Az első erdélyi népzenei és néptánctábort Kalotaszentkirályon szervezte Szép Gyula és Német Ildikó immár több mint negyedszázada 1991 nyarán. Az összes többi erdélyi tánctábor így tulajdonképpen a kalotaszegi példáját követte. Ilyennek tekinthető a kalotaszentkirályival szinte párhuzamosan a válaszúti Kallós-kúrián szervezett mezőségi, akárcsak a következő évben a gyimesin kívül a néhány év elteltével elindított székelyföldi felsősófalvai, de a magyarlapádi, sőt a komandói is, ahol kifejezetten cigánytáncot tanítanak.
Szép Gyula, aki most már hatodik éve a Kolozsvári Magyar Opera igazgatója, maga is muzsikus, zenepedagógus, különböző beosztásokban 1988 óta dolgozik az Operában. A Ceausescu-rezsim bukását követően határozta el Német Ildikóval és másokkal, hogy a kalotaszegi tánc „forrásvidékén” az egyik közlekedési szempontból is kedvező helyen lévő településen, Kalotaszentkirályon néptánctábort szerveznek. Eredetileg azzal a céllal, hogy a környékbeli táncoktatók, és jó táncosok segítségével a helyi fiataloknak mintegy visszatanítva a Martin György és mások által gyűjtött mérai, nádasmenti, magyarvistai és más táncanyagot is felelevenítve, élővé teszik a hagyományt.
Szép Gyula (bal oldalon) a tábor főszervezője két román dokumentumfilmes társaságában. Fotó: Gecse Géza
Az első tábor szervezésekor 1991-ben viszont kiderült – meséli Szép Gyula -, hogy a környékbeliek érdeklődése viszonylag mérsékelt maradt, miközben tömegesen bukkantak fel érdeklődők nemcsak Magyarországról és Erdély összes többi tájáról, hanem Japánból, Kanadából, az Egyesült Államokból és Nyugat-Európa különböző országaiból is. Az idén a kezdőket tanító György Károly budapesti koreográfus is érdeklődőként érkezett 1991-ben Budapestről Kalotaszentkirályra és a helyszínen mintegy rábökve, beszélték rá, hogy tanítson. De tanított a táborban még a Honvéd Táncegyüttes művészeti vezetőjeként ismertté vált Zsuráfszky Zoltán, a Mérában élő Tötszegi András és Tekla is, amíg a stáb másfél évtizede állandósult: György Károlyon kívül a szintén kalotaszegi, de Kolozsvárhoz közelebb elhelyezkedő Méráról Nyugat-Magyarországra költözött Muszka György és párja jár vissza tanítani a kolozsvári Könczei Csongor mellett – ők a felnőtt, a kezdő, a közép-haladó és a haladó csoport tanárai, de rajtuk kívül gyerekeket is tanítanak táncolni. Mindemellett a héten intenzív népdal- és népzene oktatás is folyik.
György Károly kezdőket tanít Kalotaszentkirályon. Fotó: Gecse Géza
A Kolozsvári Televízió Magyar Adásának Erdélyi Figyelő című műsorában Varga Mihály Márton műsorvezető részletesen faggatott a ’Száz év tükrében a nagy háború 1916-2016’ című történelmi ismeretterjesztő klip-vetélkedőnkről. Szép Gyula konferálásával a kalotaszentkirályi tábor nyitónapjának estéjén a tánctábor közönségének is el tudtam mondani, milyen lehetőségeket rejtenek az első világháborús népdalok, valamint a verbunkos figurák – mint klip-elemek – a történelmi ismeretterjesztő vetélkedőben, de kitértem arra is, miként lehet a viszonylag primitív youtube-os szerkesztőprogram logikájához kapcsolódva egy mobiltelefon segítségével effekteket produkálni és külön szóltam annak a lehetőségnek a lehetséges kiaknázásáról, amely a nyaralás során akkor adódik, ha világháborús helyszínen vagy emlékművek környékén járunk. Természetesen arra is felhívtam a figyelmet, hogy két évvel ezelőtti – hasonló témájú – klipvetélkedőnk második helyezettje erdélyi magyar volt.
Kalotaszentkirályi táncosok a klipvetélkedő plakátjával a táncházban. Fotó: Gecse Géza
Az egyik legnehezebb, de legszebb férfitánc, a kalotaszegi legényes most is a kalotaszegi tananyag fajsúlyos része, méghozzá annyira, hogy tanulásába még a nagyobb vállalkozó kedvvel megáldott lányok is bekapcsolódtak.
Muszka György tanítja a legényest. Fotó: Gecse Géza
Még az 1992-es kalotaszegi tábornak nagy szerepe volt abban, hogy a kalotaszegi Magyarvista kiemelkedő táncosa Mátyás István figurái és tánca szélesebb körben is közismertté vált. A majd két méternyi magasságú, elegáns stílusával népszerűvé váló Mátyás Istvánról kevesen tudták és a róla készült felvételeken sem látszik, hogy komoly egészségügyi problémái voltak. A Magyarvistában végül 1977-ben elhunyt, a román Mundruc ragadványnévvel felruházott, magyarul Büszkécskeként becézhető Mátyás István tánca kiváló bizonyíték arra, hogy a származásnak és foglalkozásnak nincs meghatározó jelentősége abban, hogy a valóságban kinek milyen a megjelenése. A táncát Budapesten 1964-ben megörökítő filmfelvétel is ékes bizonyíték arra, hogy paraszti háttere ellenére lehet valakinek a mozgáskultúrája akár arisztokratikus is! Mátyás István Mundruc a budai várban 1964-ben filmezett tánca itt nézhető meg.
Mátyás Istvánnak e filmeknek és a kalotaszegi táboroknak is köszönhetően valóságos kultusza alakult ki előbb Budapesten, Kolozsváron, majd ennek utóhatásaként szülőfalujában is. 2011-ben, születésének 100. évfordulóján, a kalotaszegi tábor szervezőinek közreműködésével impozáns ünnepséggel emlékeztek meg haláláról Magyarvistában. A Magyar Nemzeti Táncegyüttes pedig az 1964-es felvétel színhelyén, a budai várban emlékezett meg róla és az elkészült montázson egymásra vágták a mostani és a fél évszázaddal korábbi filmfelvételt.
A kalotaszentkirályi tábornak nem kis szerepe volt abban, hogy a Bánffyhunyadtól néhány kilométernyire lévő település jelentősen átalakult – gyakorlatilag az egész falut leaszfaltozták, mai követelményeknek megfelelő wc-ket kapott nemcsak az iskola, hanem azóta épült külön ebédlő, a település pedig az erdélyi faluturizmus egyik központja lett – ami azzal is jár persze, hogy a szállásköltségek megközelítik a kolozsvári tarifákat. Igaz, hogy ezek színvonalára nem lehet panasza, aki nem sátorban kíván lakni, hiszen erre is van lehetőség, bár a kitartó esőzés azért – alighanem az idén is elgondolkodtatta azokat, akik a sátorozásra esküsznek.
A többi erdélyi tánctáborhoz képest a kalotaszentkirályi nemcsak folyamatos, 26 éves múltja miatt egyedi, hanem azért is, mert nemcsak az átlagnál nagyobb magyarországi és erdélyi, nyugat-európai, amerikai és japán közönséget vonz, hanem az említetteken túl az idén például Észtországból jelent meg itt egy hatfős csoport, és most is egyedül volt képes arra, hogy a Felvidékről vonzzon látogatókat. A szervezési feladatok jelentős részét ellátó Német Orsolyától tudom, hogy majd 15 ember érkezett az idén is a Felvidékről, míg azt az információt, hogy a gyimesi tánctáborban csupán egy Csehországba szakadt felvidéki lány érkezett csehországi magyar párjával – az ottani főszervezőtől, Szalay Zoltántól kaptam. (Az idén hatéves györgyfalvi táborban – Sajgó Tünde tájékoztatása szerint egyáltalán nem tudtak felvidéki látogatóról.)
Gecse Géza a kolozsvári a tévében. Fotó: a szerző archívuma
Német Orsolya saját tapasztalatai szerint felvidéki összefüggésben tavaly egyfajta „nemzedékváltás” következett be, hiszen két éve és korábban több éven keresztül folyamatosan közel harmincan jöttek Kalotaszentkirályra Szlovákiából, míg tavaly – az ideihez hasonlóan 15 főre apadt a szlovákiai illetőségűek száma. Egyébként főként a felvidéki táncosoknak köszönhető, hogy előfordult, felvidéki szlovákok is felbukkantak itt, hiszen Pozsonyban a szlovák fiatalok is megkedvelték a kalotaszegit, de mint arról Agócs Gergely tájékoztatott, a szlovákiai táncházmozgalom hivatkozási mintaként tekint a magyarországira és a budapesti táncháztalálkozó alkalmával buszokkal érkeznek a szlovák táncosok Budapestre.
A kalotaszentkirályi tábor iránt az idén román érdeklődés is volt, hiszen én is találkozhattam itt az Erdélyt filmező két román dokumentumfilmessel: Laura Cãlugãrral és Cosmin Giurgiuval is. A tábor ezen a héten a – hagyományoknak megfelelően – a válaszúti Kallós-kúrián a mezőségi tánctáborban folytatódik, ahova a kalotaszentkirályi tábor felvidéki vendégei hazautazásuk miatt, már nem követték a többieket.
