Két napos honismereti túrát vezettem június 5-én és 6-án tájainkon. A mikrobusznyi túrázó tagjai valamennyien a történelmi Hont megye egykori nemesi családainak – a Tersztyánszkyaknak, az Ipolyi-Stummereknek, a Szmrecsányiaknak, illetve a Horváthyaknak – a leszármazottai voltak. A barangolás célja elsősorban az volt, hogy a múltjuk, családfájuk iránt érdeklődők megismerkedjenek azokkal a helyekkel, ahol felmenőik éltek; megtekintsék a még álló régi kúriákat, kastélyokat, templomokat, illetve azok helyét; leróják kegyeletüket az ősök még fellelhető sírjainál stb.
Az utat már néhány héttel ezelőtt előkészítettük s körbejártuk a fő szervezővel, Havass Miklós családfakutatóval és segítőivel, Alkér András mérnökkel, valamint Tersztyánszky Éva könyvtárossal. Most az első megállónk Ipolynagyfalun volt. Ez a Tersztyánszky család honti ágának egyik ősi fészke. Az igen régi Nepomuki Szent János-szobornál állt a család ősi kúriája. Lakói közül itt csak azt a Tersztyánszky Sándort említjük, aki a XIX. század negyvenes éveiben Hont első alispánja, táblabíró és királyi tanácsos volt. Fiatal korában nagy szeretettel járt hozzájuk a rokon, Ipolyi Arnold is. A hely szellemét a volt kúria helyén Alkér András idézte, akinek édesanyja még lakta az itteni hajlékot. A nemes úriember, Tersztyánszky Sándor ma a község temetőjében pihen, ahol még áll az ő, a felesége, és a fia sírjele. A túra résztvevői ezeket meg is koszorúzták, majd a falu templomában álltak meg, ahol a szószékén látható a család címere. A polgármesteri hivatalban rövid és szíves fogadtatásban is részesültek.
Ipolyszécsénykén a középkori templomot tekintették meg. Itt is voltak birtokaik a családnak, s valahol itt temetkezett az ősök néhány tagja. Sajnos, ezt a helyet már nem találtuk meg. Ám látható a templom melletti temetőben egy Horváthy-sír, kövén ezzel a felirattal: „Itt nyugoszik/ a dicső Föltámadás reményében /disznósi/ Horváthy Lajos/ m.kir.honvédhadnagy/ Megh. 1884. Február 18-án/ Életének 32. évében/ Az örök világosság/ fényeskedjék neki”. Eme helyen is elhelyezték a nemzeti színű szalagot a kirándulók.
A következő állomás Nagycsalomja volt, ahol a vidék egyik legszebb középkori templomának felújított romjait tekintették meg. Az Ipolyi-Stummer család neves fia, Ipolyi Arnold tudós püspök is gyakran megfordult itt, s a túravezető idézte is ezzel kapcsolatos egyik, Pongrácz Lajos rokonához-barátjához írt levelének alábbi sorait: „Eszembe jut mit a csalomjai templomról írsz. Ha nem is a legrégibb – mert átmeneti korból való t.i. a románból a gótba s így XIII-dik századi építés volna, mégis igen érdekes. S még érdekesebb rám nézve, hogy árnyában falai alatt növekedve, hazai monumentális műveink első magyarázójává nőttem ki magamat. Talán meglátogathatom még Hontot ez irányban is átkutatva. Óhajtanám historiailag is ismertetni.”
A Pusztatemplom melletti régi temetőben még látható két Horváthy-emlék is. A disznósi Horváthyak ugyanis birtokosok voltak Nagycsalomján. Az itt található egyik sírkövön ez olvasható: Itt nyugszik Tekintetes/ Horváthy Lajos/ Több Megyék Tábla Bírája/ elhunyt életének 73dik. Évében 1844″. A másikon ez áll: „Itt nyugszik tekintetes/ Horváthy Lajos úr hitvese/ született Gáspár Fausztina asszony/ Meghalt életében 60-dik évében 1844″.
Körbementek a kirándulók a falu egy részén is, megtekintve kívülről a római katolikus és az evangélikus templomot. Az utóbbi egyik harangját épp a Tersztyánszkyak adományozták az egyháznak.
Ipolykeszi is több témába illő látnivalót kínált a családtörténeteik iránt érdeklődő túrázóknak. Először a neoklasszicista templomot tekintették meg, amelynek belső képeit nemrégiben Lencsés Zsolt magyarországi festőművész készítette, megörökítve Ipolyi Arnold portréját is, s helyet adva az alábbi Ipolyi-idézetnek: „Azon nemzet, mely emlékeit veszni hagyja, azzal saját síremlékét készíti.” A kirándulók a templom sekrestyéjében láthatták, ama országzászlót is, melyet a visszacsatoláskor a Stummer-Ipolyi család leszármazottai adományoztak a falunak. A szépen hímzett műtárgy egyik felén a királykoronás címert tartó két angyalt látjuk ezzel a felirattal: „Így volt, így lesz! Ipolykeszinek az Ipolyiak. 1938.” A másik oldalt nagy Magyarország térképe díszíti a „Hiszünk nagy Magyarország feltámadásában!” felirattal.
Ma már tudjuk, hogy Ipolyi nem Keszin született, de ez volt gyermekkorának színhelye, első eszméléseinek kedves faluja. A templom hajójának külső keleti falán látható az az emléktábla, melyet még a XIX. század utolsó évtizedeiben tettek ide. Rajta ez a szöveg olvasható: „Itt eme hely növelé Ipolyit kora zsenge szakában/ Míg lőn egyháznak, honnak, ör֊ökre dísze!/ Művészet, tudomány gyászt öltve siratja kimultát,/ S nagy neve emlékét őrzi míg él a magyar./ Szül. 1823. Okt. 20./ Megh. 1886. Dec. 2./ Állíttatott hontmegyei tisztelői által,/ 1881. Okt. 20.” A szöveget a püspök jó barátja, Pajor István költő írta, a tábla állításának szorgalmazója-szervezője pedig az ugyancsak jó barát és tehetséges rokon, Pongrácz Lajos volt. A leszármazottak Hutár Márk plébános jelenlétében ezt is megkoszorúzták.
A Tersztyánszkyak a falu másik neves birtokosai voltak, kiknek eredete II. Endre királyig vezethető vissza. Keszi Szög nevű részén a XVIII. században építették klasszicista kúriájukat. A család egyik ismert tagja, a megye számvevője, II. Mihály, aki Stummer Emerenciát, az Ipolyi-rokont vette feleségül. (A Tersztyánszky és a Stummer család egyébként már előbb is keveredett házasság útján: II. Mihály második feleségétől, Tanáts Zsuzsannától született lányát, Annát Ipolyi nagyapja, Stummer Ignác vette feleségül.) Az említett kúriát tehát az idők folyamán mindkét család lakta, s feltételezhetően ez volt Ipolyi gyermekkori háza is. Ma az épület egy részében a Rados család lakik. A leszármazottak e helyet is felkeresték természetesen.
Tersztyánszky Mihály és Stummer Emerencia gyermeke volt volt többek közt, az a Tersztyánszky Bertalan dr., honti főügyész, aki feleségével, Gyürky Emíliával együtt Ipolykeszin halt meg, s a később emelt temetőbeli sírkápolnában nyugszik.
A szép temetkezési kápolnát neoklasszicista stílusban emelték a múlt század elején. Ugyanekkor tett 100 korona törzstőkével az építmény fenntartására egy alapítványt Tersztyánszky Andor földbirtokos, a fentiek gyermeke. A sárgára meszelt épület kőkeretes, gótikus ajtaja felett karcsú tornyocska látható, melynek ugyancsak csúcsíves, kőkeretes ablaka van. A tornyot piros pléhvel fedték, csúcsán egy gömbön keresztet helyeztek el. A bejárat feletti márványtáblán ez olvasható: „Tersztyánszky család/ nyughelye/ épült 1900. évben”.
Az leszármazottak ide is ellátogattak. Jó lenne, ha a jövőben az érintett települések és az utódok sok tekintetben szorosabban együtt működnének. Hisz tennivaló, sok szép munka akadna bőven. A helybelieknek illene tudniuk, kik is voltak azok, akik falujukban éltek, temetőjükben nyugszanak. Az utódoknak számon kellene tartani, el kellene készíteni elhunytaik kataszterét. A sírokat valamilyen együttműködés folytán karban kellene tartani, a sírjeleket felújítani, szövegeiket olvashatóvá tenni. Reméljük ez a túra erre is ösztönzi majd az érintetteket, hisz annak további állomásai is sok-sok ismert, vagy kevésbé ismert dolgot pontosítottak, hoztak felszínre. A következőkben ezekről is ejtünk majd szót.
Csáky Károly, Felvidék.ma
A felvételeket a szerző készítette
{iarelatednews articleid=”53711,53599,53212,53167,53004,52907,52848,52695,52649″}
