Borús, szomorkás napon érkeztünk a tavaly átadott somorjai idősek otthonához, amely az Ambrózia nevet kapta. A kúriára vagy nagyobb családi házra emlékeztető épület bejáratánál Zsigmond király szobra fogad, aki 1405-ben városi jogokat adományozott ennek a felső-csallóközi településnek. Az étteremben vanília és méz illatát érezni, aki csak él és mozog – a lakók és az alkalmazottak egyaránt – mézeskalácsot és linzert süt a közelgő ünnepekre.
Bodó Annával, aki 2010 decemberétől igazgatja a somorjai idősek otthonát egy kávé mellett beszélgettünk, többek között arról, hogy nem kis bravúr, amit sikerült megvalósítani. Vadonatúj épületbe költözhettek az idős, rászoruló emberek.
Hogyan és miből sikerült felépíteni ezt a modern, rendkívül otthonosnak ható, minden követelménynek megfelelő épületet?
A történet még 2002-ben kezdődött, akkor került át a megyétől a nyugdíjasotthon a város fenntartásába. Ekkor Somorja megkapott egy kétszáz éves épületet, ami katasztrofális állapotban volt. Amit tudtak, javítottak, alakítottak rajta és tudtommal az uniónál is pályáztak, de nem jártak sikerrel. A körülmények szerencsés összjátékának köszönhetően tavaly sikerült egy vadonatúj, minden igénynek megfelelő harminchat férőhelyes idősotthont építeni, amihez a város biztosította az anyagi hátteret, 1,45 millió eurót. Fantasztikus, hogy már a projekt készítésénél beleszólhattunk abba, mit, hogyan szeretnénk. Végül egy akadálymentes földszintes épület mellett döntöttünk, ahol családias környezetet igyekszünk teremteni. Jelenleg 24 nőről és 12 férfiról gondoskodunk itt.
Azt szeretnénk, ha mindenki jó érezné magát itt, mondta Bodó Anna igazgatónő (Fotó: B. Vida Júlia)
Gondolom, az új és modern épület elnyerte nemcsak a lakók, de az érdeklődők tetszését is. Elvégre mindenki szeretné szép környezetben tudni hozzátartozóját.
Azok a lakók, akik még laktak az öreg épületben is, nem győzik mondogatni, hogy ég és föld a különbség. Itt sokkal világosabbak a szobák, a terek, és modern eszközök is segítik a rászorulók megfelelő ellátását. Talán az sem véletlen, hogy amióta ide költöztünk, a várólistánk egyre hosszabb. Sokkal szívesebben hozzák ide idős, rászoruló hozzátartozóikat az emberek, mint a régi épületbe, ami mellesleg valaha régen ispotályként, szegényházként működött. S így is maradt meg az emberek emlékezetében. Bár nekünk ott, a régi épületben sem volt például felfekvéses betegünk, és itt sincs, de azt mégsem írhattuk fel egy táblára… Tény és való, hogy a rozoga, sötét épület sokakat elrettentett.
Milyen vonzáskörzetből és kiket fogad az idősek otthona?
Somorja és környéke idős, rászoruló polgárait fogadjuk. A várólistán lévők elhelyezéséről szociális bizottság dönt, a törvények által meghatározott keretek között. Ma már nem úgy van, mint még pár évtizeddel ezelőtt, hogy aki betöltötte a nyugdíjkorhatárt és úgy érezte, hogy neki jobb lesz öregotthonban, akkor beköltözött. Most az érdeklődőknek meg kell felelniük a szociális szolgáltatásokról szóló törvény által előírt kritériumoknak.
A szociális ráutaltságnak hat fokozata van, és a negyedik fokozattól lehet bekerülni az idősotthonokba. Akiket a kettes-hármas fokozatba sorolnak, azok ápoló szolgálatra jogosultak, de intézeti ellátásra még nem. Az az igazság, hogy aki hozzánk kerül, az mind idős és beteg, állandó törődést igénylő ember, akiknek ellátását családi környezetben már nem tudják megoldani. Sok mozgáskorlátozott, demenciában szenvedő lakónk van, de fekvő is akad jó pár.
Modern eszközök segítik a rászoruló idősek jobb ellátását (Fotó: B. Vida Júlia)
A lakosság elöregedése magával hozza, hogy hasonló otthonra egyre többre lesz szükség. Ám úgy látszik, mégis fájó szívvel hozzák ide öreg szüleiket a gyermekek. Vagy tévedek?
Gyakran vagyok tanúja szívszorító pillanatoknak, amikor a hozzátartozókat lelkileg nagyon megviseli, hogy nem tudnak tovább szüleikről otthon gondoskodni. Emberi sorsokkal szembesülök nap, mint nap. Volt, akinek például hirtelen súlyos beteg lett a házastársa, miközben már évek óta ápolta a szülőt is. A két beteg huszonnégy órás ellátása egyszerűen meghaladta az erejét, és ezért hozta ide az édesanyját vagy édesapját. Öröm látni, hogy lakóink döntő többségét rendszeresen, akár napi szinten is látogatják a szeretteik. S ha már észrevesszük egy-egy bácsin vagy nénin, hogy közeleg az utolsó órája, szólunk a családtagoknak, hogy jöjjenek be és búcsúzzanak el tőle…
Persze örülünk annak is, hogy van olyan néni, akit minden hétvégén hazavisznek, s olyanok is akadnak szép számmal, akik az ünnepekre hazamennek. A többség azonban nehezen mozdul, inkább itt marad, és itt fogadják a látogatókat. Aki még viszonylag jó karban van – ilyen alig akad néhány – az akár még a városba is kimehet, sétálhat, bevásárolhat. Mi otthon vagyunk, és nem zárt intézet, ugyanakkor vigyáznunk kell azokra is, akiknek az elméjük már nem tiszta, például az Alzheimeres-betegekre, hogy ne jussanak ki a kapun túlra.
A terasz és az udvar a diófával, melynek árnyékában jólesik megpihenni nyáron (Fotó: B. Vida Júlia)
Rengeteg vita övezi és kritika éri a szociális otthonok nem megfelelő finanszírozását. Miből gazdálkodik az Ambrózia?
Idősotthonunk finanszírozása három pillérre épül. Minden intézmény Szlovákiában a minisztériumtól állami dotációt kap az ott ellátott személyekre. Idősek otthona esetén ez 320 euró egy személyre. Ezt a pénzt minden évben megkapjuk, a város költségvetésén keresztül. A kliensek az ellátásukhoz maguk is hozzájárulnak a nyugdíjukból, aminek mértékét a város általános érvényű rendelete határozza meg. A törvény ugyanakkor megszabja, hogy minden lakónak jár a nyugdíjából a létminimum huszonöt százaléka, vagyis jelenleg 49,50 euró. Természetesen többe kerül egy fekvőbeteg havi ellátása, mint azé, aki még viszonylag önellátó és nincs ágyhoz kötve. A harmadik pillér pedig a városi támogatás, ami nélkül egyszerűen nem tudnánk működni. Ha a lakónak túlságosan alacsony a nyugdíja, akkor az ellátásához a gyermekeinek is hozzá kell járulniuk, de van néhány olyan idősünk, aki után senki sem fizeti be a hiányzó részt. Ily módon nagyjából évi 10 ezer eurónyi behajthatatlan kintlévőségünk van.
Itt még hozzátenném, hogy a szociális intézményekkel szembeni követelményrendszer évről évre szigorodik, ami magával hozza azt is, hogyha azokat teljesíteni akarjuk, újabb alkalmazottakat, szakembereket kell felvennünk. 2018-tól például már ellenőrizni fogják az egyes intézeteket, hogy betartják-e az előírt normákat. Ha ezek döntő többségét az adott intézmény nem teljesíti, akár még a működési engedélyét is bevonhatják.
Vidám hangulat a karácsonyi sütésen (Fotó: B. Vida Júlia)
Ezek szerint még több alkalmazottra volna szükség, akiket nem is lehet olyan könnyű megtalálni, hiszen ehhez a munkához a szaktudáson kívül emberszeretet is kell…
Egy ergoterapeutát és egy szociális nővért a közeljövőben még valószínűleg fel kell vennünk. A jó munkaerőt valóban nehéz megtalálni, mert siralmasan alacsonyak a fizetések. S ez csak az egyik nehézség. Ehhez a munkához, hivatáshoz kell affinitás is meg empátiakészség. Olyan alkalmazottakra van szükségünk, akik eleve szeretik az idős embereket és megtalálják velük a közös hangot. Ez az alfája és omegája annak, hogy az itt lakók és dolgozók egyaránt jól érezzék magukat. Arra törekszünk, hogy olyanok legyünk, mint egy nagycsalád.
Nagyon nehéz munkát végeznek a kollégáim és nincsenek érte kellően megfizetve. Igen sokszor, mint például ma is, amikor karácsonyi süteményeket sütünk, azok a munkatársaim is bejönnek, akik nincsenek szolgálatban. Nem is kell őket hívni, megteszik maguktól. Büszke is vagyok rájuk, mert számíthatunk egymásra. Itt mindenkire szükség van, senki sem pótolható. Kiemelném még a rendkívül jó együttműködést a várossal, mindig mindenben segítenek, mindig számíthatunk az önkormányzatra. De a civilszervezetekkel is egyre nyitottabbak és jobbak a kapcsolataink. Gyakran ellátogatnak hozzánk a nyugdíjasklubból, a szabadidőközpontból, de a helyi magyar gimnázium diákjai is rendszeresen eljönnek.
Ezekből a csillagokból a karácsonyfára is jut (Fotó: B. Vida Júlia)
Milyen a karácsony, a szenteste az idősek otthonában?
Úgymond előrehozott szentesténk van. Idén például december 17-én tartjuk. Akkor látogat el hozzánk a polgármester úr, a helyettese, az evangélikus lelkésznő, az egyházközség tagjai és még sokan mások. Ilyenkor közösen ünnepelünk, vendégeink átadják ajándékaikat az otthon lakóinak. Az adventi időben fokozatosan díszítjük fel az épületet, karácsonyfát is csak pár nappal az ünnep előtt állítunk. Még sütőt is vettünk, hogy a szokásos karácsonyi sütést, amit az asszonyok nagyon vártak, megvalósíthassuk.
December 23-án mi, a személyzet mendikálunk a lakóknak, minden szobába bemegyünk és valami ajándékot is viszünk. Addigra már többeket haza is visznek a hozzátartozóik, hogy otthon karácsonyozhassanak. Aki pedig itt marad, ahhoz jönnek a családtagok. Maga a szentestei menü ugyanaz, mint otthon, hal van vacsorára, és a szolgálatos próbál ünnepi hangulatot varázsolni. Itt is meghitt és szép az ünnep.
