Fukári Anna meghatottan, szerényen adott interjút a Felvidék.ma-nak, azt vallva, hogy mások sokkal jobban megérdemelnék a kitüntetéseket. A Csemadokban eltöltött ötven év, a közéletben való szerepvállalás mind közrejátszott abban, hogy a Csemadok után Pozsony megye is kitüntetéssel jutalmazza munkásságát.
Pozsonypüspökin mindenki ismeri a Fukári családot, hiszen a Pozsonyhoz tartozó Ófaluban, ahogy a helyiek hívják a településrészt, összetartanak a magyarok. Anna pedig a Csemadokon kívül a képviselő-testület mellett működő szakmai bizottságokban is aktív, jelenleg a pénzügyi bizottság tagjaként dolgozik. A sokrétű tevékenység ellenére meglepődött, hogy jelölték és díjazták is. „Mondtam a polgármesterünknek, Ožvald Erzsébetnek, hogy engem ne jelöljön, én dolgozom a háttérben, szeretek segíteni, de nem várok érte kitüntetéseket. Két éve Galántán megkaptam a Csemadok-díjat, majd Pozsonypüspöki polgármesterének díját és most ezt a megyei díjat. Megköszöntem, de szerintem vannak, akik többet tettek a közösségért, akik jobban megérdemelnék az ilyen elismeréseket” – mondta Fukári Anna.
1966-ban, mint a tánccsoport tagja bekerült a Csemadok helyi szervezetének vezetőségébe, és azóta is aktívan kiveszi részét a munkából, pedig a tánccsoport már sajnos nem működik. A Csemadok számára a második otthont jelenti. „Nagyon sok barátra találtam, és a férjemmel is a Csemadokban ismerkedtem meg. Sokat köszönhetek neki, sok élményt: kirándulásokat, színházlátogatásokat, bálokat éltünk meg közösen a szervezetben. És persze szerveztünk is: kiállításokat, író-olvasó találkozókat. A mai napig a férjemmel együtt segítünk a rendezvények megszervezésében, ha kell.”
Pozsonypüspökin jelenleg az Apró Szőttesnek köszönhetően működik tánccsoport, de korábban Püspökin nagyon jól működő tánccsoport volt. „Strieženec Horváth Rudolf idején kezdtem táncolni, majd Czingel László és végül Takács András voltak a csoportvezetők. Nagyon jól működött, amikor megszülettek a gyermekeim, akkor hagytam abba a táncot, de azután még jó tíz évig tevékenykedett a csoport. A fénykorát a hatvanas években élte, amikor mi ott táncoltunk.” Nagyon sok fellépésük volt a püspökieknek, járták a falvakat, voltak a zselízi és a gombaszögi fesztiválon. Pozsonypüspökin esztrádcsoport is volt, Fukári Anna ennek is tagja volt, énekeltek és rövid jeleneteket adtak elő. Ezzel is a környékbeli falvakat járták. Közéleti tevékenységet folytat a Magyar Közösség Pártjának tagjaként is, ahol szintén kiveszi a részét a munkából. Segíti a pozsonyi magyar Vöröskereszt munkáját is.
Fukári Anna (fotó: Neszméri Tünde/Felvidék.ma)
A díjazott úgy érzi, köszönettel tartozik a családjának, akik támogatták munkájában. „Amikor a gyerekek kicsik voltak, akkor is segítettek. Megköszöntem a barátaimnak, a polgármesternek, aki jelölt és a megye elnökének is, akitől átvettem az emléklapot.”
Fukári Anna elsőként a családját említi, mikor azt kérdezem, mire a legbüszkébb életében. Nagy büszkeséggel tölti el, hogy magyarként tudtak érvényesülni, és még nagyobb büszkesége, hogy a vegyes házasságból származó unokája is magyar iskolába jár. „A gyermekeimnek olyan műveltséget adtunk a férjemmel, hogy jól boldoguljanak. Mind a hárman egyetemet végeztek, az egyik a Szlovák Tudományos Akadémián fizikus, a másik közgazdász, Dubajban dolgozik egy német cégnek, a harmadik lányom a szegedi orvostudományi egyetemen végzett, most Londonban él. Nagyon jó érzés, hogy a gyermekeim magyar iskolából kikerülve ilyen sikereket értek el. Jó érzés, hogy magyarként tudtunk bizonyítani.”
Az ünnepek előtt Fukári Anna jótékonykodik is, árulja el, miután kikapcsoltam a diktafont. A Pozsonypüspökiben működő Anton Srholec atya által létrehozott menedékház hajléktalan lakóinak minden évben visz élelmiszert, hogy a karácsonyi ünnepek idején jobb étel jusson nekik.
A közösségért dolgozni számára küldetés, de nem szeret előtérbe kerülni, ha kellett, mégis a színpadon állt, hogy terjessze a magyar kultúrát. Az emberek iránti szeretete pedig abban nyilvánul meg, hogy amikor kell, amikor szükség van rá, jótékonykodik is. Méltán kapta meg Pozsony megye emléklapját, amelyet minden évben az adventi időszakban, ünnepélyes keretek között adnak át. Már csak abban bízhatunk, hogy az elismerések további erőt adnak neki a munkához, hogy értünk, a magyar közösség tagjaiért dolgozhasson.
