A miniszter asszony az ölébe veszi a kis bézs színű retiküljét, bal kezébe kerül a tükör, jobba a rúzs, belenéz a tükörbe, megigazítja a sminkjét, és folytatódhat az előadás. A mezőgazdaság ágazatának vezető szereplői is hasonló sminkigazítást próbáltak végrehajtani a keddi pozsonyi találkozójukon. Már a helykiválasztás is hasonlított ahhoz a képhez, amikor a világ vezetői konferenciára gyűlnek össze a legdrágább konferenciaközpontokban, megy a rongyrázás, hogy megfelelő körülmények között tudjanak beszélni, mondjuk a szegénységről.
A pozsonyi sétatéren, az egyik legelőkelőbb hotelben, a Radisson Blue Carltonban gyűlt össze mintegy 300, az ágazatban sertepertélő vezető, szakértő és kibic. A rendezvényt az a cseh központú CEEC Research szervezte, amely negyedévente értékes elemzéseket készít Szlovákia mezőgazdaságáról. A rendezvény célja az volt, hogy az ágazatban tevékenykedők, illetve az ágazat irányítói közösen elmélkedhessenek a mezőgazdaság jelenéről és jövőjéről.
A rendezvény járási szinteken is megszokott forgatókönyv szerint zajlott, az ágazatirányítók elmondták, mennyi mindent tettek a mezőgazdaság további fejlődéséért, a cégvezetők és a többiek pedig ezután szórták a számukra fontos részproblémák garmadát a nagyérdemű elé, amelyek vagy lepattantak a minisztériumi irányítókról, vagy a kérdés elismertetett. A megoldásra viszont általában a viccbeli cigányprímás válasza következett, akitől a bőgős több gázsit követelt: Járni jár, csak nem jut.
A felvetett témák kusza mivoltából látható volt, hogy az ágazatban nincs kialakult egységes jövőkép, aminek alapján elindulhatna az ágazat feltámasztása. Jól jellemzi, hogy a jelenlévők többsége hatvan év feletti szakember volt, akik a saját cégük szemszögéből tudták csak megfogalmazni a problémás területeket.
Sminkel a miniszterasszony (Fotó: Matus Tibor/Felvidék.ma)
Nem kell rajta csodálkoznunk, amikor az ágazatnak sem bátorsága, sem tudása nincs arra, hogy felismerje és kimondja: mi is az alapprobléma, mi volt az az út, amely idáig vezetett és merre is indulhatnánk.
Az ágazat a rendszerváltozás óta 350 ezer ember helyett ma csak 55 ezernek ad megélhetést. Az átgondolatlan privatizáció és EU-csatlakozás folyamán átadtuk a piacainkat, feldolgozóiparunk leépült és az ágazat tipikus 5-6 terményt előállító gyarmati rendszerű gazdasággá vált. Növekedett az agrár-külkereskedelem, de koloniális struktúrában, nyersanyagokat viszünk ki, és kész termékeket hozunk be, így a szaldó mínusz 1,3 milliárd euróra nőtt, azaz 30-40%-kal többet hozunk be, mint viszünk ki.
A rendszerváltozáskor az akkori nagyüzemi struktúrát technológiai, illetve versenyelőnynek gondolták a szereplők. Bár voltak kísérletek egyes kormányoknál a kisgazdaságok felélesztésére, de a következő kormányok alatt ezek a célok más irányt vettek. A valamikori szövetkezeti vagy állami tulajdonú nagygazdaságok pedig ilyen-olyan módon az egykori agrármenedzserek kezére jutottak, akik jól-rosszul igyekeztek fenntartani a megszerzett vállalkozásokat. Ezeknek az agrárvezetőknek pedig megerősödött a szavuk a kormányzatnál, és szinte bebetonozták a jelenlegi üzemméretek struktúráját. Ami lehet, hogy technológiailag indokolt, de nagyon sérülékennyé tette a szlovákiai agráriumot, főleg akkor, amikor a hazai feldolgozóipart is leépítették. Így az egy hektárra jutó érték-előállítás jelenleg csak a fele a környező országokénak.
Ezen vállalatok élén jelenleg szinte kivétel nélkül 55 év feletti vezető ül, és nagyon ritka eset, amikor az örökös hajlandó átvenni az apa művét, és továbbvinni a céget. Így azok lassan más befektetők kezébe kerülnek, akár külföldiekébe, ezzel belépünk a gyarmati agrárgazdálkodás második fázisába, amikor már nemcsak nyersanyagért jönnek e fejlett gyarmatosítók, hanem a kialakult latifundiumok tulajdonosává is válnak.
Ha ezeket a kérdéseket nem mondjuk ki, akkor csak részkérdésekről tudunk beszélni. Ezt jól adták vissza Gabriela Matečná agrárminiszter szavai, amikor az egyéves munkáját értékelte: „a politikus csak olt a pályája során, a rendszerszintű megoldási javaslatok mindig a jövőre maradnak”. Hogy a javaslatok megszülethessenek, egy agrárpolitikai intézmény létrehozását jelentette be.
Külső szemmel nézve a miniszter asszony tevékenységét, nem látunk benne forradalmi újításokat, de egy érdekes, sokat ígérő területet kezdett el feszegetni. Ez jelenleg marginálisnak tűnhet, de a továbbiakban komoly lökést adhat a hazai agrárium fejlődésének. A hazai termékek piaci részesedését, az üzletláncok szerepét már lerágott csontnak tekinthetjük, de mégis ez az a terület, ahol elindulhat a felzárkózás.
A felmérések szerint a vásárló döntési szempontjai változtak, ma már a minőség az első, az eredet a második és az ár csupán a harmadik szempont. A szlovákiai termékek minősége pedig általában jobb, mint a külföldieké. A minisztériumi vezetők elkezdték az üzletláncokkal a tárgyalásokat a hazai termékek részarányának növelése érdekében, de állandóan abba a válaszba ütköznek, hogy nincs megfelelő árualap a hazai feldolgozóknál (főleg mennyiségben), amire az üzletláncok támaszkodhatnának.
Fiatalokat az agráriumba! (Fotó: Matus Tibor/Felvidék.ma)
Ezért a keddi tanácskozás egyik legfontosabb bejelentése talán annak a programnak az elindítása, amelyben az üzletláncok (egy kivételével) vállalták, hogy egységeikben regionális jellegű „szlovák pultokat” hoznak létre, ahol 50 km-es körzetből a kisebb mennyiséget termelők is kínálhatják a portékájukat. A karácsonyi piacra már fel szeretnék állítani a rendszert, és állítólag az egyik üzletláncban tavasszal már meg is jelenik ez a pult 29 termékkel. Ez a program a nemzeti élelmiszer-kataszterrel együtt alapját képezheti a hazai élelmiszer-feldolgozó iparág megújulásának, ami új piacokat teremthet a mezőgazdasági termékek előállítóinak is, ezzel is javítva, szélesítve a termelés jelenlegi struktúráját.
És ez csak az egyik kérdése a megújulásnak, a másik az emberi tényező, ami a jelenlevők korösszetétele miatt szinte fel sem merült: a fiatal generáció bevonása a mezőgazdaságba. Bár vannak jelszavak és programok, de jelenleg egy fiatal számára saját gazdaság elindítása szinte lehetetlen, hacsak nem rendelkezik komoly tőkével vagy örökséggel.
Így egyelőre maradnak a nyugati tőkések, akik azért is szeretik Szlovákiát, mert ellentétben a környező országokkal, nálunk nincs felső határa a föld tulajdonlásának, és a bérleti jog megszerzésében előnyt élvez a helyi termelő. (Ha felvásárol egy céget, rögtön helyi termelőnek számít.)
Látható, hogy a kérdéseknek nincs vége, és jó volna, ha valóban elfogadna az agrárium egy egységes víziót, melynek alapján fejlődhetne. A kérdés az, hogy a vízió kialakításakor ki tudunk-e bújni a jelenlegi vezető nagygazdaságok szemléletéből, lobbi-érdekeiből, és helyette inkább a mezőgazdaság funkciói (termelés, tájrendezés, környezetvédelem, foglalkoztatás) tudják-e majd képezni a jövőkép kialakításának alapját.
