Megfogni egymás kezét,
összebújni, egymást megölelni
És utolsó szikrájából
annak, ami bennünk emberi
Új tüzet rakni a jövőhöz
És a friss kenyérsütéshez”
(Heltai Jenő)
Szobiné Kerekes Eszter – van, aki e nevet nem ismeri Felvidék szerte? Nem hinném!
Elsősorban arra a generációra gondolok, akikkel hajdan, a hetvenes évek táján több évtizeden át együtt szerepeltek, „nevelkedtek” a legrangosabb hazai színjátszó fesztiválon, a Jókai Napokon férjével, Szobi Kálmánnal, a népművelővel és a LANT irodalmi színpad szereplőivel, nézőivel.
De Eszter asszony óvónőként is ismert volt nemcsak szülőfalujában, Búcson, ahol több generációt indított el a csodálatos mesevilág és játék-ország útján az életbe. Ismerték őt régiószerte kolléganői, akikkel számtalan tanfolyamon volt együtt, majd később oktatóként tették a dolgukat az anyanyelvi oktatás védelméért.
Több mint húsz évvel ezelőtt is kolléganőivel együtt ötlötték ki a „magyar gyerek magyar iskolába” program részeként a felvidéki magyar népviseleti bemutatók „megörökítését” babacsaládok bemutatásával. Nem túlzok, ha azt mondom, Kárpát-medencei viszonylatban is egyedi, amit ekkor elindítottak férje teljes közreműködésével. A felvidéki népviseletek feltárását, megörökítését Kálmán és Eszter minden intézményi háttér nélkül, anyagi segítség nélkül indították el, és hajtották végre, mígnem 2010-ben Eszter – ekkor sajnos már özvegyen – az egykori családi házat is feláldozva megnyitotta Búcson a Felvidéki Magyar Népviseleti Múzeumot (Babamúzeum), mely nemcsak a Felvidéken, de a Kárpát-medencében is egyedinek számít.
Ahhoz, hogy polgármesterek, Csemadok-vezetők is bekapcsolódjanak az országos mozgalomba, s felkutassák az ügyes kezű varrni tudó lányokat, asszonyokat, akik még ismerték az eredeti helyi népviseleteket, nekik is végig kellett járniuk az országot a Csallóköztől- Bodrogközig. A múzeum egy főszponzor, Eszter és bátyja jóvoltából megvalósult, a fenntartását főleg pályázatok segítségével sikerül napjainkban is működtetni.
Aki ismeri Eszter asszonyt, az tudja, hogy egy végtelenül szerény, mindenkit szerető és segítő örökké nyüzsgő ember, akinek kedvenc mottója a fenti idézet. Vagy 200-szor elmondta már kiállításmegnyitók alkalmával. Ő nemcsak mondja, de meg is éli a szeretet átadását. Ezt bizonyítja a barátnői által kerek születésnapja alkalmából szervezett „meglepetés buli”, amiről Eszter asszony mit sem tudott. Huszonöt barátnője gyűlt össze az Emese házban, úgy hogy ő nem tudott róla.
Amikor énekelve fogadták őt a saját panziójában, örömkönnyek között mondta, hogy élete legszebb ajándéka ez a közvetlen, kedves meglepetés, szeretetáradat. Énekkel, verssel, köszöntöttük Esztert, az egyedülit, aki életét (egykor kedves férjével – ma már egyedül) látszólag szürke hétköznapokon és szürke emberként élte, éli. Soha nem önmagáért, de mindig másokért, családjáért és a nagy családért. Nem volt neki könnyű, hisz mindenért nagyon megdolgozott s megdolgozik ma is hetven évesen. Pályázatot ír és elszámol, épít és újít, megjelenik, ahol csak tud, hogy „művét”, a Felvidéki Magyar Népviseletes Babák Házát éltesse, átmentse a jövő nemzedékeknek.
Búcs község hírnevét már nemcsak a régióban, de határokon túl is népszerűsítette. Neve már rég beíródott a felvidéki magyarság kulturális történetébe. Minden bizonnyal helyben, a falujában is megkapja egyszer a megérdemelt tiszteletet.
S amit öröm volt megtapasztalni, a baráti „bulin” ott volt kis családja is, lánya és két unokája, akiknek ma már ritka élmény az ilyen szeretetmegnyilvánulás, s bizonyára soha nem felejtik majd el.
Isten éltesse Esztert a szép kerek születésnapja alkalmából!
A születésnapról készült képeket megtekinthetik a Képgalériánkban.
Dániel Erzsébet, Felvidék.ma
Fotó: id. Kerekes András
