A Szentkereszt felmagasztalásának ünnepét követő napon tartjuk Szűz Mária felmagasztalt anyai fájdalmáról való megemlékezést. A Hétfájdalmú Szűzanya ünnepe Szlovákiában munkaszüneti nap.
„Ó én édes uracskám,
Egyetlen egy fiacskám!
Síró anyát tekintsed,
Bújából kinyujtsad!
Szemem könnytől árad,
Én keblem bútól fárad.
Te véred hullása
Én keblem alélása.
Világ világa,
Virágnak virága!
Keservesen kínzatol,
Vas szegekkel veretel.
Ó nekem, én fiam,
Édes mint a méz!
Szegényül szépséged,
Véred ürül vízként,
Siralmam, fohászkodásom –
Terjed kívül.”
(Ómagyar Mária-siralom)
Költészetünk fent idézett legrégibb és legszebb középkori emléke, máig fennmaradt első összefüggő verse, az Ómagyar Mária-siralom már a 13. században tanúskodott népünk Mária-tiszteletéről és kultuszáról.
A Fájdalmas Anya iránti szeretet máig fennmaradt. Szeptember 15-én, közvetlen a Szentkereszt felmagasztalását követő napon emlékezünk rá. Természetesen – mint Bálint Sándor a vallási néprajz nagy szakembere is írja – „Mária hét fájdalmát az egyházi év fájdalmas pénteken is számontartja, de ez a nap a nagyböjt ősi liturgikus rendjében mindig megmaradt jövevénynek.
Ezért volt szükség önálló ünnepre, mely az emésztő anyai fájdalomnak egyszerre archaikus és szakrális képzetvilágát dicsőíti meg.” (Ünnepi kalendárium. Internetes változat.http://jelesnapok.neumann-haz.hu)
A kultusz eredetét Bálint Sándor szerint feltételezhetően „a keresztesháborúk Szentföld-élményében születő passimómisztikában” kell keresnünk. A fájdalom kultuszát aztán az Evangélium tekintélye is megalapozta: „S a Te lelkedet is tőr járja át, hogy kinyilatkoztassanak sok szívből a gondolatok.” (Lukács ,35)
Buzgó vallásos népünk Mária iránti mély tiszteletét ébren tartották a többször említett ponyvairodalom énekei s a szebbnél szebb archaikus imádságok is. Az előbbiekből megható alkotásokat találunk a Hat új Istenes énekek és két ajánlatos ima című, Bagó Mártonnál 1865-ben Budán nyomtatott kiadványban is. Ez az Ipoly menti szentasszonyok körében is közkézen forgott. Egyik példánya gyűjtéseim során került a kezembe Paláston. A fájdalmas szűz Máriához című ének első versszakainak sorai így hangzanak:
„Oh, jaj nékem, Máriának,
Jaj, keserves egy anyának.
Jaj, mely nagy bánatban vagyok,
Mert már tudom, árva vagyok.
Rárohantak szent fiamra,
A farkasok bárányomra.
Jaj, már tudom, hogy megölték,
Keresztre fölfeszítették.
Oda van már reménységem,
Kiben bízott az én lelkem.
Jaj, hát már most hová menjek,
Vigasztalást jaj, hol vegyek?
Szánjatok meg jó barátim,
Kik tudjátok árvaságim.
Jaj, mert megszakad a szivem,
Haldoklik már szép szülöttem.”
(1865,5)
Archaikus imádságaink Máriát, a szenvedő asszonyt gyakran azonosítják a fehér rózsával, s több népies imaszövegünk is Fehér rózsa Mária metafórával kezdődik. Erdélyi Zsuzsanna megannyi ilyen variációt közöl Hegyet hágék, lőtőt lépék című kötetében (1999), s magam is gyűjtöttem ilyet nemrégiben Ipolyfödémesen . Az Annusné Vistyik Mária (1926) által közölt ima gyönyörű képpel indul, több költői eszközt tartalmaz, s Mária gyönggyel gyökerező, arannyal virágzó fehér rózsaként lép be elénk.
A szakrális teret aztán négy szép őrzőangyal vigyázza, az imádkozó pedig képzeletben Szűz Mária ágyában, Ábrahám kertjében fekszik. „Három-négy szegélyben/ Négy szép őrangyal,/ Őrizzetek angyalok,/ Mert én lefekszek a Szűz Mária ágyába,/ Ábrahám kertjébe.”
Az imában mintegy összekapcsolódik az Ó- és Újszövetség, s nem hiányoznak a látomáslíra elemei sem: aranyos-gyémántos templomban Jézust látjuk vérben és könnyben. (Csáky 2005,90-91)
A szenvedéstörténetet idézi az az archaikus ima is, melyet épp Erdélyi Zsuzsanna jegyzett le 1972-ben Egerben, a falumbeli (kelenyei) Csáki istvánné Máté Máriától, aki akkor épp egy búcsún vett ott részt.Az imaváltozat egyik része így hangzik:
„Ha kimegyek ajtóm elejibe,/ Föltekintek a magos mennyégbe,/ Ott látok egy aranyos kis káponkát,/ Benne látom Szűz Máriácskát/ Térdig vérbe,/ Könyékig könnyűbe.” (Csáky 2005,93)
Az említett egri búcsúba egyébként gyakran eljárt az Ipoly menti Palást község egyik „szentasszonya”, Pásztorné Péter Erzsébet is. A szerviták templomában áll a Bűnösök menedékének, a Fájdalmas Anyának csodás hírű kegyszobra, mely a Jézus térdre roskadt holttestét magához vonzó Máriát ábrázolja.
Feltétlen szólnunk kell itt a felvidéki magyarság kedvelt szent helyéről, Sasvárról is. Az itteni késő barokk pálosrendi templom főoltárán van elhelyezve az az 1565-ből származó késő reneszánsz szobor, amely az irgalmas, Hétfájdalmú Istenanyát ábrázolja karjában halott fiával. Ginelli Mária és Buganová Kaludia egyik tanulmányában olvassuk, hogy „Az isteni szenvedést ábrázoló színezett Piéta 106 cm magas szobor. Az ülő Szűz Mária a halott Krisztussal ölében, élettelen teste mellett nyugodnak kezei, az anya fia fejét támasztja. Az Istenanya ruhája redőzött, palástja harang alakú. Mindkét alak fejét aranyozott korona díszíti, Mária arca fájdalmas. A művésznek sikerült a reneszánsz előkép után kihangsúlyoznia az öltözet dekorativitását és díszítését.” (2001.Internetes változat.http://209.85.135.104)
A kegyhelyről, illetve a kegyképről Szilárdfy Zoltán is értekezett, megemlítve többek közt, hogy az eredetileg kőoszlopra állított faszobrot gróf Czobor Imre és felesége, Bakich Angelika fogadalomból emeltette. 1773-ban a kegyszobrot, amely egy háromszögletű kápolnában volt elhelyezve, a pálosok gondozására bízták. A szobor ismeretlen felvidéki mester alkotása. A trianoni béke után ezt a Patrona Slovaciae elnevezéssel illették (1994. Internetes változat. http://www.bucsujaras.hu/sasvar), a Hétfájdlamú Szűz Máriát ugyanis 1927-től Szlovákia patrónájaként tisztelik.
Sasávárra a többször idézett palásti Pásztorné Péter Erzsébet is vezetett búcsúsokat. Oda „jobban gyermekáldásért mentek a búcsúsok. Gyalog jártak oda is, valami vízen (a Vág folyón – Cs.K. megj.) is átmentek hajócksán”. Gyakran hoztak magukkal Piétát is búcsúból, amit a zarándokhely melletti műhelyben olcsón, sorozatban gyártottak.
Ilyen szobrokat helyezték el az Ipoly mentiek a házioltárokon vagy a házak homlokzati bemélyedéseiben. Fennmaradt egy itt énekelt dal szövege is, melyet Ipolyvölgyi Németh. J. Krizosztom is közölt a Búcsújárók könyvében: „Fájdalom napja van ma, öltözzetek gyászba!/ Könnyes szemmel nézzetek a Szűz Máriára!/ Mily sűrűn hullanak anyai könnyei,/ Mert szent fia holttestét karján öleli.” (1991,248)
„Fájdalomnak ünnepére, jöttünk ide, e szent helyre” – énekelték hosszú évtizedeken át az Ipoly mente néhány településének lakói, akik a Fájdalmas Szűz ünnepén kijártak az ipolyviski szent kútyikához, hogy részt vegyenek az ottani búcsúkon. 1829-ben épült ott egy „kisded kápolna” a Szűzanya tiszteletére. A falu jegyzője 1865-ben ezt írta róla Pesty Frigyesnek: „Egy part oldalban nagy árok felett fekszik a Szent Kúti Kápolna, ahová olykor a szomszéd községekből is ájtatoskodni által jönnek, sőt ezen kúti víz, melly szárazságokban kiszáradni szokott, már több esetben hasznos gyógyerejéről ismeretes.”
A „kápolnai búcsút” szeptember harmadik vasárnapján tartották itt, a Hétfájdalmú Szűzanya tiszteletére. Ilyenkor „prosecióval” jöttek Ipolyvisk és a környék – Alsószemeréd, Deménd, Százd, Szete, Pereszlény – lakosai. Amint Tóth Gézáné Bartal Erzsébet (1925) viski adatközlőm elmondta: a menet élén haladtak a lányok, fehér ruhába öltözve. A nagyobbak a vállukon vitték a Fájdalmas Szűzanya szobrát, a kisebbek a szoborra kötött sokszínű szalagokat fogták. Őket követték a fiatalasszonyok és az idősebb emberek. Lassan haladtak, az út körülbelül másfél óráig tartott. Ezalatt elmondták a három – Örvendetes, Dicsőséges, Fájdalmas – rózsafűzért, és szép Mária-énekeket énekeltek. Megérkezésükkor a kegyszobrot a kápolna elé tették. (Csáky 1993,99-100)
Az Fájdalmas Anya Ipoly menti kultuszát bizonyítja továbbá az is, hogy templomokat, kápolnákat szenteltek tiszteletére errefelé is, állítottak az Isten házában Fájdalmas-oltárokat, s szinte csaknem valamennyi templomban ott látni a Piétát is.
Ipolykér község Kiskér nevű falurészének kápoplnáját a tornya alatti emléktábla szerint 1924-ben állíttatta Terényi István. A Hétfájdalmú Szűzanya tiszeletére szentelt kápolna azonban ennél jóval régebbi lehet. Több kiadványban 18. századi barokk építményként emlegetik. A kápolna Terényi István hajdani telkén áll, s bizonyára ez az értelmes, iparkodó gazda és mesterember építtette újjá a 20. száazd elején. Az itteniek elbeszélése szerint a hajdani kovácsmester a tüzes cséplőgépnél fél szemére megvakult, s hálából – hogy a másik szeme világa megmaradt – fordított volna nagyobb összeget erre az építményre.
Azt is állítják a kériek, hogy a kápolnában lévő Piéta szintén Terényi adománya. Pozsonyból hozta volna a nemes lelkű ember három napon át gyalogolva. A Piétát mint 19. századi népi plasztikát tartják számon a műemlékesek. (Csáky 2006,18)
Paláston a templom északi, Fájdalmas Szűz-mellékoltárán látható egy szép Piéta. A tőrrel átszúrt szívű Szűzanya a halott Jézust tartja ölében. A Fájdalmas Szűz kinti szobra, a gyönyörűen megmunkált Piéta egykor a templomban volt. Ma annak közelében, egy magas kőtalpazaton áll, fölötte csipkézett horganyfedéllel. Nem a megszokott alkotás ez: Mária kék ruhában van, alatta látható a piros Mária-szív, s ugyanez látható a ruha alsó részén egy rózsafüzérrel. A Szőlőhegyi-kápolnában is a Fájdalmas Szűz szobrát helyezték el az Alsok nevű falurész lakói. A kápolnát 1945-ben emelték, így könyörögve a fogságba került palástiak hazatéréséért. A Sipka-oldali temetőben is áll egy Fájdalmas-kápolna. Egy szegény asszony állíttatta ezt, akinek férje a tengeren túlra ment, s az asszony az 1930-as évek elején állítólag itt látta meg a Szűzanyát. A benne elhelyezett szobrot mára kilopta valaki.
Zsélyben a főoltár közelében helyezték el a szép Piétát. Egy nem mindennapi Piéta-alkotást látni a felsőszemerédi templom Szentsírja felett.
Ipolyvarbón az egyik mellékoltárt a Mater Dolorosa tiszteletére állították. Ennek Piétája is eltér a megszokott ábrázolású hasonló szobroktól: a Fájdalmas Szűz itt palástban és piros ruhában van, balján, a szíve felett egy átszúrt tőr látható. Jézust nem az ölében tartja: jobb karjával a halott feje alatt, a vállánál öleli át, baljával pedig Jézus karját fogja.
Szinte ugyan ilyen a szetei templom Piétája is, illetve hasonló az ipolybalogi templomban, valamint a lukanényei öregtemplom mellékoltárán látható alkotás is, azzal a különbséggel, hogy itt nincs tőr Mária szívében. Van mellékoltára a Fájdalmas Szűznek Kelenyén és Inámban is. Az itt látható Piéták szintén hasonlítanak az ipolybalogihoz.
Valamikor Inám falu egyébként filiálisa volt az ipolynyéki anyaegyháznak. Ipolynyéken, pontosabban a falu felsőnyéki részén még áll az a 18. századi fájdalmas kápolna, melyben 1992-ig a Sasvári Szűzanya szobra volt látható. Akkor ezt kilopták innen. Ugyancsak ellopták azt a Fájdalmas Anya-szobrot, amely a falu nagyhegyi kápolnájában volt. (Korcsog 2005,45-46)
A nagycsalomjai Piéta egy 70 cm magas, polichrómozott fából készült 19. századi alkotás. Ipolyszalka templomában egy reliefes Piéta látható. A faluban igen erős és máig ható a Mária-kultusz, melynek ékes bizonyítéka, hogy tiszteletére ma is állítanak szobrokat. 2005-ben például a Zimanné Frastacky Magdolna által szervezett Magyar Házon szentelték fel a Hétfájdalmú Szűz domborműves reliefjét.
Egegen a templom tornya alatti részben, egy ovális keretben látható a Hétfájdalmú Szűzanya képe. Rusztikus munka a 19. század elejéről.
Láthatók Piéta-alkotások egy-egy síremléken is. Szalatnyán a templom déli oldalán, a felvezető lépcsősor jobb felén áll a Dyrner család síremléke. A kápolnaszerű síremlék nyitott boltívében egy szépen megmunkált Piéta látható, mögötte pedig egy lepellel ellátott kereszt áll. A síremléket nemrégiben a Nepomuki Szent János Társulat újíttatta fel, a falu lakosai pedig rendszeresen gondozzák és virágozzák.
Ipolyhídvégen a temető bejáratánál áll egy 18. századi festett késő barokk kő Piéta, alatta Szent Anna szobrával.
Csáky Károly, Felvidék.ma
A képek Csáky Károly felvételei {iarelatednews articleid=”43602,41610,30202,24316,7227″}
