A 170 évvel ezelőtt a felvidéki Szklabonyán született, legolvasottabb XIX-XX. századi íróról, a magyar prózaírás mesteréről, a Palócföld jellegzetes figuráinak avatott megörökítőjéről, Mikszáth Kálmánról hírportálunkon több ízben megemlékeztünk.
Most, hogy már az ötödik (és legkisebb) gyermekem is érettségire készül magyar nyelvből és irodalomból, gondoltam, leemelem a könyvespolcról Mikszáth: A fekete város című regényét. Annál is inkább teszem ezt, mert – bevallom – annak idején 1971-ben csak a 15 részes filmet láttam Zsurzs Éva rendezésében. A film nagy részét az eredeti helyszíneken – tehát itt, a Felvidéken – Lőcsén, a Szepességben, Besztercebányán, Pozsonyban, Tapolcsányban és a festői szépségű cseh-morva határvároskában, Telcsben forgatták. Több mint 45 évvel ezelőtt láttam a filmet, de még ma is elevenen élnek bennem a szereplők, a tájak.
A regényt először a Vasárnapi Újság közölte folytatásokban, 1908 és 1910 között. Mire 1911-ben könyv alakban is megjelent, az író már nem élt.
„Lőcse városában villámként híre futott a nevezetes vadászatnak, melyet később emberöltők is akként emlegettek, hogy elesett benne: egy szarvas, egy kutya, egy nyúl és egy bíró.” Görgey Pál, Szepes vármegye alispánja ugyanis egy vadászat közben hirtelen haragjában lelövi a lőcsei bírót. Erre a városi tanács elhatározza, hogy Lőcsén egészen addig kötelező a gyász, amíg meg nem bosszulják a bíró halálát. Így indul el a hosszú háborúság: az alispán a neves vármegye tekintélyéért, később puszta életéért harcol, a lőcsei polgárok a szász kiváltságokért, a város érdekeiért szállnak síkra.
Elkezdődnek a különféle cselfogások, hogy az alispánt becsalják a városba, és bíróság elé állíthassák. Görgey Pál azonban nem könnyű ellenfél. Egyetlen örökösét, Rozáliát álruhában Lőcsére viteti egy nevelőintézetbe. Rozali az úton találkozik Fabricius Antallal, egy jövőbeni lőcsei szenátorral, aki most fejezte be az egyetemet, és csakhamar egymásba szeretnek. Az eddig a világtól elzárva nevelkedett lány sokáig nem érti az apja ellen irányuló haragot, de a falak mögé kerülve minden világossá válik a számára.
Bár a regény végén a Fabricius vezette város diadalmaskodik, és Görgeyt eléri végzete, az író nem varrja el teljesen a szálakat: nyitott kérdés marad Görgey leánykájának Fabricius iránti, viszonzott, de immár bizonyára beteljesedhetetlen szerelme. A szereplők arcképei Mikszáth ecsetje nyomán megkapták az igazi színeket, a legjellemzőbb vonásokat. Nem valami sablonos, áltudományos, felszínes magyarázkodásban, hanem a nagy író mély igazságszeretetéből eredő érdeklődés és művészi szenvedélyesség fényében. A regény témáját Mikszáth olyan sokrétűen, szerteágazóan tudja feldolgozni, áradó beszélőkedve annyi mindent feltár, hogy alig lehetne mindent egy cikk szoros keretébe belesűríteni.
Mikszáth mindig az árral szemben harcolt az igazi irodalomért. Megvetette azokat az írókat, akik a divatos sablonirodalommal aratták könnyű babérjaikat, s melegen üdvözölt minden irodalmi megnyilvánulást, amelyben érezte az élet közelségét és melegségét. Mikszáth Kálmán szelleme utolsót, de szépet lobbant a Fekete város című regényben, amely egészen, a maga minden tulajdonságainak teljességében adja az írót. Belőle magából meg lehetne alkotni Mikszáth képét úgy, ahogy pályája utolsó esztendeiben újra meg újra elénk tárta magát.
