„Ez nem háború, csak egy zenés műsor. Miért kell hát olyan nagy jelentőséget tulajdonítani annak, hogy egy ukrán hölgy nyerte az Eurovíziós Dalfesztivált? S miért egy külpolitikai, nem pedig egy könnyűzenei szakíró szólal meg e tárgyban? Jogos kérdések, amelyek felvetődhetnek minden józanul gondolkodó olvasóban. A dalfesztivált azonban százmilliók kísérik figyelemmel immár nemcsak Európában, hanem Ausztráliától Indián át az Egyesült Államokig. Csak úgy elmenni mellette a sok esetben ugyancsak megkérdőjelezhető színvonal ellenére sem lehet. (…)
Minden elismerésünk az Ukrajnát képviselő krími tatár Jamalának, aki dekoratív megjelenésével, kiváló hangjával sokakat levett a lábáról, ennek a dalnak azonban nem egy ilyen show-ban van a helye. Ha a rendezők tartották volna magukat a saját szabályaikhoz, akkor eleve megakadályozták volna a krími tatárok történelmének kétségkívül egyik legfájdalmasabb fejezetét, a sztálini deportálást feldolgozó, színpadképében nem mellesleg történelmietlen versenymű indulását.
S nemcsak azért, mert a jelenlegi feszült helyzetben ez egyértelműen és feleslegesen provokálja Oroszországot, hanem mert ezen az alapon a magyarok Trianonról vagy ’56-ról, a lengyelek Katynról, esetleg a banderisták volhíniai mészárlásáról, míg az örmények és az azeriek Karabahról, előbbiek ezenkívül a törökök okozta szenvedésekről, a bosnyákok pedig Srebrenicáról énekelhetnének. Európa egészen biztosan sokkot kapna, és joggal kiáltana nacionalizmust, irredentizmust. De ezen országok sem vennék a bátorságot arra, hogy az érzelmes dalok közé ilyen finoman szólva is megosztó témákkal tolakodjanak. Az ukrán dalról azonban csak az jutott a The Guardian újságírójának is az eszébe, hogy „Jamalára szavazva Európa megmutathatja, nem közömbös az Oroszország által annektált Krím szenvedései iránt”. Nos, még mielőtt bárki félreértené e sorokat, a krími tatárok fájdalmát megértem, azt azonban nem, hogy az európai fősodor a politikai korrektség jegyében egy ilyen műsoron keresztül próbál enyhíteni saját lelkiismeret-furdalásán. A fejét homokba dugva még most sem akarja megérteni, miről is szól az ukrán válság, ennek elfajulásában milyen felelősség terheli, és ahelyett, hogy ezzel vetne számot, inkább hagyja összemosni 1944-et 2014-gyel. (…)”
Stier Gábor: Látlelet Európáról (Forrás: Magyar Nemzet)
