Ezzel a címmel érdekes nemzetközi tudományos konferenciát rendeztek Miskolcon az MTA ottani székházában. Nem egy zártkörű, csak „bennfenteseknek” fenntartott tanácskozás volt ez, ellenkezőleg, tudatosan a nyilvánosság számára is nyitott kapukkal rendezték meg: bárki érdeklődő bejöhetett. Nyilvánvaló volt: a köztudatban máig élő félreértéseket is tisztázni kívántak ezzel. Éppen ezért bár még többen is bejöttek volna! A konferencia alcíme: cseh, magyar és szlovák nacionalizmusok az első világháború éveiben – pontosan kifejezte a konferencia témáját.
Mondhatni: rázós a téma, sok sületlenség elhangzott már erről, sok valótlanságot, túlzást és féligazságot terjesztettek e témáról, különösen azok, akik politikai vagy kizárólag nacionalista szempontból közelítették meg. Az említett tanácskozáson azonban az ilyen megközelítésnek nyoma sem volt. A tudós, aki a tényekre támaszkodik, és azokra hivatkozik, kénytelen-kelletlen tárgyilagos marad akkor is, ha az éppenséggel kellemetlen – márpedig pont az ilyen hozzáállás jellemezte az említett konferenciát is (a konferencia programja itt található: http://www.uni-miskolc.hu/~bolfazek/egymas-mellett-hun.htm).
Ezért is volt fontos, hogy a teljes nyilvánosság előtt zajlott a tanácskozás, vagy mondhatni így is: információcsere, hiszen maguk a történészek is többször említették, hogy számukra ismeretlen tényeket tudtak meg, s természetesen a közönség kérdései is teret – és választ – kaptak. Remélhetőleg (népszerű) kiadványban is hozzáférhetők lesznek majd az elhangzott, aránylag rövidre fogott, ezért tömör előadások. Ez végül a tudomány értelme: közkinccsé tenni a „laboratóriumi” ismereteket.
Ami Miskolcon elhangzott, példaszerű együttműködés eredménye volt, már csak azért is, mert kényes témáról volt szó, amelyet azonban kölcsönös megismerés híján nem lehet érdem szerint objektíven értelmezni. Ezért kell hangsúlyozni itt is a kölcsönösséget, a kölcsönös megértést: hiába verem a nacionalista mellemet, ha nem ismerem a másik fél tetteinek rúgóját és valós történését. Ha már egyszer itt élünk egymás mellett, nem élhetünk egymás ellen, hiszen azzal nem a saját igazunkat bizonyítjuk, sokkal inkább ártunk: egymásnak és főleg önmagunknak.
Az ilyen igyekezetet nem is lehet elég gyakran hangsúlyozni: a közfelfogás még mindig túl egyoldalúan, gyakran (akár jóindulatú) tévhitek alapján értékeli a szlovák-magyar történelmi eseményeket – s ez mindkét félről elmondható. A nemzetieskedő, hőbörgő megnyilvánulások sajnos még túl gyakran nem csupán primitívek, de útszéliek is, főleg pedig nem objektív tényekre támaszkodnak, hanem szubjektív áligazságokra. A megbékélés nehéz, göröngyös út, de ha kölcsönös, ez az egyetlen célravezető út. A történészek fontos feladata, hogy ehhez hozzájáruljanak a valós, objektív, megértést szolgáló tények szolgáltatásával. Ezért is volt fontos a miskolci konferencia, amelyet remélhetőleg majd több hasonló is követ.
Aich Péter, Felvidék.ma
