Egy Felvidék.ma nevű portál munkatársának már csak lokálpatriótaként is védenie kell a nevét. Jó lenne, ha csak ennyiről volna szó, de a legutóbbi Felvidék-ellenes hisztéria sokkal mélyebb sebeket feszít fel.
A Most-Híd Vízió 2016 elnevezéssel „piacra dobta” szlovákiai magyar nemzetpolitikai stratégiáját. Ennek első fejezete az „Önmeghatározás”, melyben benne foglaltatnak a következő gondolatok: „A szlovákiai magyarság a magyar kulturális nemzet része, de emellett ma egy közös név, jól körülírt regionális identitás és szimbólumok nélküli közösség is.” (…) A mesterségesen meghonosítani próbált „Felvidék” kifejezés, amely az egykori északi vármegyék teljes területére vonatkozik, túl tág és túlságosan terhelt is. (…) A túl tág Szlovákia és Felvidék kifejezések helyett javasoljuk a Dél-Szlovákia kifejezés konzisztens használatát. (…) javasoljuk a szlovákiai magyarok és dél-szlovákiai magyarok kifejezések használatát közösségünk leírására. (…) A felvidéki magyarok ebben a tekintetben a szlovákiai magyarok egyfajta szinonímájaként, de semmiképpen nem jövőbeli helyettesítőjeként értelmezendő”.
Már az is furcsa, hogy miért „a magyar kulturális nemzet” részei vagyunk a Most-Híd szerint, nem pedig a „magyar nemzeté”. Vagy van magyar nem kulturális nemzet is? Létezik más magyar nemzet is? Ez a megfogalmazás így mindenképpen zavart keltő. De miért tág a Felvidék és kinek? Bugár Bélának valószínűleg igen, hiszen már MKP-elnökként is libabőrös volt a „Felvidék” és az „autonómia” kifejezések használatától. Miért baj, ha tág? Életterét minden életképes nemzet bővíteni akarja, nem pedig szűkíteni! A „dél-szlovákiai magyarok” kifejezés egyben azt is sugallja – sőt, ordítja! –, hogy elsősorban szlovákiaiak, és csak másodsorban magyarok lennénk (mintha Gašparovič szlovák államfő megrendelésére készült volna, hogy Pozsony súlyát növeljék Budapesttel szemben). A Felvidék elnevezés tartalmilag is kifejező, hiszen jelzi, valamilyen területnek (esetünkben a Kárpát-medencének) az északi részéről van szó. A Most-Híd javaslata azonban az egységes magyar nemzethez való tartozás érzését gyengíti, továbbá újraépíti a trianoni határokat (amihez „minimum” azért asszisztálnunk nem kellene!). Közben meg azt hittük, hogy az Európai Unióban éppen a határok jelentéktelenné válásának megélői leszünk…
Az is szomorú, hogy még mindig az önmeghatározás kérdését ragozzák. Itt tartanak 24 évvel a rendszerváltozás után!! Javasolnám a Most-Hídnak, hogy „az önmeghatározásuk ebben a tekintetben az önfeladás egyfajta szinonímájaként, de semmiképpen nem identitásunk jövőbeli helyettesítőjeként értelmezendő”!
Oriskó Norbert, Felvidék.ma
