Valaha ünnep volt. Különösen, ha ínséges év után gazdag lett a termés. Nehéz kézi munka, hajnalban kezdett kaszálással és marokszedéssel, később jött a cséplés, a gyakran életeket is kioltó cséplőgéppel. Drága volt a kenyér mindenkinek, a szó minden értelmében.
Aztán, ahogy modernizálódott a mezőgazdaság, jöttek az aratógépek, a kombájnok. Sokan emlékezhetünk még azokra a régi járgányokra, amelyek bizony többször voltak meghibásodva, mint ahányszor dolgoztak. Így az aratás hosszú hetekig is eltartott. A rendszerváltozás végére ki is öregedtek, de még rozzantan is eljártak segíteni Morvaországba, ha itthon már befejezték a munkát.
A rendszerváltozás után fokozatosan új, nagy teherbírású gépek érkeztek. Az aratás azóta szinte gyermekjáték. A modern légkondicionált kombájnok valóságos monstrumok, csak úgy habzsolják a búzakalászokat. Néhány nap alatt „megeszik” a több száz vagy ezer hektárt. Nyomukban szalmabálák „nőnek”, szinte gombamódra a tarlón. Az aratás mára afféle rutin lett. Valahol ezáltal mintha elveszett volna a vér, a verejték és a gabona, vagyis a kenyér nagyobb tisztelete.
Jó termést várnak a földes gazdák az idén. A búzatermesztők abban reménykednek, hogy kenyérgabonaként tudják értékesíteni terményüket. Ám attól is félnek, hogy a bő termés miatt megint alacsony lesz a felvásárlási ár. Mert bizony nincs abban nagy különbség sem a bő, sem a szűk esztendőkben. A gazda sosem jár igazából jól.
Ha mindent kiszámolok – mondja az egyik, miközben markában éppen szétmorzsol egy érett kalászt, és mutatja, hogy milyen szép teltek és nehezek a szemek – tiszta ráfizetés az egész. S nem titkolja, attól is fél, hogy megvonják a támogatást. Pedig arra nagy szükség lesz a jövőben is. Ha nem fognak tudni öntözni, pár éven belül igencsak nehéz lesz gabonát, vagy bármit termeszteni.
Még utóbb megérjük, hogy errefelé teljesen szokatlan, szárazságtűrő növényekkel leszünk kénytelenek bíbelődni, mormolja az orra alatt, miközben a kanális felé pislant. Onnét lehetne öntözni, ha engednék az illetékesek, és persze, ha lenne hozzá berendezésük.
Túl sok a kérdőjel, a megválaszolatlan kérdés benne, ám a gazda szemében mindenképpen látni a csillogást, az öröm fényeit is. Hogy a gabona az idén jól termett. Jöhet a kombájn, lesz mibe „beleharapnia”.
