A gyomaendrődi székhelyű Templomos Lovagrend és Templárius Alapítvány Kassán tartotta nyári egyetemét július 21-24. között abból a célból, hogy a különböző nemzetek a katolikus vallásban közösen megerősödjenek.
Az egyes nemzetek közös értékeire, kincseire és hagyományaira kívántak építeni, és az együvé tartozást kifejezni. Ilyen közös örökség a katolikus kultúra, „mely az utóbbi években egyre nagyobb és hevesebb támadásoknak van kitéve.” Elméleti – előadások révén – és gyakorlati szinten – a szertartásokon, liturgián keresztül – kívántak megoldást nyújtani. Az Alapítvány úgy véli, Európában a különböző nemzeteknek közösen kell fellépniük és választ keresniük a keresztény és örök értékek mentén, hiszen gondjaik is közösek. A nyári egyetemet főleg fiatalok számára szervezték, akik nemsokára Európa meghatározói és formálói lesznek. Csehek, szlovákok, lengyelek és magyarok voltak jelen.
A rendezvényre a Domonkos téri Veritas előadótermében került sor, mely a dömések kezelésében áll, így azt dr. Peter Fotta PhD. docens, rendfőnök nyitotta meg. Majd videofelvételről a sümegi dr. Barsi Balázs ferences szerzetes a világ hét sebéről beszélt. Előadásában a hagyományos, római – vagy tridenti – liturgia mellett állt ki, ahogy a többi előadó is, melyet latinul kell végezni. A pap a misét végezze az oltár, a felkelő Nap, tehát Krisztus jelképe felé fordulva. Az, hogy a hívek felé fordulva misézik, tévedés. XVI. Benedek döntése alapján a hagyományos liturgia korlátozás nélkül végezhető, sőt a pápa azt kívánatosnak tartja. Annak szabályozása nem merev, így sok variánst enged meg. Örülni kell ennek a sokszínű gazdagságnak. A régi liturgiát soha senki nem tiltotta be, nem korlátozta, ha mégis, az jogszerűtlen volt és ráadásul a liturgikus szövegeket pontatlanul, sőt torzan fordították le. A bizottság, mely ezt VI. Pál pápa megbízásából végezte, messze túllépte hatáskörét. A liturgia témáját a későbbiekben több előadó is érintette.
A gödöllői dr. Földváry Miklós István adjunktus (ELTE), liturgiatörténész a liturgia fejlődéséről és nyelvezetéről értekezett. Elmondta, ahhoz, hogy a témát kézzel fogható módon tudják megközelíteni, össze kellett vetniük a szertartáskönyveket miközben egy kritériumrendszert állítottak össze. Ebből kiderült, alig van különbség a 7. századi és 17. századi szertartások között. Tehát időben alig van eltérés, de helyileg annál inkább. Két aránylag közel álló kolostor szertartása között nagyobb különbség lehet. A Rómában tanuló Aradi László a liturgiáról, mint a katolikus hit megvallásának teréről és eszközéről értekezett, dr. Józsa Attila PhD. Galántáról a római mise énekrendjéről, mint kincsről és örökségről beszélt.
Dr. Peter Zubko PhD. professzor a középkori Kassa zarándokéletével foglalkozott. Véleménye szerint, 1350-ben csoda történt a városban. A misét végző pap az oltáron véletlenül kiloccsantotta a bort (Krisztus vérét) az ostyaabroszra, vagyis Krisztus pólyájára. A kiloccsant bor Krisztus fejét rajzolta ki. Így Kassa zarándokhellyé vált. Ahogy a francia király Krisztus töviskoronája számára építette a Sante Chapelle-t, a Szent Vér tiszteletére épült a kassai Szent Mihály-kápolna. Még az ortodoxok is idejöttek, aminek egy textília a bizonyítéka. IX. Bonifác pápa 1402-es búcsúbullája lehetővé teszi azoknak, akik május 1-4. között Kassára látogatnak és az építési költségekhez hozzájárulnak, hogy feloldozzák őket bűneik alól. A kassai templomban ugyanis „Urunk Jézus Krisztus dicső vére régi idők óta csodálatosan feltaláltatott, s amelyhez a benne gyakrabban történő csodák miatt a hívők és hitetlenek (…) a katolikus hitre tértek s naponkint áttérnek”. Az előadó szerint, a templomot aszerint építették át és néhány ábrázolás is erre a kultuszra utal. Ezért kapott a templom északi kaput, hogy azon keresztül a zarándokok beléphettek. A déli oldalon megépült kettőslépcsőn folyamatosan föl és le vonulhattak, hogy az oratóriumban megtekinthessék az ereklyét, majd a déli kapun távoztak. Zubko szerint az ereklyét a déli, Mátyás-toronyban őrizték, melyet 1641-ben és 1682-ben profanizáltak, mivel a székesegyház a protestánsok kezén volt. Majd Thököly Imre idejében az ereklyetartót beolvasztották és pénzt készítettek belőle. A barokk korból egy festmény maradt meg, mely erre az eseményre utal (viszont nem tisztázott, hogy mennyire köthető a kassai eseményhez) és elkészült Szilassy János zománcképekkel díszített úrmutatója (1770), mely az elpusztított ereklyetartót volt hivatott méreteinél fogva is – Zubko szerint – pótolni. Viszont arra az előadó nem adott választ, hogy egy 1604-es ereklye-összeírásban, miért csak a 10. helyen szerepel ez az ereklye, mely ha valóban létezett, akkor bizonyára előkelőbb, sőt első helyet érdemelne.
Mathias von Gersdorf frankfurti professzor a fiatalok veszélyeztetettségéről számolt be és a laikus katolikusok lehetőségeit ismertette ezen a területen. Ehhez a témakörhöz kapcsolódott Gabrielle Kuby német szociológus előadása a gender-forradalomról, melyre fontossága miatt külön írásban térünk ki.
Két alkalommal műhelybeszélgetésre került sor, melynek során megvitatták a katolikus egyház társadalmi tanítását és annak aktualizálhatóságát, beszéltek a hasonlóságokról és különbségekről Közép-Európában. Hogyan kell megszólítani a híveket, különösen a fiatalokat, valamint a leszakadó közösségeket. Modern, vagy tradicionális identitás a hit? Hogyan vallhatjuk meg ma hitünket?
A második alkalommal a modernizálásról és hagyományőrzésről, az irgalmasságról cseréltek eszmét a résztvevők és olyan kérdéseket jártak körül, mint elszakad-e Európa keresztény gyökereitől, hogyan lehet a mai ember irgalmas? Kiderült, az időkeret mindkét alkalommal szűknek bizonyult, ám alkalmat nyújtott új szempontok megismerésére. Mindezek a beszélgetések három nyelven, szlovákul, angolul és magyarul zajlottak. Az előadásokat is ezeken a nyelveken lehetett meghallgatni szinkrontolmácsolás segítségével.
Az utolsó napon a résztvevők ismerkedtek a várossal, majd hagyományos misén vettek részt a premontreiek templomában, melyen a gregorián dallamok szépen érvényesültek. A kétórás misét Athanasius Schneider Asztana (Kazahsztán) segédpüspöke celebrálta, majd azt követően előadást tartott Az oltár kincse – Az áldozás kimondhatatlan magasztossága címmel.
A tridenti zsinat szerint Krisztus az utolsó vacsorán a hagyományos pászkát ülte meg, de az új húsvétot alapította meg – kezdte előadását a püspök. Az asztal, amelyet használtak, egyben az első oltár volt, ahogy erre Szent Ágoston is utal. A katolikus oltár a Kálvária szikláját és a Szent Keresztet, a Keresztáldozat szentségét is megjeleníti.
A szentáldozásra az Oltáriszentség kifejezése honosodott meg az egyházatyák aranykorában. Az Oltáriszentség vétele egyrészt a Keresztáldozat igazságának megvallása. És ezt addig kell tennünk és hirdetnünk, amíg Ő el nem jön. Az átlényegülés misztériuma teszi lehetővé a Krisztus keresztáldozatával való egyesülést, nem csupán a hit és szeretet révén, hanem még inkább a szentségi jelek alatt lévő Áldozat elemésztésével.
A Tridenti Zsinat tanítása szerint az Oltáriszentség nem lesz kevésbé értékes istentisztelet azért, mert a mi Urunk, Jézus Krisztus éteknek rendelte. Az ismert francia hitszónok, G. Monsabré a következőképpen fogalmazott: „Bizonyosan nem érhet minket nagyobb megtiszteltetés annál, hogy ilyen hatalmas vendéget fogadhatunk…” A kenyérhez, mely megtöretik oltárainkon, s melyet eledelül kapunk, csak az evangélium százados alázatával szabad közeledni. Ez a magasztos szertartás nemcsak a benső áhítatban fejeződött ki évszázadokon át, hanem egész sor külső megnyilvánulásban is. Az előadó úgy vélte, ha az oltár gyertyái rendben vannak, ha az oltárterítők tiszták, ha a miseruhák tiszták és épek, ez a hit jele. Nem igaz az olyan emberi szeretet, amely a barátság és törődés látható jelein keresztül ki nem fejeződik.
Az evilági gondolkozású emberek a szegényeknek adakoznak inkább, mint a templomnak. Szerintük az oltárokra fordított összeg ablakon kidobott pénz. A legméltóságosabb Oltáriszentségre egy árva garast sem áldoznak. Rongyokban járjon a Király, amíg szolgáit gazdagon öltöztetik? Ez a protestánssá válás útja! Ilyen esetben névleg katolikusok vagyunk, de valójában protestánsként élünk – fejezte be előadását a segédpüspök.
