Az idei évben 10. alkalommal került megrendezésre a Kitörés Emléktúra, melynek célja, hogy felhívja a figyelmet és emlékeztessen azokra a katonákra, akik a II. világháború idején, 1945 februárjában két és fél hónapon keresztül hősiesen védték a bolsevik Vörös Hadsereggel szemben Budapestet és egész Nyugat-Európát.
A Budapestet védő erők parancsnoka, Pfeffer-Wildenbruch a következő rádiótáviratot küldte 1945.február 11-én, a Dél Hadseregcsoporthoz: „Az ellátmányt feléltük, az utolsó töltény a csőben. A kapituláció vagy a védőrség harc nélküli lemészárlása között lehet választani. Ezért az utolsó harcképes német részekkel, honvédekkel támadni fogok. II.11-én a sötétség beálltával kitörök. Szomor és Máriahalom között kérem a felvételt. Kérem az ellenséges erők lekötését minden eszközzel, valamennyi arcvonalon.”
Otto Wöhler tábornoknak, a Dél Hadseregcsoport főparancsnokának válaszüzenete a következő volt: „Német katonák! Magyar fegyvertársak! Abban a pillanatban, amikor hősi harcotok véget ér és katonasorsotok beteljesedik, köszönt benneteket még egyszer a hadsereg és a hon! Hálával és mély tisztelettel hajol meg Németország és Magyarország hős fiai előtt. Eskütökhöz híven az utolsó lélegzetig és a végső odaadásig kockáztattátok életeteket. Egyenlőtlen harc volt, amit többszörös túlerő ellen kellett vívnotok; s ez annál magasabbra emeli példamutató vitézségetek.
Kötelességtudatotok és állhatatosságotok lehetővé tette a vezetésnek és a csapatnak, hogy a nyugat-magyarországi arcvonalon harci intézkedéseket hajtson végre az ellenség ellen, amelyek meghiúsítják azt a tervét, hogy az egész hadszínteret összeomlassza, hogy Magyarországot lerohanja és Bécs alá vonuljon. Húsz szovjet hadosztályt, több nehézfegyver-seregtestet és megközelítőleg ezer repülőgépet vontatok magatokra és kötöttetek le.
Eredményes védekezésetek jelentősen meggyengítette az ellenség harci erejét. Minden vöröskatona, akit leterítettetek, minden páncélos, amelyet megsemmisítettetek, minden repülő, amelyet lelőttetek, gyengítette az ellenséget, amely a német és a magyar nép megsemmisítésére özönlik előre.(…) Budapest védőrsége mindig a kötelességteljesítés ragyogó példaképe marad az európai nemzetek közössége számára. Felrázó példátok elátkoz minden gyáva lemondást, emberi nagyságotok a jövő forrása, dicsőséges tetteitek az életet jelentik. Olyan szellemet tanúsítottatok, Budapest katonái, amely által Németország és Magyarország ismét új magasságokba emelkednek fel.(…) Nagyon reméljük, hogy egykor majd viszontlátjuk egymást egy nagy, szabad hazában. Tiétek segítő kezünk, bajtársak, kik áttörtétek a Budapest körüli gyűrűt!”
A mintegy 40 000-45 000 fős kitörő védőseregből mindössze 600-700-an jutottak át az ostromgyűrűn. A többiek hősi halált haltak vagy fogságba estek. Budapest elesett. A győztes szovjetek tömegesen erőszakolták meg és fosztották ki az ostrom alatt elgyötört, védtelen lakosságot. A hadikórházakban a járóképtelen sebesülteket brutális kegyetlenséggel gyilkolták le – eddig a tájékoztató, ismertető múltidéző, történelmi visszatekintés, majd következik a részletes útleírás és az egyes ellenőrző pontok feltüntetése a programfüzetben.
A teljesítménytúra tulajdonképpen kimondottan jó erőnlétben lévő, gyakorlott, edzett, kitartó embereknek ajánlatos. . Ezt az emlékező, hőseink előtt elismerő és múltidéző célzattal szervezett túrát végigcsinálni tényleg csak a legkitartóbbaknak sikerül. Ennek kulcsa nemcsak az edzettségben, erőnlétben rejlik, de sok minden másban is, mint az elhatározásban, szükséges testi és lelki felkészülésben, megfelelő felszerelésben, ruházatban és főképpen a lábbeliben, legyen az túracipő, bakancs avagy gumicsizma. Voltam már hasonló, nagy kihívást jelentő teljesítménytúrákon, de ennyire igényesen még nem.
A túra egy kicsit visszaidézve az egész lefolyását: az indítás a rajttól, a budai Kapisztrán téren található Kitörés emléktáblától – melyet a hős védők és kitörők emlékére koszorúzás előzött meg – a Magdolna-toronytól történt február 13-án, szombaton délután 4 óra és este fél 7 között, attól függően, ki mikor érkezett. Három különböző útvonalon lehetett nevezni, mégpedig a Kitörés 25 km-es távon a budai vártól a Virágos-nyeregig, a 60-as, leghosszabb szakaszra, Szomorig és végül útközben a Virágos-nyeregben becsatlakozni a Kitörés 35-ös közepes távra. A regisztráció után megkapták a benevezettek a túra útvonalának leírását és tetszés szerint, egyénileg, vagy kisebb-nagyobb csoportokban nekiindulhattak az útvonalnak. Fontos volt arra figyelni és úgy beosztani a sebességet és tartalékolni az erőnket, hogy szintidőn belül, vagyis indulástól számított legtöbb 17 órán belül beérjünk a célállomásra, ami a szomori sportcsarnok volt.
Nem utolsó sorban mindig kellett tartalék időt hagyni az esetleges eltévedés esetére, mert hát ilyen kimerítő, minden beleadást igénylő, éjszakai, csaknem 12 órán keresztül sötétben, itt-ott ködben lezajló, 2129 méter szintkülönbségű túrán ezekkel is számolni kell. Nem szólva a haladást , lassító, szinte végtelen sártengerről. Pedig pontosan ez volt az oka, ami miatt én idén elhatároztam, hogy megpróbálom a túrát első nekirugaszkodásnak végigjárni. Gondolván, ez csak kevésbé igényes és veszélyes, mint amikor a szakasz jeges., Az utóbbit nem próbáltam, nem tudom megítélni, de azt határozottan kijelenthetem, hogy a sárban dagonyázás sem volt könnyű.
A Bécsi kapun át kitörve a várból a Várfok utcán, balról Tinódi Lantos Sebestyén szobrát elhagyva indultunk lefelé, átkelve a Krisztina körúton és a Csaba utcán keresztülhaladva a Városmajor felé. Innen tovább a Diós-árok felé , át a parkon a fogaskerekű vasút vonalát követve Svábhegyen, (első ellenőrző pont 5,5 km után a Széchenyi-emlékműnél), a Széchenyi-hegyen át Normafára. Itt keresztezve a gyermekvasutat lementünk a Csacsi-rétre, ahol 8,8 km-t magunk mögött hagyva elértük a következő ellenőrzőpontot. További ellenőrzőpontunkat a János-hegyre felkapaszkodva, 527 méteren értük el az Erzsébet-kilátó közelében. Itt a pecséten kívül szovjet katonaruhába öltözött katonáktól csokit kapunk. Az Erzsébet-kilátótól leereszkedünk a Pozsonyi-hegy bércén. Megérkezünk Szépjuhásznéra. Nemsoká a Nagy-Hárs-hegyen,i a Kaán Károly-kilátónál várt a negyedik állomás.
Hűvösvölgyön keresztülhaladva 20,5 km után elértük a 449 m magas Újlaki-hegyet. Újabb ellenőrzőpont. Innen már csupán 3 km választott el a Virágos-nyeregtől, ami a teljes túra egyharmada. A lelkes, belevaló ifjak, vének mindent beleadva nekirugaszkodnak, hogy mihamarabb célt érjenek. Hiszen többen eddig neveztek, de akadtak, akik időközben a már említett körülmények miatt feladták és csak eddig haladtak. A Virágos-nyereg előtt egy kedves, alkalmi ismerős, Gyuszi Budapestről az útközben árusított forralt borra invitált. Elfogadom a meghívását, gondolván, jó lesz egy kicsit átmelegedni.
Éjfélt üt az óra, mire beérünk sikeresen a Virágos-nyeregbe. Már 22,5 km-t magunk mögött tudhatunk. Ez már valami! Bár a társaság javának még csak most jön a túra hosszabbik része. Félóra jóleső pihenő és erőgyűjtés után elbúcsúzom Gyuszitól, és egy kedves háromtagú, középkorú, úriemberhez csatlakozom, név szerint Petihez Várpalotáról, Gyurihoz Veszprémből, aki a hátralevő szakaszon versszavalatban és éneklésben társam, nem mellesleg nyugalmazott ejtőernyős – pilóta, fedélzeti rádiós és Józsihoz. Itt jött a plusz, felesleges kitérő és időveszteség,: fölösleges 3 km megtétele oda-vissza. Közben Józsi társunk elkeveredik, avagy mi őtőle. Gyuri a „Józsi, Józsi hol vagy?” átköltött énekkel keresi.
Sikertelenül. , Péter felhívja, először úgy tűnik, elmaradt, később kiderül, hogy lehagyott a tömegben minket. Így hát maradtunk hárman, még jobban egymásra figyelve. 27,5 km-nél, a Rózsika-forrásnál az Alsó-Jegenye-völgyben a hetedik ellenőrzőpont. Fogytán az erőnk, de nem adjuk fel, a rangidős Péterhez igazodunk, fáradhatatlan, bírják a térdei, viszik a lábai, nemhogy turistabot, de erdei faág sem szükséges számára, annyira magabiztos. Jómagam az eErdei faágat társamul választom, hiszen segít olykor a kapaszkodásban, egyensúlyozásban, nyeregről leereszkedésben. Le a kalappal Péter bá előtt minden téren.
Ballagunk, lépünk, dalolunk, ha a terep nem annyira igényes, hogy koncentrálni kelljen és állandóan a lábaink alá tekinteni, Máté Péter dalokra zendítünk annak apropóján, hogy korábban eltévedtünk. Mi mást énekelhetnénk, mint a „Tév úton járok” refrénűt, majd jön a „Te ott állsz az út végén.” :Zsíros-hegy, Muflon-itató, ellenőrzőpont következik, éj közepe van, három óra lehet, egy kis frissítő italként Péterrel elfogyasztunk egy korsó sört, nagyon jólesik, csak kicsit hideg. Gyuri épp ezért okosan forró teát iszik. Erőt gyűjtünk azok után is, hogy látjuk, egy tizenhat év körüli srác panaszolja, nem bírják a térdei. Úgy tűnik, feladja. Majd 6 km a következő állomás, a Fehér-út. Időközben kezdett virradni, még vitáztunk is Gyurival azon, hogy mikor lesz világos; én állítom, hogy majd csak hétkor, ellenben ő mondja, hogy már hattól, meglátom. Természetesen neki lesz igaza, ez hatkor be is bizonyosodik, miután lassacskán a napocska is ébredezik. Hurrá, ez új erőt ad a továbbhaladáshoz. Malom-földek, 44,7 km magunk mögött hagyva, már a háromnegyede megvan. 1,8 km után Perbál településre érkezünk, reggel 7 óra van, a Kaiser sörözőben ellenőrző pont, frissítő meleg tea és zsíroskenyér. Itt nem bírva az iramot, lemaradok kedves útitársaimtól, akikkel sajnos már többet nem találkozom.
Magamra maradva, egyedül baktatva hát tovább Anyácsapuszta felé a Kossuth rádiót, benne a Vasárnapi Újságot hallgattom. Az utolsó kihívása a teljesítménytúrának a jó meredek, ám nem magas (314 m) Kakukk-hegy leküzdése, megmászása, ez is sikerül. Utolsó másfél kilométer, Szomor, Sportcsarnok, a cél, ahol bejegyeznek a rendszerbe mindenkit, gratulálnak, oklevelet, kitűzőt és felvarrót osztanak emlékbe. Konstatálom, hogy éppen 17 óra alatt teljesítettem a túrát, 10:40-re célba érek sikeresen, nagyon boldog vagyok. Megismerkedem a szervezők közül Kenyeres Oszkárral, a Barikád hetilap írójával, a közmédiában sugárzott Hazajáró sorozat készítőjével és társával, Jakab Sándorral, aki mindjárt közli, hogy szintén felvidéki, mégpedig ipolysági. Régi-új ismerős Kimmel Péter, a Piros 85-ös teljesítménytúra egyik szervezője. Közben ebéd: mustáros virsli, italként ismét forralt bor korlátlan mennyiségben.
Fényképezkedés, búcsúzkodás, tájékozódás, délben másfél óra pihenő, erőgyűjtés után indulás haza. Szomorról Budapestre busszal többen együtt mentünk még, majd innen elváltak útjaink. Én Vácon, Szobon, Párkányon át Pozsonyba tartottam a Csárdás EuroCity vonattal. Hazafelé sikerült még elérnem az esti misét a Virágvölgyben. Arra gondoltam, hogy 18 órával korábban a Budai-hegységben, a Virágos-nyeregben voltam még a túra kellős közepén, a virágvölgyi templomban pedig hálát adtam a Mindenhatónak, hogy sikerült a nagy tervemet az ő segítségével és a Szűzanya közbenjárásával teljesítenem és tiszteletemet adnom a dicső hősöknek. Nagy élmény volt, lehet, hogy ezek után jövőre havas, jeges körülmények között is megpróbálnám.
További képek megtekinthetők Képgalériánkban ITT>>>.
Zilizi Kristóf, Felvidék.ma
