Gyakori téma napjainkban is a kétnyelvűség. A Trianon után új határok közé került felvidéki magyarságnak egyébként ez mindig is problémát jelentett. Sem az első Csehszlovák Köztársaság ideje alatt, sem 1945 után nem volt egyöntetű és egységes ennek alkalmazása.
A politikai áramlatok függvényében, a húzd meg – ereszd meg elv értelmében lehetett csak alkalmazni a kétnyelvűséget az adminisztrációban, a hivatalos ügyintézésben.
Lássunk hát néhány példát az 1918-1938 közti időszakból, illetve az 1945 utáni fordulat idejéből. Négy település: Bori, Apátújfalu, Nagycsalomja és Lukanénye egy-egy ide vonatkozó dokumentumát vizsgáltam meg az elmúlt években.
Meglepő, hogy az 1918-as államfordulatról szinte egyetlen szó nem esik Bori jegyzőkönyveiben. Csupán annyi feljegyzés olvasható, hogy a helybeliek kérik Bori kiszakadását a Báti járásból, és az Ipolysági járáshoz kívánnak tartozni.
Köztudott, hogy az első Csehszlovák Köztársaság ideje alatt, főleg az 1920-as évektől egyre több nyomást gyakorolt az állampolitika a felvidéki magyarságra, köztük Bori önkormányzatára, lakosaira is. Már 1922-ben megszületett az egyik képviselőtestületi határozat, melynek értelmében a jegyzőkönyveket szlovákul is írták.
1924-ben a jegyző a szabályrendeletek szlovák nyelvű szövegezésére hívta fel a figyelmet. Erre a 14/1924. számú határozatban így reagáltak Boriban: „A közs. képviselőtestület a jegyző előterjesztése alapján a szervezet szabályrendeletet a maga egész tartalmával elfogadja, azonban kifejezést ad azon hő óhajának, hogy ezen szabályrendelet magyar nyelvű szövegezésben szereztessék be.“
Az apátújfalusi róm. kat. iskola bélyegzője 1926. Csáky Károly repr.
A képviselő-testületnek sokszor sikerült az ilyen-olyan nyomásgyakorlást ügyesen kivédenie, és így az egyes utasításokat nem teljesítették. 1925-ben például a Szlovák Hazatudományi Múzeum részére kértek a boriaktól is segélymegszavazást. A 7/1925. számú határozatban erre így reagáltak: „Tekintettel az elviselhetetlen nagymérvű adózások miatt, melyek ólomsúllyal úgy az egyes polgárokra, mint az erkölcsi testületekre nehezednek, ez idő szerint képtelen Bori község a Szlovák Hazatudományi Múzeumnak bármily csekély segélyt is kiutalványozni.“
Az államhatalmi szervek a falu nevét is gyakran átkeresztelték ez idő tájt: 1925-ben például Bornak nevezték a falut, de volt Borov és Borovce is; 1927-től pedig már csak államnyelvű körpecsétet használhattak, ezzel a felirattal: Okres Levice, Obec Bor, Župa XVIII.“
Az 1930-as évek elejétől a visszacsatolásig vezetett községi tanácsi jegyzőkönyvek is igen tanulságosak, sok-sok helytörténeti adatot rejtegetnek. Sajnos, ezeket a jegyzőkönyveket azonban sokszor már csak szlovákul írták, és csupán az egyes határozatok voltak kétnyelvűek. 1931-ben Bory Ferenc volt a „starosta“.
Fennmaradt Boriban egy olyan jegyzőkönyvtöredék is, amelyben 1929-től 1954-ig találhatók beírások. Ebből furcsamód több oldalnyi anyag is hiányzik: pontosabban kitépődött vagy nem rögzítődött. Hiába keressük például az 1930-as évek végének vagy az 1940-es évek elejének történéseit megörökítő feljegyzéseket. Vagy talán nem örökítettek volna meg semmit Boriban ebből az időszakból? Az 5/1929. számú jegyzőkönyvtől a dokumentálás kétnyelvű.
Nagycsalomja pecsétje 1919-ből Csáky Károly repr.
Egy nagyot ugorva a jegyzőkönyv lapjain, illetve átlépve a hiányzó oldalakat, az 1950-es évekbe jutunk. Az 1952. szeptember 8-i ülés eseményeit már csak szlovákul rögzítették. A Bori Helyi Nemzeti Bizottság (MNV) és Szlovákia Kommunista Pártja (KSS) helyi csoportjának közös összejövetelén Dalmady László alelnök előterjesztésére a HNB (Helyi Nemzeti Bizottság) elnökévé (predseda MNV) választották Pavol Puchovskýt.
A jegyzőkönyvön ott a község állami címeres körbélyegzője, illetve a pártbizottság körpecsétje is. Az előbbin a „Miestny národný výbor Bory, okr. Levice“, az utóbbin pedig a „Komunistická strana. Miestna organizácia Bory“ felirat olvasható. A pecsét közepén pedig az ötágú csillagba helyezett sarló és kalapács látható. A kisnemesi Borinak tehát szlovák vezetője lett, s lassan a „kommunizmus és a szocializmus útjára“ léptették a falut.
Nagycsalomja határ menti község az Ipoly folyónál. A dokumentumok kétnyelvűségének alkalmazása körülbelül itt is hasonló volt, mint Boriban. A Trianon utáni eseményeket itt a krónikások örökítették meg. Ezek lapjain olvassuk az alábbiakat: „1919-ben „egy ködös és sáros januári estén énekszó mellett jöttek be a községbe a legionistáink. Az alapiskolában lettek elszállásolva. A nép nem tudta jövetelüket, és kíváncsian szemlélte a tollas-kalapos olasz legionistákat”.
Nagycsalomja bélygzője 1945-ből Csáky Károly repr.
1927-ben írta ezt a falu tanítója, Bottka József. A községet aztán elfoglalták a cseh katonák, vagy ahogy a krónikás Pölhös Vince említi: „A megszálló cseh légiók 1919. január 11-én szombat d.u., 4 órakor jöttek a falunkba”. Nemsokára a magyar vöröskatonák foglalták vissza egy időre a községet. A Balassagyarmat melletti Nyírjesből ágyúlövedékeket is kapott a falu. Mint Bottka József írta: „A bolsevik betörést, lövöldözést nagy borzalom között élte végig a lakosság, mert a kölcsönös ágyúzás és gépfegyvertüzelés kereszttüzében volt. Sokan el is menekültek. Különösen az asszonynépség a gyermekekkel a távolabbi községben élő rokonokhoz”.
Nagycsalomja jegyzőkönyveiből, melyeket legtöbbször kétnyelvűen vezettek, többet is őriz a Nagykürtösi Állami Levéltár. Ezekben is tükröződnek a politikai áramlatok lecsapódásai. A lakosságra erőltetett politikai kultuszt bizonyítja, hogy a képviselő-testület 1937. szept. 15-én rendkívüli ülést tartott, azaz „a Felszabadító elnök, Dr. Masaryk G. Tamás elhalálozásának alkalmából gyászkifejezésre gyűlt össze“.
1945-től újabb nyomást gyakoroltak a falura, figyeltek mindenfajta megnyilvánulást a településen. Az intézkedések, jelentések egész sora váltotta egymást. A falu komisszárja és a körjegyző 1945. máj. 13-án jelentette a járási hivatalnak Kékkőbe, hogy a nemzetbiztonsági utasítások szerint átszervezték Nagycsalomján a Helyi Nemzeti Bizottságot, kijelöltek hat tanácstagot a „szlovákok“ köréből, akik a munkát majd felügyelik. Ezek a következők: Michal Pohánka, Ladislav Baláž, Ľudovít Pölhöš, Michal Selsky és Ľudovít Vanda. A komisszár Ján Selsky, helyettese Michal Pohánka lett. (122/45.) Ez a hivatalos levelezés már csak szlovák nyelven történt.
Nagycsalomja község bélyegzője már 1919-ben szlovák nyelvű lett, ezzel a szöveggel: „ Obec Veľká Čalomija. Okres Modrý Kameň. Slovensko.” Az 1945-ös bélyegző még részben kétnyelvű, ez áll rajta: „ Obec Veľká Čalomija Község. Okres: Modrý Kameň járás”.
Furcsa módon Apátújfalu községi jegyzőkönyvei sem őriznek semmi olyat, ami az államfordulattal, a trianoni döntéssel kapcsolatos. 1919-ben például csak a költségvetésről írtak, és azt tudjuk még meg, hogy a községi bíró továbbra is Rimóczi József.
1923-tól a tanácsülések jegyzőkönyveiben egyre több a szlovák anyag. A körjegyzőt például „Fojtik Maximilian notár“-ként említik, s megjegyzik, hogy Apátújfalu a „Modrý Kameni járás I. Čebovcei egészségügyi körzetéhez“ tartozik. A szlovák nyelvű dokumentálás 1924-ben tovább erősödik. A képviselőtestület tagságát így rögzítik: Menoslov obecného výbora 1924: Jozef Zölley starosta, Pavel Hegedűš, Ján Zölley, Ján Hegedűš, Michal Bášty, Jozef Rimóczi, Jakub Schusdek, Jozef Rimóczi Tót, Michal Kováč, Štefan Kapusta, Jozef Košík, ml. Ján Zöllei, ml. Jozef Rimóczi, Štefan Molnár, Ján Segedi.
A lukanényei iskola igazgatójának levele 1930-ból Csáky Károly repr._1
1924. jún. 14-ről a község jónevű tanítónőjével, Szimon Annával kapcsolatban olvassuk az alábbi szlovák nyelvű jegyzőkönyvezést: „Obvodný notár prednesie, že Anna Simonová, R.kat. uč.v Op.Nov. Vsi žiadosť podala o udelenie českoslov. št. občianstva, ku ktorej žiadosti potrebné je, aby jej obce v páde obsiahnutia Čslov. Št. občianstva domovskú príslušnosť zabezpečil. Poneváč menovaná od roku 1912 jako učiteľka v našej obci učinkuje s uspokojením obecenstva, z politického a morálného ohladu je spoľahlivá. Navrhuje, aby menovanej obecný úrad domovskú príslušnosť zabezpečil a do sväzku obce prijal.“
Vagyis, a tanítónőnek, aki Apátújfaluban lakott, és éveken át generációkat oktatott a tudományokra, kérvényeznie kellett a csehszlovák állampolgárságot. Még szerencse, hogy a helybeli tanács őt erre alkalmasnak, politikai és erkölcsi szempontokból megbízhatónak találta, s az állampolgársághoz szükséges lakhatósági engedélyt megkapta.
1925-ben a jegyzőkönyveket csak szlovákul vezetik Apátújfaluban. Aztán volt némi engedmény, de 1929-től a jegyzőkönyveket újra csak szlovákul vezették.
1945-ben az illetékes községi szerv üléseinek jegyzőkönyvei ismét szlovákul íródtak. Az 1946-os dokumentumok közt viszont megtaláljuk (8/1946/Prez.) annak a hűségnyilatkozatnak, illetve eskütételnek a magyar nyelvű szövegét, melyet Apátújfalu elöljáróinak kellett letenniük és aláírásukkal igazolniuk.
A szöveg így hangzik: „Én….fogadom becsületemre és lelkiismeretemre, hogy mindig hű maradok a Csehszlovák Köztársasághoz, az Ő népéhez és az Ő demokratikus rendjéhez. Az összes törvényeket be fogom tartani, és kötelességemet, mint községi bizottsági tag, a legjobb tudásom és lelkiismeretem szerint fogom teljesíteni. Alkalmazkodni fogok a járási Národný výbor határozataihoz és a Szlovák Nemzeti Tanács határozataihoz. Összes ténykedésemben csak az állam és a nép érdekét fogom tekinteni.“ Az esküt a következő személyek írták alá (a neveket az aláírásnak megfelelően közöljük): Ondrej Rimóczi, Jozef Molnár, József tot Rimóci, Jozef Grósschmid, Jozef Kosík, Michal Básti, Štefan Rimóczi, Jozef Siket, Ján Básti, József Siket.
A bélyegzők itt is kétnyelvűek időnként. A római katolikus iskola és iskolaszék pecsétjei viszont mindig magyar és szlovák nyelvűek voltak. Így volt ez a szomszédos Lukanényében is, ahol az iskola igazgatója a járási tanfelügyelőséggel csak magyarul levelezett.
A fentiekből láthatjuk, hogy a kétnyelvűség érvényesítése sosem volt egyértelmű és általános. Függött a politikai széláramlatoktól, a helyi hatóságok kiállásától.
