Az Európa-szerte virágzásnak indult helytörténeti kutatásnak köszönhetően manapság vén kontinensünkön talán nincs is község, falu, ahol ne tartanák számon, mikor és hol került sor a település nevének első írásos említésére. Az önkormányzatok, az egyházi közösségek, illetve a civil szerveződések tájainkon is fontosnak tartják, hogy a lakosság ismerje szülőfalujának múltját, azt az időpontot, amikor – az eddigi ismeretek szerint – először írták le az őseink lakta település nevét. Így van ez a Karcsaszél tizenkét történelmi falucskáját magába foglaló Egyházkarcsán és Királyfiakarcsán is. Az itt élők büszkék arra, hogy szülőfalujuk, lakhelyük, a mintegy száz Árpád kori csallóközi település sorában – az első említés időpontját tekintve – az előkelő nyolcadik helyen szerepel!
A képen a II. Endre Árpád-házi magyar király által 1215-ben kibocsátott oklevél eredetijének fénykép-másolata. Ebben C o r c h a alakban mai ismereteink szerint először említik a csallóközi –karcsa utótagú települések nevét.
Az okirat eredetijét az esztergomi Prímási Levéltárban őrzik. A róla készült felvétel hosszú évszázadok múltán, 2000-ben az Egyházkarcsa című falunapi kiadványban, illetve 2003-ban a Királyfiakarcsán megjelent A szent király hűséges fiai című helytörténeti munkában került nyilvánosságra.
Mint az eddigi kutatásokból kiderül, e település nevének első írásásos említése az 1205–1235 közt uralkodó II. Endre által kibocsátott oklevélben fordul elő. A mindössze tizenhárom sornyi, pergamenre írt latin nyelvű okiratban János esztergomi érsek kérelmére a király a pozsonyi várnépek közül Zida, Alus, Bucha, valamint Pál nevű karcsai személyeket felment a várszolgálat alól és C o r c h a (azaz Karcsa: a latin írásmód szerint a ch=cs) nevű falujukkal együtt az érseki jobbágyok sorába helyezte őket. Bartal Aurel A csallóközi Karcsák és a karcsaiak a középkorban című munkájában arra a következtetésre jut, hogy az 1215-ben említett Corcha falu a későbbi Pinkekarcsa volt. Ugyanis ez a falu az oklevélben említett Alus unokája Pynk és utódai után kapta mindmáig fennmaradt nevét. A 13. században Pinkekarcsa és Móroczkarcsa több csallóközi helységgel együtt kerül az esztergomi érsekség birtokába, s e falvak lakosai mint egyházi nemesek évszázadokon át az esztergomi érsekség fennhatósága alá tartoztak.
Az idén, amikor a karcsaszéliek (érdemes felsorolni ezeket a történelmi, néha rejtelmes hangzású helyneveket), tehát az amadé-, sípos-, pinke-, mórocz-, gönczöl-, egyház-, etre-, kulcsár-, királyfia-, erdőhát-, solymos- és damazérkarcsaiak szülőfalujuk első említésének 800. évfordulójához érkeztek, méltán ünnepelhetnek. Mert ez az emlék amellett, hogy e falvakra vonatkozóan egy Árpád-házi király rendelkezését örökíti meg, arról is tanúskodik, hogy 215 évvel az államalapítás után a pozsonyi várbirtok területén már volt Karcsa nevű település, birtok, s ez a helység – pontosabban több -karcsa utótagú település – akkor már létezett, hiszen az okirat a Karcsa nevű falut vagy birtokot létező valóságként említi. Nem vitás tehát: ezek a települések már a honfoglalás idején, a magyarok itteni letelepedése során jöttek létre.
A karcsa szót vagy településnevet a nyelvészek török eredetűnek tekintik. Szerintük a kara (fekete) török szó származéka. A török karaça fekete vizet, a karuça védelemre is alkalmas udvart, udvarhelyet jelent. Egyes névtudományi kutatók nemrég kimutatták azt is, hogy a Karcsa tulajdonképpen régi magyar eredetű férfinév, s jelentései: ölyv, sólyom, kánya vagy vércse. Nyilván ez a helynév-értelmezési vita még nem zárult le. Megjegyezzük, a csallóközi –karcsa utótagú falucskákon kívül a magyar nyelvterületen a Bodrogköz közepén található az egyetlen Karcsa nevű településnév.
A karcsaszéliek jogosan és büszkeséggel tarthatják számon: Karcsáik az egy templom – tíz falu Szent István-i rendelkezés alkalmazásának is szemléltető példái. A 2000-ben tartott millenniumi évfordulós ünnepségek egyik felemelő, a történelmi emlékezetet erősítő helyi eseménye volt, amikor ennek az egyházi vonatkozású közokiratnak keretbe foglalt mását az egyházkarcsai templom előcsarnokában helyezték el.
Értékes kordokumentuma ez a becses történelmi okmány a csallóközi tizenkét Karcsa múltjának. Mind a mai napig szemlélteti és hirdeti: a karcsaszéliek azon a földön élnek, ahol őseik már egy évezrede is éltek és haltak, amely színhelye és tanúja volt az elődök értékeket alkotó munkájának, örömeinek és bánatának. A kései utódok, a jelenkor nemzedékei azzal a reménnyel tekintenek a jövőbe, hogy a Felvidék ősi szállásterületei – közöttük a tucatnyi kis települést egy közösségben tartó Karcsaszél is – az új évezredben is fennmaradnak, s az itt élők mindig tudatosan, hűséggel és szeretettel fogják őrizni és fejleszteni hagyományainkat, nemzeti azonosságunkat, magyar anyanyelvünket és szülőföldünk értékeit.
Somogyi Mátyás, Felvidék.ma