10 eurós vályogtégla-jegy váltható támogatásként. Fotó: PFVK PT.

Augusztus utolsó hétvégéjén rendezik meg a Bátorkeszi Falunapokat, melynek részeként a Pro Futuro Villa Kezw polgári társulás szombaton, a falu Fő utcáján szintén jelen lesz. Standjukon várják mindazokat, akik hozzá tudnak és szeretnének járulni a polgári társulás által megálmodott tájház megvásárlásához. Az adománygyűjtéshez ajándéktárgyak és képeslapok, valamint a társulás által kiadott 10 euró értékű vályogtégla-jegyek vásárlásával lehet hozzájárulni.

A Bátorkeszi Tájház létrehozására szervezett gyűjtésről Zsok Gizellát, a polgári társulás elnökét kérdeztük. „A gyűjtés célja egy családi ház megvásárlása és felújítása“ – mondta megkeresésünkre. Bátorkeszin, a falu szélén egy körte- és szilvafákkal szegélyezett csendes utcában lévő vályogházban szeretnének tájházat berendezni, ezzel is megőrizni a helyi kulturális és természeti értékeket.

A régi Keszi jövőjéért

A közösség helytörténetét kutató és dokumentáló Pro Futuro Villa Kezw polgári társulást éppen két éve jegyeztették be a Belügyminisztérimban, négy alapító taggal, akiket a véletlen és a helytörténet szeretete hozott össze. A különlegesen hangzó Pro Futuro Villa Kezw polgári társulás névadása szintén Zsok Gizella ötlete volt – derült ki.

„A település első írásos emléke 1156-ból származik és Keszőként, Villa Kezw-ként említik (ejtsd: villa kesző = keszi település). Szerettük volna összekötni a múltat a jövővel, és ez a latin megnevezés ezt magában hordozza: a régi Kesző jövőjéért“ – fogalmazta meg filozófiájukat a könyvtáros, muzeológus végzettségű Zsok Gizella.

Négy helyszínen őrzik jelenleg a gyűjteményt

Beszélgetésünk során nyilvánvalóvá vált, hogy a gyűjtögető munka már évtizedekkel ezelőtt kezdődött. Péntek István, helyi lakos hagyatéka képezi a magját gyűjteményüknek. Kilenc tematikai kiállítást is rendeztek már, ehhez gyűjtöttek még emléktárgyakat, használati tárgyakat és fotókat. Birtokukban vannak százéves ruhák, edények, cseréptálak. De van szekér teljes lovas felszereléssel, mezőgazdasági szerszámok, mesterségbeli szerszámok és minden, ami a régi háztartásokban előfordulhatott.

Töröttő Sándor fényképész gyűjteménye szintén szerves része kiállítási anyaguknak – tudtuk meg. „Töröttő hosszú éveken keresztül mindent fotózott a faluban: a temetéstől kezdve a május elsejei felvonulásokig, mindent dokumentált. Családi és esküvői fotók, iskolai rendezvények, osztályképek maradtak ránk. Olyan sok a felhalmozott anyag, hogy négy helyszínen őrizzük a gyűjteményt“ – mesélt gondjaikról Zsok Gizella.

Élő tájházat szeretnének, hogy azért “le lehessen ülni a székre”

Mostanra olyan bő kiállítási anyag gyűlt össze, amely megérett rá, hogy saját otthona legyen. Az 1935-ben épült házhoz huszonkét áras telek is tartozik, valamint csirke-és disznóólak. A négy helyiség mellett egy felszerelt asztalosműhely is része a háznak. Alápincézett nyárikonyha és füstölő szintén van az épületben. „Akár falusi disznótor bemutatására is alkalmas lehet“ – szólt a távlati tervekről a muzeológus.

A nagy kertbe gyümölcsfákat szeretnének telepíteni. Ősszel szürettel, lekvárbefőzéssel tarkított találkozókat is szerveznének. „Mindenképpen élő dolgot szeretnénk, használni szeretnénk, de nem úgy, ahogy az a múzeumban megszokott. Az emlékeket, a múltat beépítve a helységekbe, de azért le lehessen ülni a székre“ – tette hozzá mosolyogva.

Tehát most szombaton Bátorkeszin, a Fő utcában ajándéktárgyak és képeslapok, valamint téglajegyek vásárlásával bárki hozzájárulhat ennek az álomnak a megvalósulásához. Aki azonban nem tud jelen lenni, az közvetlen bankszámlára történő befizetéssel, átutalással is segíthet az év minden napján, egészen 2017. június 30-ig, amíg a gyűjtés tart. Számlaszám: Postabank Rt., IBAN SK95 6500 0000 0000 2055 9055.