Lelkemnek kedves, jó palócok, tót atyafiaim!
Mai levelem hősének egy különös figurát, hogy azt ne írjam, különcöt választottam, akit anglomániája miatt ismerősei csak Sir John-nak hívtak, pedig volt neki böcsületes magyar neve is: Asbóth János (1). Korának polihisztora volt – politikai értelemben.
Ugyanis, a polihisztor sok mindenhez ért, úgy ő minden politikai irányzathoz értett, meg is írta, sőt, ami ennél is több, mindegyiket képviselte is egyszerre:
„Különös ember!
Megírta a „magyar konzervatív politikát”, mellyel felébresztette a konzervatív pártot, s alig egy évre rá – elölte az „Ébredést'”. Írt egy komoly politikai tanulmányt, amibe belevágta a Grünwald munkáját. És a lapok nem szidták meg ezért Grünwaldot, a forrást.
Később egy másik könyvet hozott létre „Irodalmi és politikai arcképek” címe alatt, amibe a saját korábbi dolgozatait ollózta be. S csodálatos, ekkor a lapok mégis összeszidták Asbóthot, a forrást. Ez a következetlenség annyira elbúsította, hogy azóta minden válogatás nélkül ollóz. Még táviratokat is! …
Mikor a „magyar konzervatív politika” megjelenéséért, a kormány mint hivatalnokát felelősségre vonta, azzal védekezett, hogy miért ne lehetne igazi kormánypárti az, aki a kormány ellen ír?
Mikor pedig a konzervatívok sátrához (tábornak nem mondható) szegődék, s mindig az uralkodó kormány pártolásában excellált, azzal indokolta, hogy miért ne lehetne az ellenzéki, aki a kormányt pártolja?
Én bizony nem is tudom, miért ne lehetne ?
Végtelen magas politika ez, melyet a mai kor még nem képes felfogni. De ez persze nem az Asbóth hibája, hanem a koré, mely különben: is hálás lehet Asbóth iránt.
Asbóth az, a ki megajándékozta a kort egy tükörrel – a saját szakállával. Ebben örökké, híven találóan látszik az …
A magyaros időkben, midőn még honvédtiszt volt, körszakállt viselt: mint deákpárti kormányhivatalnok csupán bajuszát hagyva meg, szakállát egészen levette; mint konzervatív lojálisan középütt borotválkozott; míg most Kállay Béni szerbpártoló beszéde óta, oroszosan, csak két kis szőrfoltot hagy tenyészni a fülei alatt.
És ez azért roppant célszerű dolog, hogy ha valami idegen vetődik Magyarországra, nem szükséges sokáig tanulmányoznia a magyar mágnásoknál uralkodó politikai hangulatot.
Mindössze az Asbóth szakállára vet egy pillantást.”
Teoretikus is volt, akinek roppant eredeti ideái voltak. Az egyik idea szerint, azért voltak annak a kornak a társadalmi viszonyai és a műveltsége annyira silány, mert a gyerekek az iskolában nem tanultak – görögül:
„De hiszen, ha már a született mágnások is olyan nagyon lovagiasak, hogy egy pár görbe szóért irtóháborút indítottak a skriblerek ellen, mennyivel lovagiasabbaknak kell lenniük még a nem született mágnásoknak, kiknek abban való hiányosságát, emebben való bővelkedésük pótolja!
De mert egy francia író szerint, apróságokról lehet felismerni az igazi delnőt, Asbóth azt tartja: a konzervatív urat is.
1. Monoklija van.
2. Tagja a kaszinónak, s nagyságoltatja magát.
3. Puszi pajtása mindenkinek, ki abban a helyzetben van, hogy valami rangot tehet a neve elé. K. Papp Miklós kivétel (2).
4. Jól vív és lő.
5. 11 órakor kel és 5 órakor ebédel.
6. Járatja a Vadász és Versenylapot.
7. Tagja az Athletikai clubnak.
Ez azon hét kellék, mely a konzervatív ember külsőségét képezi, s itt – hogy Kerkápolyi-féle stílusban szóljak – a külső olyan belső, mely annyira megfelel a belsőnek, mintha a külső lenne a belsőnek külseje.”
…
Asbóth írt egyszer egy regényt – szerencsére, csak egyet – amelynek az volt a címe, hogy: „Álmok álmodója”, és nekünk nagy a gyanúnk, hogy ezt egészen magáról írta.
Tinéktek azért szebb álmokat kívánok, fényes lelkű utódim!
Ölel benneteket…
(1) Asbóth János (Szaturnik, 1845. június 7. – Videfalva, 1911. június 28.) író, újságíró, néprajzkutató, politikus, az MTA tagja.
(2) Keresztesi Papp Miklós, (Dés, 1837. október 29. – Kolozsvár, 1880. Február 11.) hírlapszerkesztő.
Sztakó Zsolt, Felvidék.ma
