A Csallóközben a gútori templomon kívül még egyben találunk Szent Lászlót ábrázoló freskókat. Szentmihályfa ősi temploma az esztergomi főegyházmegye névtára szerint már 1050-ben létezett, de ezt okirat nem támasztja alá. Egy okirat tanúsága szerint 1390-ben már biztosan volt itt plébániatemplom. A templom védőszentje Szent Mihály arkangyal.
Az első magyar szentek kultusza gyorsan elterjedt, a 12. századot ezek kiteljesedése jellemezte. E szentek sorához csatlakozott az első öt magyarországi szentté avatás kezdeményezője, Szent László. László királyt III. Béla király avattatta szentté 1192-ben. Béla hasonló módon támaszkodott László lovagias alakjának kultuszára, amint korábban László az államalapítóra, Szent Istvánra.
Szentmihályfa neve arra utal, hogy a legkorábbi időkből templomos hely volt, ugyanis a település a nevét a templom védőszentjéről kapta. A templom a 13. század közepén épült, majd a 15. században gótikus stílusban átalakították, a mai formájában ez a két stílusjegy ismerhető fel, bár 1787-ben ismételten alakítottak rajta. „Barokk boltozattal fedték be a hajót, melynek belső pillérei és az északi falon vágott új ablakok ma megtörik az itt látható faliképsort. A templombelső freskódísze két korszakban készült, 1370-ben és az 1520-as években. A szentély faliképei még napjainkban is mészréteg alatt vannak, a hajó freskóit 1988-89-ban kibontották” – olvasható A magyar szentek ábrázolása című könyvben. Kovács László és Görföl Jenő arra is kitér, hogy a templom északi falán, a felső sorban látható Szent László ábrázolás valószínűleg kegyúri megrendelésre készült.
A templom legértékesebb elemei az 1988-89-ben feltárt freskók. „Közülük a legértékesebb a Szent László-legenda üldözés, birkózás és lefejezés jelenetét bemutató képsora. Az alsó sorban pedig az Utolsó ítélet egyik gótikus stílusú jelenete látható, a templom védőszentjének, a lelkeket mérlegelő Szent Mihálynak az alakjával. A hajó déli oldalán a Szent György kép aránylag épen megmaradt” – tudjuk meg Kovács László és Görföl Jenő Középkori templomok Pozsony vármegyében című könyvéből.
A Szent László legenda három jelenete látszik, de ezek nem teljesek. Az üldözési jeleneten a király alakja nem látható, csak az előre meredő lándzsája, és a visszafelé nyilazó kun alakja vehető ki. A birkózást ábrázoló jelenet a bal oldalon van, ezen látni Szent László fehér és a kun fekete lovát, valamint a lány alakját, amint az a bárddal a kun lábához ér. A lefejezés jelenetben jól kivehető a szakállas király koronás alakja, amint a kun vezér levágott fejét fogja, hajánál fogva.
„A kun szájából távozik a kis emberalak formájában ábrázolt lelke, ez más Szent László-legendaábrázolásokról is ismert. A pihenés jeleneten az ablak takarása miatt csak a lány feje látszik. A földön a különleges levelű fa előtt a lefektetett fegyverek és a pajzs hevernek. A kép bal oldalán pedig a kun vitéz karóra tűzött feje, amint a szemét, szintén e különleges fa ágain álló holló vájja” – olvashatjuk A magyar szentek ábrázolása című könyvben.
A szentmihályfai templomban tehát azokat a jeleneteket láthatjuk, amikor a leányrabló kun lovas harcost a szent király üldözőbe veszi, és a két férfi megbirkózik egymással. A harmadik jelenet pedig a kun harcos lefejezését ábrázolja, ezek a leggyakoribb Szent László ábrázolások Kárpát-medence-szerte. Talán felmerül a kérdés, miért ábrázolták a középkori templomokban a kun lovas lefejezését is? Ennek az lehet a magyarázata, hogy az eredeti legendában ennek a jelenetnek is nagy jelentősége volt, ezért lehetséges, hogy szinte mindegyik freskón, amelyek Szent Lászlót ábrázolják, megjelenik ez a képsor is. A szentmihályfai templomban a freskók tehát a kor szellemében készültek. Azok festője ugyan nem tartozott a legjobb mesterek közé, de a legendaciklus előképeit bizonyára jól ismerte.