A pelsőci magyar tannyelvű alapiskola egy kiváló magyar költőnek, Pelsőc nagy szülöttének, díszpolgárának, Dénes Györgynek vette fel a nevét. A költőtársra Mács József emlékezett.
„A névfelvételt tudni fogja nemcsak ennek a szép gömöri községnek, a hajdan volt vármegye székhelyű Pelsőcnek és gyönyörű vidékének minden lakója, hanem erről a nagy jelentőségű eseményről minden szlovákiai magyar, s Budapest, Magyarország és az egész Kárpát-medence magyar népe is értesül. Hiszen Dénes György nevét versei és gyermekversei révén ma már az egész Kárpát-medence magyar nyelvterületén ismerik, sőt, számos helyen éltetik is.
A második világháború utáni kezdet, nem elég újra és újra elmondani, nem volt könnyű. Sokkal kegyetlenebb és brutálisabb volt, mint amit elődeink az első Csehszlovák Köztársaságban megéltek. S ez azért történt úgy, ahogyan történt, hogy a szülőföldjén maradt magyar, akármilyen támadás is éri, már pisszenni sem merjen.
A pelsőci magyar iskola névadója, Dénes György a saját bőrén érezte ezt az akkor velünk szemben keltett 1945 utáni őrülethullámot, s ahogyan lehetett, tett is ellene, a kockázat vállalástól sem riadt vissza. Szenvedtetően embertelen előzmények után jutott el ez a kelet-közép-európai világ, s benne Csehszlovákia is ahhoz a felismeréshez, hogy a kommunista hatalomváltás után a Csehország területére kényszerített s hazaszökdösött magyarok és a szülőföldjén maradt minden magyar sorsát rendezni kell, s a magyarok biztatónak tartották, hogy megalakul a Csemadok, megjelenik az Új Szó, megnyílnak a magyar iskolák, majd megjelennek sorra a lapok, a Fáklya, a Szabad Földműves, a Hét, a Dolgozó Nő és a többiek, s megjelenik az Irodalmi Szemle is, és már nem büntetnek senkit a magyar anyanyelve használatáért, s ebbe a jobb irányba elmozduló világban jelentkezett Dénes György az egyszerre felfigyeltető és sokakat megörvendeztető verseivel, elsősorban az Új Szó hasábjain, és azután minden további magyar lapban is.
Elolvasva újra az általa válogatott, s 1983-ban a Madách Kiadónál megjelent Hajnaltól alkonyatig című régi és új verseket tartalmazó kötetét, nem nehéz felismerni, hogy Dénes Györgynek Pozsonyban is Pelsőc és hőn szeretett szülőföldjének a magyarjai s a káprázatosan szép, erdővel és tisztásokkal borított hegyei kínálták szinte élete végéig a megírásra érdemes élményt. Benne lüktet ezekben a versekben az otthon, a szerelem, a házasság, s a fokozatosan három gyermekessé szaporodott család és az élet minden pozsonyi és otthoni szépsége és szomorúsága. Szándékosan hagytam utoljára élményvilágának talán legerősebb gazdagítóját, a Sajó- és Csetnek-völgy hatalmas, gyönyörűséges őrzőjét, a Nagyhegyet, amelyre úgy is tekinthetett, ha haza-hazatért, mint nagy múltú szülőfaluja legállhatatosabb őrzőjére.
Számomra teljesen érthető, hogy Pozsonyba kerülve a változás öröme vezette tollát, mint ahogy a Bábi Tiborét, a Gyurcsó Istvánét és az Ozsvald Árpádét is, s lehet, furcsán hangzik, amit Dénes György barátommal kapcsolatban utólag most elmondok, hogy a verseiben megfogalmazott változás okozta öröm és lelkesedés igen-igen szükséges volt akkor és később is a még mindig rémületben tartott szlovákiai magyarok számára! S ha a kelet-közép-európai nézetek neves irodalmárai sem tudtak ellenállni a sematizmus kísértésének, hogyan lehettünk volna mi képesek erre, akik a szülőföldjükről elűzött, felkészült magyar értelmiség helyére, vagyis üres terepre érkeztünk. Egyesek elfelejtették volna már, hogy a késéssel megnyílt magyar iskolák katedráira mi akkor csak hathetes és kilenchónapos tanfolyamokon képesített tanítókat tudtunk állítani?
Ilyen gyötrelmesen kezdődött számunkra a második világháború utáni élet. Dénes György kész költőként érkezett szülőfalujából a nagy magyar múltú Duna-parti Pozsonyba, és valamennyien felnéztünk rá! S amikor a szlovák rádió magyar szerkesztőségébe került, s családja a Pozsonyhoz tartozó Recsén kapott lakást, máris a vidéki és a fővárosi magyar író értelmiség fő és gyakori találkozóhelye lett az otthonuk. Az ő lakásukban cseréltünk gondolatot sokszor az éjszakába nyúlóan, s a téma ismétlődően mindig a szlovákiai magyarság hátrányos helyzete volt, s rögtön hozzá teszem, hogy nagy bajunkat, és elégedetlenségünket, mindig a jobbítás szándékával vettük a szánkra.
Ezen a napon, a névfelvétel örömmámorában, jó szívvel elmondhatom Dénes Györgyről, kedves barátomról, hogy olyan isteni tehetséggel megáldott költő volt ő, aki haláláig nem felejtkezett el arról, honnan jött. Pelsőc volt haláláig költői hátországa. Ezt egyébként az egymást követő köteteinek a verseivel félreérthetetlenül bizonyítja.
S mikor elkövetkezett annak is az ideje, hogy a magyar iskolás gyermekek és a szüleik nagy örömére kötetekbe foglalja és megjelentesse remek gyermekverseit, a magyar vidékek magyar iskolái Dénes György verseitől lettek hangosak. Itt és most hosszan kellene szólnom a gyermekeknek írt bájos és leleményesen játékos verseiről, de úgy gondolom, és teljesen magától értetődőnek tartom, hogy a Dénes György Magyar Tannyelvű Alapiskola délelőtti ünnepsége az ilyen költeményeitől volt hangos.
Szándékosan hagytam beszédem végére az egész Kárpát-medencében ismert erdélyi író, Asztalos István, egyik híres regényének a címét: Szél fúvatlan nem indul. Nem ok nélkül teszem. Az iskola mostani névadásával függ szorosan össze, illetve a szlovák-magyar tagozatos iskola rendszerváltás utáni szétválasztásával, amelyről utólag is elmondható, hogy a bölcs és dicséretes helyzetfelismerésnek köszönhetően jókor, jó időben történt. Köszönet érte a gyorsan és bátran cselekvő akkori igazgatóhelyettesnek, Máté Lászlónak, akinek ki kell mondanom a nevét, még ha a sógorom is.
Kedves Dénes György, drága barátom, a pelsőci magyar iskola méltó névadója! A mai naptól szülők, pedagógusok és az önkormányzat jóvoltából neveddel magasztosul és állandósul az iskola további jó híre. És most már csak a pelsőci és a környékbeli falvak öntudatos magyar családjainak a határozottságán és bölcsességén múlik, meddig él ez a szép iskola a falu nagy szülöttének és költőjének, Dénes Györgynek a nevével. Én optimista vagyok, és mélységesen hiszem, hogy az idők végezetéig.”
Mács József, Felvidék.ma
Elhangzott a pelsőci Dénes György magyar tanítási nyelvű alapiskola névadó ünnepségén, május 19-én. {iarelatednews articleid=”53874,52805″}
