Vörösalma a Kisszebeni járás települése, amely még az 1270-es években jött létre, oklevelek 1278-ban említik először. Római katolikus temploma eredetileg gótikus stílusban épült a 13. században, 1600 körül reneszánsz stílusban építették át. Belsejét 1734-ben barokk stílusban újították fel.
A település templomát Antiochiai Szent Margit tiszteletére szentelték fel, majd Szent András templomként említik. 1714-től Szent Márton a vörösalmai templom titulusa. Szent Lászlót ábrázoló freskói a 14. században készültek, ma a padlástérben láthatóak, akárcsak Necpálon és Szepesmindszenten.
László, 1046-ban született Lengyelországban, ahova édesapját száműzték, 1095-ben halt meg Nyitrán, 1077-től volt magyar, 1091-től horvát király. I. Béla király és Reicheza (Adelheid) királyné második fia. László erőskezű és törvénykező király volt, nevéhez fűződik a magántulajdon védelme is.
Vörösalma temploma (fotó: apsida.sk)
Első törvénykönyvét 1092-ben adta ki az elnökletével Szabolcson megtartott zsinaton. Ennek egyik részlete közismertté vált: „akik pogány szokás szerint kutak mentén áldoznak, vagy fákhoz, forrásokhoz és kövekhez ajándékokat visznek, bűnükért egy ökörrel fizessenek.”
László országlása elején törvényei segítségével megszilárdította a trónját, helyreállította az ország belső rendjét. A nádort a király általános helyettesévé, a királyi és az udvari pecsét őrzőjévé tette, aki az uralkodó helyett és nevében bíráskodott. Ezzel megkezdődött a magyar bíráskodás szerkezetrendszerének kiépülése. I. László az egyházat is fejlesztette: adományaival, egyházas helyek alapításával és a püspöki szervezet fejlesztésével erősítette meg a magyarországi egyházat. Jórészt az ő bőséges adományainak köszönhető a középkori magyar egyház gazdagsága. Nagyvonalú bőkezűsége későbbi népszerűségének egyik fő forrása lett a papság körében, nagyrészt ennek köszönhető kultusza is. A középkori László-kultusz kibontakozásához a döntő lökést III. Béla adta meg, aki 1192 júniusában pápai jóváhagyással szentté avatta I. Lászlót. Ennek nyomán a kialakuló magyar lovagi kultúra és életmód őt tekintette példaképének.
A Birkózás jelenet (fotó: Görföl Jenő)
A vörösalmai padlástérbe szorult freskók a legkorábbiak közé tartoznak. „Ez a Szent László-legendaábrázolás a korábbiak közé tartozik –a szakértők szerint 1320-1330 körül készült – formailag, stilisztikailag is hasonlít a kakaslomnicira. Sajnos, a ciklus képeinek nagy részét ma a rakott boltív takarja; a megmaradt részeken nagyjából négy jelenet ismerhető föl és írható le. A Kivonulás jeleneten csupán a király vértezete és lova látszik. Az Üldözés jeleneten már látszik Szent László koronás feje, előre nyújtott lándzsája, alul fehér lovának egy része” – olvasható a Magyar szentek ábrázolása Szlovákia középkori templomaiban című könyvben. A Kovács László – Görföl Jenő szerzőpáros így ír a freskóról: „A király és lova testét a boltív takarja. A képen viszont a visszafelé nyilazó kun harcosok alakja jól látszik, s a legenda egy fontos momentuma, amikor a leány lerántja a harcost lováról. A lerántás képi ábrázolása kevés legendacikluson látható. A következő képen azonban a Birkózás jelenete, legalábbis az alakok felső teste jól kivehető. A kun harcos fájdalmát tükröző arca jól látszik, Szent László azonban nincsen kidolgozva.” A Lefejezés és a Pihenés jelenetet szinte teljes egészében eltakarja a boltív. Az utóbbin csak a lovagkirály glóriás feje látszik.
A vörösalmai freskóciklus a legkorábbiak közül való, ezért is sajnálatos, hogy csak részleteiben maradt fenn.
