzatoké stagnált, helyenként effektíve lecsökkent. Hol, kik húzták meg tehát a nadrágszíjat? Emiatt ebben az esetben a gazdaságossággal való egyoldalú érvelés nagyon sántít!
Mit mond az EU?
Figyeljünk oda, mert a széleskörű közigazgatási reform szirupos ízű, tetszetős leple alatt furcsa dolgok történhetnek, számunkra felettébb kedvezőtlen megoldások születhetnek. Az Európai Unió idevágó jogszabályzata formálisan nem engedélyezi a többségi nemzettől eltérő, más nemzeti közösségek ilyen jellegű vegyítését (megj. a 2001-es megyei beosztás még uniós tagságunk előtt jött létre). Létezik azonban egy intő jel: Szlovákia ratifikálta ugyan az Európa Tanács 1201-es ajánlását, rendelkezéseinek jelentős részét azonban ma sem tartja be, nem foglalta a honi legiszlatív keretbe. Kit érdekel ez ma Strasbourgban és Brüsszelben? Mi pedig vívjuk mindennapos harcunkat a vasúti táblákért, ami rendkívül fontos, mégis vékony kis szelete az egész tortának. Nagyon figyeljünk oda, mert a közigazgatási „reform“ következményei képviseletünk jövőbeni alakulása szemszögéből lesújtó lesz!
Farkas Iván
(a szerző az MKP gazadsági és régiófejlesztési alelnöke)
