A népi hitvilágban a tej, mint a tehén tartozéka szerepel, és így szoros kapcsolatban volt a tehénhez fűződő hiedelmekkel. A tejhez fűződő babonák és mágikus eljárások általánosan is elterjedtek voltak Európa parasztságánál. A magyar népi hitvilág egyik leggazdagabban variált, még a XX. században is eleven hiedelemköréről van szó, amely szoros kapcsolatban állt a boszorkányhittel. A népi hiedelem és a fennmaradt boszorkányperek tanúsága szerint, a boszorkányok egyik legfontosabb tevékenységi területe a tehén megbabonázása, illetve a tej megrontása volt. Mivel a tehén egykor az egyszerű falusi emberek legnagyobb kincse volt, és a tej értékes tápanyagként szerepelt, a tehenet ért kár igen jelentősnek számított. A boszorkányok által rontást elszenvedő állat megbetegedett, vagy elkóborolt, esetleg az addig bőséges tejet adó tehén teje elapadt, netán véres tejet adott, de rontás okozhatta akár azt is, hogy a megellet jószág barmai elpusztultak.
A tehén megrontásával kapcsolatban Nagyszelmencről (szlov. Veľké Slemence) származik a következő rövid történet: „Vót olyan, hogy behajitottak a kutba egy csontot, utána a jószág mán a kut közelibe se ment. Mivel az állatok mán igen szomjaztak, a gazdák keritettek egy olyan embert, aki megmagyarázta, mirül van szó. Kivették a csontdarabot a kutbul, oszt minden rendbe gyött.” Másik eset: „Elvittek egy megdöglött kisborjút a másik határba (az illető tudta, hová kell elásni), az éven több borjú nem ellett azon a helyen.”
A tehén megronthatóságába vetett hit tehát Bodrogközben is általános volt. Az emberek szerint a tehénmegrontást általában boszorkányok követték el, illetve az e „tudományhoz” értő rosszlelkű szomszédok ronthatták meg egymás jószágát. A bodrogköziek a rontásra úgy emlékeznek, hogy aki rontott, nem azért tette, hogy abból akart netán megélni vagy hasznot húzni, hanem csupán irigységből. A hiedelmek szerint általában a megrontás ment könnyebben, „visszacsinálni”, vagyis levenni a rontást az áldozatról, kevesebben tudták. Azért, „mer az rossz szervezetü (lelkű) ember vót”, mondták a nagyszelmenciek. Amikor rontás gyanúja merült fel, az adott gazda általában egy közeli „tudományos” segítségét kérte, aki megpróbálta a rontást levenni, végső esetben magához a rontóhoz fordulva kellet kérni a rontáslevételt.
Igen gazdag a megrontott tehén gyógyítására vonatkozó hit és gyakorlat, amikor is a gyógyító műveletek egy részének közvetlen célja a rontó bántalmazása, illetve kilétének kitudakolása volt. Történetek szólnak arról is, hogy a rontáslevételt végző személy állítólag képes volt mágikus praktikáival elérni, hogy a kliensét megrontó személy hirtelen megjelenjen. Erről szól a következő bodrogközi, pontosabban kaposkelecsényi beszámoló (Kaposkelecsény vagy Nyarádkelecsény, szlov. Kapušianske Kľačany): „A kovácsnak vót egy komája a szomszéd községbe, akinek elmondta,hogy megrontották a tehenét, aki azt válaszolta neki: eriggy haza, jó lesz minden. Ennyivel érjem be?, kérdezte a kovács. Hát ha akarod látni, hogy ki rontotta meg, akkor üjj le. Mingyár ott vót az az ember, mer az ördög odavitte. Csak eccerre ott termett, nem is köszönt, mer nem tudta, mi van vele. Cafrangra tépték rajta a ruhát, mer olyan helyre vitték. Aszt kérdezte tűlle a kovács meg a komája: minek gyött oda, kit keres? Erre az ember aszt válaszolta, hogy ű nem tuggya, hogy minek ment oda. Aztán aszt kérdezte tűlle a kovács komája: Minek rontotta meg ennek az embernek a tehenét? Aszt mondta neki, hogy csinájja vissza, de aszt mán nem tudta. Erre aszt mondta az ember, hogy elmegyek. Hát menny el, mondták a kovácsék. Evvel vége vót, elég vót az neki, amit kapott.”
Mint hiedelemmondai motívum általánosan elterjedt, de a gyakorlatban is előfordult a boszorkánynak vélt macska, béka (vagy más, a népi hiedelem szerint boszorkányokat kísérő állatok) bántalmazása. A hit szerint ez által a rontó személy beteg lett, így kilétére fény derült, és egyúttal kényszeríteni lehetett a tehén meggyógyítására is. Bodrogközből két kondás azt mesélte, hogy amikor egy alkalommal szalonnát sütöttek, hozzájuk ment egy nagy béka, és pislákolt rájuk. Mikor megkínálták szalonnával, a béka asszonnyá változott. A népi hiedelem szerint ugyanis a boszorkányok képesek voltak különböző állatok alakját felvenni.
Más jellegűek a tehenet közvetlenül gyógyító eljárások. Országszerte elterjedt volt különböző gyógyszerek beadása a tehénnek, valamint a tehén füstölése. Megtörtént, hogy megduzzadt a tehén tőgye, annyira, hogy „nem fért a lába közé”. Azt mondta a pásztor, hogy vak döfése van (egy másik tehén a tőgyébe döfött). Ekkor figefészekkel megfüstölte a pásztor, és ettől meg is gyógyult.
A tejet viszont, fontossága ellenére, ritkán használták mágikus tárgyként. Gyógyszerként elsősorban tüdőbaj, asztma, köhögés ellen volt használatos; tejet itattak továbbá azzal, akiről úgy gondolták, hogy „meggyulladt benne az alkohol” (alkoholmérgezést kapott), illetve ha „kígyó mászott belé alvás közben” (Hazánkban is elterjedt volt az a hiedelem, hogy a kígyó belemászik az alvó emberbe, a nyitott száján keresztül. Amikor az ember felébred, érzi, hogy valami van benne).
A magyar népi hitvilág mágikus eljárásaként volt ismeretes az úgynevezett harmatszedés, amelynek célja elsősorban a nagyobb tejhaszon biztosítása volt, mégpedig más tejhasznának elvételével vagy csökkentésével. Általában Szent György napján (ritkábban pünkösdkor, nagypénteken, vagy Luca napján) végezték. A népi hiedelem boszorkány tevékenységnek tartotta. A művelet lényege a harmat összegyűjtése, amelyet leginkább valamilyen ruhadarabnak (lepedő, abrosz, ritkábban kötény, szoknya) a húzogatásával történt, mégpedig a füvön (legelőn), ritkábban gabonatáblán, napkelte előtt vagy éjfélkor, és gyakran meztelenül. Otthon a lepedőt kicsavarták az abrakba (szemes takarmány), búzába, vagy a kenyérlisztbe, de esetenként egyszerűen az összegyűjtött harmatos füvet a tehénnek adták. Mindezek eredményeképpen a hit szerint a tehéntől több tejet fejtek, miközben más tehenek tejhozama csökkent.
A bodrogközi falvakban is tehát gyakori volt a rontásba vetett hit, ami elsősorban a falusi emberek legértékesebb vagyonát célozta meg (háziállatok, termés), de ugyancsak rontás eredményének tulajdonították a házimunkák sikertelenségét, vagy betegségek kialakulását is az adott személyeknél. A népi hiedelem szerint a rontást, mint mágikus eljárást, boszorkányok, illetve gonosz lelkű emberek küldhették áldozatukra. A tehén megbetegedése, vagy a tej megrontása mindig jelentős kárt okozott a háznál, így a rontástól való félelem ott lapult a ház lakóiban. A folytonos aggodalmaskodás és rettegés pedig gyakorta furcsa nézeteket is szülhetett az emberek között. Példának okául említsük meg azt az elterjedt meggyőződést a magyar népi hitvilágból, miszerint a boszorkányok különböző tárgyakból is tudnak tejet fejni – kútágasból, lepedőből, kötényből, de még karácsonyi abroszból is.
A cikkben idézet bodrogközi beszámolók megtalálhatóak D. Varga László Népi foglalkozások és mesterségek (2006) című művében.
Radi Anita, Felvidék.ma{iarelatednews articleid=”54216,30217″}
